Mikor kicsi voltam, akkor emlékszem, hogy nyarakat töltöttünk mamánál Erdélyben, és bár sokszor utáltam menni, mert félős és síros gyerek voltam, azért két nap után fel tudtam oldódni és igyekeztem élvezni a szünetet. Bár mindig negyven fok volt, és ezt gyűlöltem már akkor is, legszívesebben otthon maradtam volna, de a panelben ez ötvenre szökött, úgyhogy sehogy sem volt jó. Néha-néha kirándultunk ide-oda, de alapvetően nem voltunk nagy menősök a családdal. Kétszer voltam egy Anglia-Franciaország-Belgium túrán sulival, de ha ez a lehetőség nem lett volna, akkor biztos sosem jutottam volna el ezekre a helyekre, ahogyan Németországba sem cserediákként. Nem a pénz volt a kérdés legfőképpen, hanem maga a szokás hiánya, hogy mi bármikor valahova elmenjünk. Mindig csak a Balaton, és már kiskoromban is végtelenül rosszul esett, hogy a kényelmes, megszokott helyek helyett nem valami izgalmas kaland a tervünk. Nyilván hálás voltam ezért is, mert sokan nem jutnak el oda sem, de mindig bennem volt az utazási vágy, amit sajnos felnőtt koromig nem elégíthettem ki.
Mióta felnőttem és én rendelkezem az időmmel és pénzemmel, azóta persze máshogy látom ezt a kérdést. Az anyagiak tényleg húzósak, ha utazásról van szó, sokszor hónapok spórolása után tudok egyetlen napra elmenni, máskor meg akár nagyobb kirándulásra is be tudnék ruházni. Szerencsére nekem nincsenek nagy igényeim, én elalszom buszon, kanapén, földön és akár egy széken is, illetve zsíroskenyérrel és hagymával kihúzom egy egész napig is. Nyilván ha az ember utazik, akkor nem akar kuporgatni, viszont tényleg nem fontos számomra a fényűző vacsora és a kényelmes szállás. Voltam már táboros és sátraztam a Szigeten is, úgyhogy engem ez eléggé megedzett. Szóval szeretem a nehezen megkuporgatott pénzemet jól beosztani. A másik dolog, amit máshogy látok, az maga az idő kérdése. Mivel jelenleg én osztom be azt, eltervezem mikor szeretnék különlegesebb programokon részt venni, és ahhoz alakítom a munkám. Ez sokszor jelent korai kelést és késői fekvést napokon át, de akkor tudom, hogy ez a szenvedés mind megéri. Sok felnőtt azért nem kezd el utazni, mert nem képes kilépni a komfortzónájából, és nem képes leadni az igényekből, ha úgy van.
Miért éppen Velence?
Névnapozni voltunk egy barátnőmmel Velencében hétvégén. Azért szeretek jönni ide, mert kvázi olcsón ki lehet hozni a busz utat úgy, hogy rajta alszunk két éjszakát, ami nyilván minden, csak nem kényelmes. Mégis a látványért abszolút megéri, és ez pont olyan, mint mikor valaki vél a repüléstől. Bevállalja, mert az idegen helyek felfedezésének élménye annyival nagyobb, mint a félelem. Velence egy egy nap alatt bejárható város, de két nappal kényelmesebb természetesen. A főbb látványosságok mellett a környező szigetek is nyújtanak meglepetéseket, illetve maga a kis sikátoros elrendezés adja igazán a báját. Tavaly ITT írtam az útról, így ha azt elolvasod, akkor ez a bejegyzés csak kiegészítése lesz az élménynek. Tehát az olcsósága miatt mindenképp jó ötlet elmenni, hiszen csak felszállsz a buszra, és letesz Punta Sabbioniban, ahhol már a hajó át tud vinni Velencébe.
A másik ok a különlegessége. A kis szűk utcák, a sikátorok, az apró hídak és a gondolák látványa egy igazi mesevilágba visz azonnal. Nekem azért tetszik nagyon, mert az introvertált énem imádja ezt a kis, emberektől távoli helyet, amiben csak jó csatangolni egymagamban, vagy másodmagammal. Sok város azért okoz fejtörést, mert nagyon sok az ember, nagyon zajos, sok impulzus ér, és azért nem vagyok olyan laza, hogy napokig élvezzem ezt. Egy London komoly belső munkát igényel tőlem, de persze nem megugorhatatlan. Viszont Velence más, ez egy kis ékszerdoboz, ahova csak különlegesen lehet eljutni, hiszen kocsi nincs a szigeten. Baromi menő szerintem:D
És végül még egy indok, Velencében minden sarkon van valami érdekesség. Kapunk egy kis olasz hangulatot, bár valahogy nekem sosem ez jut róla eszembe, Rómában intenzívebben éreztem. Mondják is, hogy Velence minden olasz városnál kevésbé itáliali, inkább a túristák szabják az ottani kínálatot. Látszik is, hogy sokan jönnek ide, ezért a helyiek türelmetlenebbek, de valahol azért megszokhatták már ezt. Nem csak az épületek és a templomok érdekesek itt, hanem az éttermek, piacok, terek, sima lakóházak is. Csak egy kicsit nyitottabb szemmel kell járnia az ide látogatóknak.
Legfontosabb kellék
Ha utazik az ember, akkor már bőven szerencsésebb, mint azok, akik ezt nem tehetik meg, és valószínüleg sosem tehetik majd meg. Mindig haragszom azokra, akik nem tudják értékelni a velük történt dolgokat. Nyilván mindenki pénzből él, és szeretné belőle kihozni a maximumot, ezért sokszor hallom másoktól, hogy ha már fizetett érte, akkor kapja meg a megfelelő juttatásokat. Ez is jogos, de sokan megfeledkeznek arról, hogy talán a túl nagy elvárások miatt elvesznek a részletekben, és nem veszik át a hely hangulatát. Rómában is egy napot voltam, és a barátnőm mondta nekem miután kiakadtam azon, hogy a Colosseumba nem tudunk bemenni, hogy most azért jöttünk, hogy magunkba szívjuk a kultúrát. Majd jövünk máskor több napra, és akkor lesz időnk. Teljesen igaza volt, és azóta máshogy állok ehhez. Mindig inkább a helyiek hangulatát szeretném átvenni, kicsit átérezni milyen ott élni, és utána jön minden más.
Szerintem aki nem érez hálát azért, hogy egyáltalán nem otthon van, az nem is érdemel ilyen lehetőségeket. A rohanó hétköznapokban nem szentelünk elég időt megköszönni, hogy egyáltalán jó dolgok történnek velünk. Evidensnek vesszük, hogy nekünk ez jár, nekünk minden jár, és idegesek vagyunk, ha valami mégsem jár. Ezért van ennyi megkeseredett és savanyú ember itthon, pedig még így is rengeteg minden lapul a zsebünkben, ami másoknak ez csak álom. Tehát az utazás egyik legfontosabb kelléke a hála, amit ha nem érzünk, akkor hatalmas gondok vannak a fejünkben. Persze nem erőltetni szeretném senkire, csak akkor ne is csodálkozzunk semmin.
Szóval a Velencei élményekről ebben a két bejegyzésben olvashattatok, legközelebb már kidolgozottabb tervet találok ki, mert még bőven lenne mit megnézni ezen a csodás helyen. A képek meg... ♥
♥
