top of page
Mindent rólam!

A fannydebreczeni_illustrations gondolata már 2014-ben megszületett bennem, amikor viselettörténet órán a külföldi divatillusztrátorokról tanultunk. Akkor találkoztam az akkori példaképem, Hayden Williams munkáival, amely szerelem volt elsÅ‘ látásra. Ekkor még fogalmam sem volt, hova vezet ez az érdeklÅ‘dés. 

 

Már egészen pici korom óta rajzolok, és míg másnál a gitár vagy a kártyák gyűjtögetése volt a mánia, én minden idÅ‘mben alkottam valamit. Eszem ágában sem volt művészeti suliba menni, sÅ‘t kifejezetten rosszul voltam a műveszkedÅ‘ emberektÅ‘l. Sima gimiben folytattam a tanulmányaimat, ahol rajzból érettségiztem hiszen a művtöri akkor bár nem érdekelt, de hasznosnak éreztem. Ezek után egy hétköznapi OKJ-s képzésen tanultam divattervezÅ‘nek, és a további karrieremet is nagyban befolyásolta ez. Olyan szuper és végtelenül tehetséges tanárokkal hozott össze a sors, akik a mai napig támogatnak és segítenek ahol csak tudnak. 

 

2014-ben egy unalmas délutánon kezdtem el ruhákat illusztrálni, és már akkor éreztem, hogy engem bizony a megvalósítás kevésbé érdekel, mint maga az ábrázolás. Bár szinte profi módon tudok varrni, rengeteg hiányosságom akadt a rajzolás terén, ezért minden idÅ‘mben fejlesztésen tört a fejem. Hosszú évek vezettek el oda, hogy a kiskori telefonkönyves furcsaságok végül valós emberek lettek. A ceruzát lecseréltem filcekre, a minimal stílusom átcsapott egészen részletekig menÅ‘be, és szerdánként már nem sorozatokat bámulok, hanem instagram live-ban alkotok a szokásos csapattal. 

 

Rengeteg új barátom és kedves ismerÅ‘söm lett, annyi ajtó nyílt meg elÅ‘ttem. Bár még nem tartok ott, ahol igazán szeretnék, imádom a jelenlegi utamat, hiszen sosem a cél a fontos, hanem az utazás maga. Meg persze odavagyok az egészért, de ez biztosan látszik:D

 

bottom of page