Biztos vannak, akik emlékeznek a Fanny's sketches facebook oldalamra, ami jelenleg az instagram profilom nevét, vagyis a fannydebreczeni_illustrations nevet viseli már. A minap valaki kért tőlem egy képet, hogy összehasonlítsa a régi és az új rajzaimat, és barangolva a galériában egyszerűen hol nevettem, hol fogtam a fejem. Sajnos már kicsi korom óta olyan vagyok, hogy ha meglátok valami régi dolgot velem kapcsolatban, akkor cikinek érzem és kínomban inkább nem is veszek róla tudomást. Igen, ilyen a gimis tabló képem is. Meg úgy minden fényképem.
Lényeg, a lényeg, már multkor is készítettem egy régi vs új rajzot az egyik tervezési feladatomat renoválva, csak valahogy azt sem érzem olyan közelinek, így inkább a nem is olyan régen készített képeimet hasonlítom össze azokkal. Lássunk hozzá.
Ez a galéria abszolút 2015-ös kb, és hihetetlen belegondolni, mennyi minden történt két év alatt. Ugye már említettem suli ügyileg mik változtak, de technikailag talán sokkal szemléltethetőbb a dolog. Régen nem igazán kísérleteztem az arcokkal, inkább meghagytam üresen, és foglalkoztam a ruhákkal. Ez addig a pontig oké is volt, míg egy tervről beszélünk, de ha már illusztrációról, akkor kicsit tovább kell menni. Az én értelmezésem szerint a divatillusztráció nem csak az öltözékről szól, rengeteget hozzátesz a modell arca és haja, valamint az ábrázolt környezet. Egyértelmű, hogy ezeket a rajzokat nem nevezhetjük illusztrációnak, a de remek ruhaterveknek igen, oda úgysem fontos maga az alak. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de már ekkor elég szépen tudtam mintákat rajzolni, és elég jól elkaptam a ruhák szabását. Talán egy kis árnyékolás hiányik ide, de később ez is megoldódott.
Az első két rajzom egy iskolai feladat volt, mindig mikor viselettöriből vettünk egy új korszakot, akkor a következő órán három öltözéket kellett tervezni az adott témában. Az első a barokk volt, utána jött a rokokó, és már itt látszott, hogy imádni fogok pepecselni a sok kis részlettel, ezt igazából azóta sem sikerült levetkőznöm. Ezeket a ruhákat én még mindig szeretem, attól eltekintve, hogy nem árnyékoltam túl sokat, nagyon jó rajzoknak számítottak azokban az időkben. Egy sablon alapján rajzoltam meg az alakot, amit gondosan megszerkesztettem magamnak, és utána sokszorosítottam.
A következő ruhák már a facebook oldalamra ment fel, ezt csak unalmamban készítettem. Akkor még az alap koncepcióm az volt, hogy képeket keresek, amelyek inpirációul szolgálnak a ruhák tervezésében, és a kész terv mellé teszem szemléltetésképpen. A lehető legkülönbözőbb képeket sikerült kiválasztanom, és nagy kihívás volt számomra ezeket beleszőni, de pont ezért fejlesztette a kreativitásom. És felhívom a figyelmeteket arra, hogy itt sem a minimál volt a leghűbb társam:D Az utolsó három öltözék iskolai feladatok voltak, de az előző koncepció alapján működtek. Kivéve a lila kollekció, az már a vizsgamunkám volt. Ezeket a feladatokat szerettem a legjobban. Az akkori portfólióm ékes darabjai voltak, és nagyon jó volt, hogy nehezen választottuk ki a rajzaimat, mert annyi remek alkotás sikerült. Egyedül azt sajnálom, hogy nem fordítottam nagyobb figyelmet az arcokra, de tudván azt, hogy mennyit gyakoroltam míg végre ment magabiztosan, hát el kellett telnie ennek a két évnek.
Fontos, hogy itt a technikám teljesen más volt. Minden rajzom ceruzával készült, ezzel értem el a különböző térhatásokat. Kezdetben csak lefényképeztem a tervet, később már scannelve és photoshopban helyretéve tálaltam. Ekkor még nem igazán tudtam kezelni a programot, így a legalapabb javításokat sikerült elvégeznem velük.
És íme a mostani albumom, ami köré a mostani honlapom is épült. Ahogy ezekre a rajzokra nézek, eszembe jut két fontos dolog. Az első az, hogy értelmet nyert az a sok gyakorlás, amit szabad időmben nyüstöltem, és már a papír lyukadt szét, annyit radíroztam az arcokat. A második pedig, hogy már akkor tudtam, hogy a markerek lesznek a szerelmeim, amikor megláttam más külföldi illusztrátoroknál.
A legjelentősebb fejlődés az arcokat érinti, hiszen végre a modellek rendelkeznek velük. Amellett, hogy sok képet nézegetettem és próbálgattam, mindig mindenhol el fogom mondani, de a legnagyobb segítségem a sminkes videók voltak. Egyszerűen ez egy olyan dolog, amit egy rajz óra sem tudott nekem megtanítani, és mai napig fogalmam sincs, hogy ceruzával hogyan lehet bemérni a nagyságokat, ahogyan a grafikus suliban nyomatták. Nem tudom, de nem is érdekel. A lényeg az, hogy annyi sminkes oktató videót néztem, hogy egyszerűen berögzült hol világos, hol sötét a bőr, hova kell egy kis high-lighter, hova a kontúr, és hova a pirosító. A szemek arányain még van mit fejleszteni, de összességében egyre szebbek az arcaim, és ez hatalmas dolog!:D
A modell mozdulatait híresebb lányokról lesem mindig, általában pinteresten. Szerintem a legjobb módja annak, hogy ezt valaki megtanulja, ha simán csak lemintázza valakiről, a suliban ezt krokizásként ismerjük. Na nekem ez suliban sosem ment, de inkább azért, mert öt percben csak firkákat tudtam produkálni, és mai napig ez a művelet veszi el a legtöbb időmet. A jövőben minél látványosabb pózokat szeretnék szemléletetni, úgyhogy lesz munkánk bőven, de ezen legalább látni a fejlődést mindig. Ruhában is fejlődtem, bár merem állítani, hogy azzal sosem volt gondom annyi, mint a test többi részével. Maximum az látható, hogy már nem csicsázom annyira az egészet, mármint csak mintákkal érzékeltetem az izgalmasságot, és hanyagolom a felesleges kellékeket. Azonban ha hiszitek ha nem, a markerekkel való árnyékolás sokkal nehezebb, mint ceruzával. És térjünk rá a technikai változásokra. Láthatjátok, hogy sokkal szebbek a színek, szinte olyan, mintha gépen csináltam volna. Pedig eddig sem volt célom, hogy photoshopban illusztráljak, talán sosem lesz, de a markerek megadják ennek a látszatát. Később írok ezekről az eszközökről, most csak összehasonlításként a ceruzával láthatjátok, hogy míg a ceruza picit csíkoz, addig a marker összefolyik. Ez azért is van, mert egy olyan filcről beszélünk, ami kicsit alkoholosabb a sima filcnél, ám nem áztatja úgy át a papírt kisebb felületetn (csak nagyon). Maga a marker azért jött be nekem, mert scannelésnél nem bomlanak fel a pixelek, hiszen ceruzás rajznál állíthattam 1200-ra a dpi-t, akkor is láttam a fehér pöttyöket, itt pedig semmi ilyennek nem találkozunk. Ha már említettem, akkor igen, érdemes 600-1200 dpi-ben scannelni akkor is, ha hatalmas és lassú, sokkal szebb lesz a kép. Photoshopba téve körülvágom mindig, és egy A4-es lapra teszem, mintha az lenne az eredeti lapom, de erről is később írok nektek!:) Három változatban mentem el a photoshop file mellett, egy instagram változat ahol a logóm szerepel, egy vízjeles a honlapomra, illetve egy harmadik, amit majd printként meg lehet vásárolni.:)
Ezek voltak azok a szempontok, amik alapján összehasonlítottam a régi és új rajzaim, és remélem ez számotokra is egy remek kép arról, hogy mennyire kifizetődő a sok gyakorlás, a sok radírozás, és a sok pinterest szörfözés:D Bármibe is fogtok bele, lássátok magatok előtt az első rajzaim csodás arcait, ja bocsi, hiszen azok nem is voltak nekik. Szép napot!♥