top of page

Mi lenne, ha úgy tennél, mintha?


Szokták mondani, hogy ami éppen körülötted zajlik, az mit sem számít fél év múlva. Egy év múlva pedig annyira más lesz az életed, hogy megdöbbenve konstatálod milyen más irányokat vettél. Te most jelenleg állsz valahol, körbevesznek valakik, csinálsz valamit. Döntened kell most, hogy így csinálsz mindent tovább vagy egyszerűen változtatsz a helyzeteden. Tegyük fel benned van a késztetés, hogy másképpen folytasd az eddigi életed, de meg vagy ijedve, fogalmad sincs hol kezdd, és nem tudod pontosan hova szeretnél eljutni. Talán képed van erről a végcélról, de a hogyan totál hitetlenné tesz. Van számodra egy remek hírem, én is pontosan ugyan így éreztem magam fél éve. Arra gondoltam, hogy szemléltetem számodra az én ,,Tégy úgy, mintha"-m, hátha ezzel egy picit inspirállak a másabb irányra lépésben.



Mi is az a ,,Tégy úgy, mintha"?


Kezdjük az elején. Nem tudom hallottál-e már róla, de a vonzás törvényének van egy nagyon érdekes technikája. Ezt lehet nem is nevezném technikának, de kifejezetten jó szó sincsen rá, hiszen itt egyszerűen csak arról beszélünk, hogy már előre úgy élünk és úgy cselekszünk, mintha a kívánt állapot vagy vágy a miénk lenne. Erről írtam már anyagiak terén ITT, illetve utazással kapcsolatosan ITT, de hogy ez hogy néz ki más területeken, az ebben a bejegyzésben derül ki leginkább. Tehát a dolgod annyi jelen esetben, hogy szépen magadba nézel, hogy a jövőben milyennek szeretnéd érezni magad, milyen dolgokat szeretnél végezni, kikkel szeretnéd körbevenni magad, milyen életet szeretnél kialakítani. Ha jelenleg úgy érzed, hogy ez túl nagy feladat és nem tudod mi lenne a jó irány, akkor csak napold el ezt az egészet és térj vissza jobb állapotodban. Ha nem tudod hogyan tudnád ezeket kivitelezni és stresszesnek érzed magad ettől a bizonytalan hogyantól, akkor nyugodj meg, mert a hogyan nem a te dolgod! Most biztos bolondnak nézel emiatt, de később rájössz mennyire igazam van.


Megvan az ideális jövőképed, megvan milyen szeretnél lenni, megvan a tökéletes munka, minden klappol. Hogyan kezdj neki? Most jön képbe az, hogy elkezdesz úgy cselekedni, elkezdesz egy olyan képet kialakítani, ami a vágyaidat tükrözik. Tehát ha te most jelenleg rossz munkahelyen vagy, nem érzed jól magad, akkor jogos lehet a kérdés, hogy hogyan tudnál úgy tenni, mintha a világ legfaszább helyén lennél. Úgy, hogy egyszerűen elképzeled, hogy már az álom munkahelyeden vagy, már imádod a kollégákat és rengeteg pénzt keresel. Később írok tippeket ehhez. Ha jelenleg nem érezd magadnak kifejezetten pénzesnek, de a vágyad az, hogy jusson extra dolgokra, akkor először úgy kell tenned MOST, mintha mindig lenne pénzed, és mintha mindig megvehetnél mindent. Legyen a pénztárcádban 500 forint minimum, és mindig ha ránézel érezd át, hogy már ebből is mennyi minden a tiéd lehet. Ha most egyedül érzed magad, és minden vágyad egy társ lenne, akkor tégy úgy MOST, mintha már melletted lenne álmaid lovagja, és érezd át a szerelmet már azonnal.


Tehát összességében az egésznek az az értelme, hogy már azelőtt átérezzük a vágyunk birtoklásánál kialakuló érzést, még mielőtt a miénk lenne, ezzel pedig olyan teremtő folyamatokat indítunk el, amelyek segítenek a helyes frekvenciára lépni. Ebben mellesleg semmi misztikus dolog nincs, egyszerűen csak az apró sikerektől motiváltabbak és a jó érzésektől energikusabbak leszünk. Na de lássuk mely területeket érinthet ez.


Párkapcsolat, szerelem


Úgy látom, hogy az elsődleges terület, ami az embereket érdekli az a párkapcsolat. Nyilván jó, ha van mellettünk valaki aki kiegészít, feltölt és támogat, de fontos tudnod, hogy senki nem pótolhatja a belőled hiányzó darabokat. Ne várd mástól a boldogságod, mert ennek sírás lesz a vége jobb, ha tőlem tudod, és ne akard azt, hogy mástól érezd magad teljesnek. Mindenek előtt neked kell 100%-ban jól és boldognak érezned magad, mert ettől sikerül majd egy olyan embert magadhoz vonzani, aki ugyan így érzi magát.


Ha már az önértékelésed szépen kiforrt és boldog vagy egyedül is, akkor jöhet egy kis elmélkedés ezen a területen is. Tedd fel magadnak a kérdéseket, hogy milyen a tökéletes társ, mit csináljon, hogyan nézzen ki, mit szeressen, mi legyen a szenvedélye. Mindezek után képzeld el őt, és gondolkodj el azon, hogy vajon egy ilyen társ milyen társat akarhatna magának? Most arra próbálok célozni, hogy ha te szeretnéd, hogy a másik mozgásban legyen, szeressen utazni, élvezze az életet, akkor nyilván neked is hasonlóan kell tenned, tehát nem ülhetsz otthon várni, hogy majd valaki kimozdít ebből. Felejtsd el, hogy majd akkor leszel boldog, amikor ez vagy az lesz. A-a. MOST kell tenned valamit, különben ugyan így ülsz majd egy év múlva is. Tehát a tökéletes társad is elképzel magának valakit, és neked pontosan olyanná kell válnod. Joggal teheted fel a kérdést, hogy miért kéne mások elvárásainak megfelelned, de hé. Fájni fog az neked, ha te is utazgatsz? Ha te is kalandozgatsz? Ha te is jobb emberré válsz? Szerintem nem:D Úgyhogy tégy úgy, mintha már az ideális társ lennél másnak.


Mindezek mellett tégy úgy, mintha Ő már veled lenne. Erre vannak kisebb praktikák, amik nekem személy szerint nem jöttek be, de rengetegen írták a thesecret.com-on, hogy nekik igen, és én is ismerek ilyen embereket. Mondok pár példát, ágyazz két emberre, teríts két emberre, lefekvésnél érezd a másikat, mindenből vegyél kettőt, stb. Nálam ez azért nem jött be, mert világéletemben középen aludtam, és valszeg a választottam a földre kerülne:DDD Na jó nem, de ez egy kényelmi dolog amiről nehéz lemondani. Más viszont bejött.


Konklúzió: Először válj a lehető legjobb éneddé, tégy úgy, mintha a társad már a tiéd lenne, tedd azokat már most, amiket szeretnéd, ha Ő is szeretne. Hasonló amúgy a hasonlót vonzza, ezért fontos ez az egész.



Pénzügyek, vagyon


Gondolom ez a kérdés alap. Mármint mindenki szeretne sok pénzt, és azt, hogy ne kelljen számolgatnia a boltban. Na de kérdés az, hogy neked van-e már bőségtudatod? Mert míg siránkozol a pénzen, addig hidd el nem lesz belőle több. Erről is írtam már ITT, de akkor elevnítsük fel röviden mit is kell tenned. Mielőtt nagyobb anyagi javakat remélsz, át kell érezni a bőséget már most. Ha van ezer forintod, akkor érezd át, mennyire sok pénz van nálad, mennyi minden kifér belőle. Adj hálát ezért a csepp összegért, ami a te birtokodban van, és köszönd meg a lehetőséget. A hála mellett kezdj el nem aggódni a pénzen, hanem legyen benned az az alap tudat, hogy van, és mindig lesz. Hogyan lehetséges ez? Kicsi lépésekben érdemes ezen a területen haladni. Mégpedig úgy, hogy először kisebb pénzeket vonzol be, esetleg akciókat, ingyen kávét, majd egyre nagyobb vágyakat kezdesz manifesztálni. Ez időigényes, de gondolj arra, hogy ha elültetsz egy virágot, akkor nem kezded el kapargatni naponta, hogy kicsírázott-e már? Nem, kérned kell, elfogadnod, lazán elengedni, és megköszönni, ha a tied.


Érdekesség: Én ugyan ezt csináltam, és bár néha túl sok munka szakad a nyakamba, mindig van pénzem mindenre, csak okosan osztom be, hogy az élet minden területére jusson. Szóval nem veszek meg húsz felsőt, ha vehetek egy felsőt, egy cipőt, elmehetek egy kirándulásra, és vehetek két könyvet mondjuk. Okosan kell beosztani a manifesztált vagyont.


Egészség, vitalitás, pozitív önkép


Na ez az a téma, amit sajnos sokunk hanyagol el, de mégis a legegyszerűbb, ezért rövid leszek. Ha jelenleg valamilyen betegséged van, nem érzed jól magad, fáj valamid vagy tudod, hogy tüneted vannak, akkor irány az orvos. Megfelelő orvosi kezelés mellett azonban kell egy kis ,,Tégy úgy, mintha", hogy az is legyen. Ez esetben mit jelentsen mindez? Érzed át a határtalan egészséget, energiát, amit az egészséges életmód okoznak. Már most érezd, hogy a tested tökéletesen egészséges és megfelelően működik, majd egy kis idővel ez hidd el így is lesz.


És az önképed hogyan lehetne pozitívabb? Színleld, hogy már olyan vagy, amilyen lenni szeretnél, érezd át, milyen jó olyannak lenni, és nézd meg mi lesz. Ezt házinak adom:D


Utazás, mozgás, kalandok


Izgalmas életet akarsz? Utazni akarsz minél sűrűbben? Mozgásban akarsz lenni és érdekes emberekkel akarsz találkozni? Tégy úgy, mintha a legkisebb uticél is a meghatalmasab haland lenne. Erről olvass többet ITT.


Barátok, család, ismerősök


Ez is egy izgalmas rész. Nyilván a családunkat nem választjuk, a barátainkat viszont igen. Egy azonban közös, ha valaki csak hátráltat és keresztbe tesz, annak mennie kell. Ilyenkor sosem nézheted másnak mi a jó, mert akkor képes lennél leélni az életed olyan emberekkel, akik csak a rosszat adják? Természetesen hülye lennél így tenni. Képzeld el milyen emberekkel éreznéd jól magad, kik azok, akik szerinted hozzá tudnak tenni az életedhez, és tégy úgy, mintha ők már veled lennének. Mintha már megannyi ilyen barátod lenne, és mintha pozitív emberek tömkelege közeledne feléd. Tudod mi lesz ebből? Egyre jobban érzed magad majd az újonnan szerzett, hasonló életszemlélettel megáldott barátaiddal.


Család terén pedig ha van, aki megkeseríti az életed, tudod, hogy csak szorongsz miatta, akkor jobb elengedni. Mit veszíthetsz? A megmaradt személyekkel pedig igyekezz jó kapcsolatot ápolni, és tégy úgy, mintha ők lennének az igazi családod.

Biztos vagyok benne, hogy van még olyan terület, amit nem érintettem. Bármiről is legyen szó, képzeld el a legideálisabb képet, és tégy úgy, mintha az már most a birtokodban lenne. Ez nem két napos meló, sem egy hetes. Viszont látni fogod egy hónap után a változást, és fél év múlva az egész életed fenekestül felfordul.


Azt hiszed fél évvel ezelőtt elhittem volna, hogy valaha a Starbucksban ülök a Gingerbread lattemmal, és a legjobb barátnőmmel tervezem meg a jövő heti római utunk célpontjait, olyanok a rajzaim amilyeneket az eleje óta elképzeltem, és naponta kapok pozitív kritikákat a blogomra, a rajzaimra, mindenemre? Ja és hogy minden célomra van elegendő időm, energiám és pénzem? Hát nagyon nem, de jelenleg ez a helyzet. Fél éven belül eljutottam négy országba, itthon bejártam egy csomó eddig még nem látott várost, kilépve a komfortzónámból elküldtem a rajzaimat pár videósnak, találkoztam egy brit youtuberrel Budapesten, és új barátokra tettem szert, akik minden nap inspirálnak.


Én úgy tettem, mintha. Már nem kell úgy tennem, mert ez a valóság:D

Szép napot♥


bottom of page