top of page

Milyen volt számomra 2019 és mi várható jövőre?



Amilyen érdekesen zárult a 2019-es év, olyan izgatottsággal és félelemmel várom a következőt. Ti milyennek éreztétek a most búcsúzó korszakot? Hagyomány nálam, hogy mesélek az előző évemről, és ezt fogom tenni most is. Bevezetőként IDE kattintva látjátok milyennek éltem meg 2018-at, és a végén olvashattok egy kis bejegyzést a jóslataimról az idei évre, amit ki is fejtek hogyan alakult, de még mindezek előtt kattintsatok IDE, ahol a 2019-es témámat vesézgettem. Vajon sikerült mindent elérnem? Úgy alakult ez a röpke tizenkét hónap ahogy vártam? Lássuk is!


A 2019-es évemre úgy emlékszem, mintha csak minden része tegnap történt volna. Hónapra pontosan el tudom mondani, hogy milyen behatások értek, ami azt jelentheti, hogy jelentőségteljes időszakokon vagyok túl. Az év eleje baromi nehezen indult, rengeteg lelki válság övezte a napjaimat és nem igazán láttam azt az irányt magam előtt, amit még tavaly szilveszterkor jósoltam. Hamar kiderült, hogy ha azt éreztem rossz időszakom van, akkor még nem láttam előre mi vár rám. Április, május, és még június eleje is olyan volt számomra, mintha soha nem jönne el a szebb holnap, és tényleg csak az segített rajtam, hogy dolgoztam, mint állat és ezért nem kellett otthon lennem. Később a július meghozta a várva várt boldogságot, örökbe fogadtam Lujzit és új szintre emeltük a kapcsolatunkat a barátommal. Ezután csendes hónapok jöttek és az ősz ismét sok munkát hozott számomra. Az év vége nagyon érdekesen alakult, november-december volt az a vízválasztó, amely döntött a 2020-as évemről. Ekkor határoztam el azt az irányelvet, amiről a következő bejegyzésemben mesélek az év témáját megnevezvén.


Mit tanultam 2019-ből?


Nos, leginkább az eddigieket kamatoztattam, de azért van valami, amit igazán megjegyeztem. Eddig is éreztem, hogy én egyedül jobban tudok működni, mint egy hierarchiában, viszont most lett világos az, hogy ha élvezni akarom a munkám, akkor a saját főnökömnek kell lennem. Hogy ne értsetek félre elmagyarázom. Nem az a baj, hogy én ilyen beképzelt kis szar lennék aki már azonnal mindenki fölött akar állni, hanem éppen az ellenkezője igaz, vagyok annyira lojális és lelkiismeretes, hogy a hetvenedik koppanás után sem adtam fel. Mindig jó munkaerő voltam, mindig mindent beleadtam, de ez nem volt elég. Számomra pedig az nem elég, hogy csak robotként csináljak valamit és ellenében két jó szót nem kapok. Vannak még, akikkel együtt dolgozom és mindig nagyon bebecsülik a rugalmasságom, nos ezért is döntöttem úgy, hogy pár ajtót bezárok és több energiát teszek a nyitott ajtókba. Ha van ilyen mondás.


Egy új irány, de nem új szemlélet


Tavaly azt mondtam, hogy se kutyám, se macskám, se senkim, most meg egy macska kivételével mindenem van:D Bár a tavalyi év igencsak a harmóniára való törekvésé volt, ezt idén sem szeretném lecserélni valami meredekre (már hívhatom idénnek?), sokkal inkább azt szeretném, ha most céltudatosabban tudnék beleállni minden helyzetbe. Sokkal keményebben szeretnék tenni a céljaimért, sokkal függetlenebb szeretnék lenni és nem utolsó sorban saját lábakon szeretnék állni a munka világában. Még amúgy fogalmam sincs, hogyan csinálom meg az eltervezett ötleteimet, de muszáj, és nincs más út.


Ha nem a munkát nézzük, és nem a magánéletemet (ami amúgy pazar), akkor sok időt szeretnék magammal foglalkozni. Nem én időre gondolok, hanem programokra, amik érdekelnek. Jóga, asztrológia, sóbarlang, meditálás, bármi ami kicsit más világokba invitál. Szeretnék egy mozgásformát, ami végre tetszik és jó útra visz, és jó lenne többet törődni az egészségemmel. Ezt minden évben megfogadom, de most nem magát az életmódot szeretném előtérbe helyezni, hanem a lelki fejlődésemet. Nem tudom hogy, de valahogy:D


Karrier


Bevallom nincs sok fogadalmam idénre, de az igen, hogy karrieristább szeretnék lenni. Az összes barátom nagyon keményen nyomja és napról napra tesznek a haladásukért, és bár én is ezt teszem, milliószor lightybban. Idén végre én is bele akarok állni mindenbe, még ha nehéz is, és az Univerzum volt olyan kegyes, hogy megmutatta a helyes irányt. Már tudom mit szeretnék tenni, már tudom mit kellett elengednem, és nem szabad azt hagynom, hogy mások elhitessék azt, hogy értéktelen vagyok. Én sose lennék ilyen főnök és én sem fogadom el másoktól. Szóval a listám elég rövid, de ezek nagyon fontos célok.


2020, ahogyan a jóslatok mondják


2020 egy elég különleges év lesz, és ha valamelyikőtök nem nyitott a jövendőmondásra, akkor csak nyugodtan skippelje ezt a bekezdést, viszont én fontosnak tartom megemlíteni pár dolgot. Ugye ha a számokat összeadjuk, akkor 2020 egy négyest ad ki, ami meg is határozza az évet. A négyes személyes évre azt mondják, hogy az összesnél nehezebb és gyötrelmesebb, mert a világon semmi nem történik. Dolgozunk, nap, mint nap teszünk egy kicsit a jövőnkért, de mégis egy helyben toporgunk, és ez türelmetlenné, csalódottá tesz. A 2020-as év közel sem lesz könnyű vagy kellemes, de nagyon szép időszak arra, hogy alapozzunk egy kicsit, fektessük le az első köveket, kezdjük el a ház alapját kialakítani. Sajnos nem a nagy csillogás időszaka ez, de ez ne szomorítson el senkit, egyszer ennek is eljön az ideje. Ha nem a számmisztikát nézzük, hanem a tarot jóslatokat, akkor horoszkópokra bontva rengeteg előrejelzést látunk a neten. Én beillesztek párat, akiket mindig követek és akik eddig mindig nagyon jó irányt mutattak. Ha a fele sem igaz, már akkor is tudtam belőle annyit tanulni, hogy egyedül is boldoguljak.

A 2020-as év témája: Work, bitch


Az előző évem témája a Home is where my heart is volt, és valóban illett is rá, megtaláltam a harmóniát otthon, és van is már kivel megosztanom. Arra törekedtem, hogy egy olyan légkört alakítsak ki, ahova jó megérkezni, és a házalakítás pontosan ideális időszakra esett. Nem is hittük azt, hogy mennyire fontos ez, hiszen itthon fogok dolgozni a saját műhelyünkben. Még annak a szobának a renoválása hátra van, de én nem kételkedek abban, hogy remekül alakul majd az is. Szóval láthatjátok, hogy elég szépen összeszedtem az itthoni dolgokat, és át kell lépnem egy másik szintre.

Mivel itthon lesz a munkahelyem, ezért sokkal kevesebb lehetőségem lesz elmenni a városba. Ennek ellenére hogy ne csak egy helyen töltsem minden napomat, szeretnék keresni egy jó sportolási vagy hobbi lehetőséget. Még nem tudom mi lesz ez, de nyitott vagyok bármire. A másik, hogy az illusztrálást szeretném sokkal komolyabban űzni, mert megvan a tapasztalatom és kitartásom hozzá, az elmúlt évek pont erre készítettek fel. Erről sokkal többet nem tudok mondani, mert még fogalmam sincs hogy lesz időm rá, de kerítek nyugi:D


Marad minden ami eddig, csak magasabb szinten. Ugyan ezek voltak a munkáim eddig is, de most más minőségben működöm majd, és sokkal keményebben. Tényleg szeretnék független lenni, kicsit határozottabb és ahhoz kb egy ilyen változás kell.


Amúgy minden marad ugyan így, barátok, szerelem, kisállat, podcast, blog, és talán még videózás is, csak sokkal jobban beleállva minden újba.

Nektek mi a tervetek? Remélem erőt adott a bejegyzésem az új kezdethez, én izgulok is, de félek is nagyon, hogy mindez hogyan megy majd. A 2019 amúgy számomra jó volt, amolyan lassú víz partot mos kategória, viszont 2020-ra nincsenek jó megérzéseim, ezért kell dupla annyi munkát beletennem, ami persze abszolút megéri majd. Hát, legyen egy csodás évünk, és ne feledjük, hogy a magunk szerencséjének kovácsa vagyunk:D



bottom of page