Az előző bejegyzésemben meséltem róla, hogy örökbe fogadtam egy kb tizenöt hónapos kislány kutyát, akit a helyi állatmentő egyesület gondozott miután Szabolcsból elhozták. Igazából nem kifejezetten Lujzi volt a kiszemeltem, de majd később elmesélem miért rá esett a választásom, addig viszont egy kis story time az én kutyás múltamról.
Az első kutyusunkat azt hiszem 2002 körül kaptuk, de akkor még kvázi kicsi voltam így nem emlékszem minden részletére. Brúnó egy amerikai buldog volt, aki a termetéhez képest a legjámborabb állatka volt, szóval már az első időszakokban kiderült számunkra, hogy nem ő fog megvédeni a betörőktől, ennek ellenére imádtuk. Vele nőttünk fel, ő volt a harmadik gyerek, az egyetlen testvérünk. Sajnos 2014-ben eltávozott köreinkből, kimaxolta az ő életét, tizenkettő évesen mondhatni szépen ment el. Nagyon megrázó volt, de annyi szerencsém volt legalább, hogy nem én néztem végig a halálát, hanem tesóm, aki azóta sem felejti el. Meg is értem.
Riki fiam, ahogyan hívom azóta is, 2015 elején költözött hozzánk. Őt örökbe fogadtuk egy idős hölgytől aki nagyon beteg lett és mivel idős is volt, nem tudott tovább foglalkozni vele, így az öt éves beagle kisfiú nálunk kötött ki, akinek szemproblémája ellenére becses helye volt nálunk. Na ő volt az a kutya, akinek bármit mondtál leszarta, és aki miatt soha többet nem akarok beaglet, pedig kiskorom nagy álma volt. Minden rosszasága ellenére annyira össze voltunk nőve, hogy 2019-es halála utána nagyon megreccsentem. Szegényke beteg volt és jó hosszan, így a végén úgy döntöttünk, vagyis hát maga az orvos is mondta, hogy ennek a kisállatnak milliószor jobb, ha nem szenved tovább. Szóval szegény megboldogult Rikikém is elment, és utána jó hosszú szünet következett.
Én végtelenül magányos voltam, rendesen hetekig hallottam még a körme kopogását, és azt hiszem sosem felejtem el, hogy hónapokig álmodtam vele, mondva másnap, hogy megint meglátogatott. Kicsit hittem is ebben, de valószínüleg már rég máshol született újjá, ami nem baj. Ez idő alatt végig néztem az állatmenhelyeket, mert tudtam, hogy szeretnék egy életnk normális körülményeket biztosítani és boldogságot kölcsönözni. Szóval a helyi állatmentő egyesület posztjait minden nap pörgettem, és egyszer volt egy kutyus, akit szerettem volna, de Riki után túl hamar lett volna. Mellesleg tudtam azt, hogy baromi nagy felelősség, mert ez már nem a mi kutyánk lenne, hanem az én kutyám, akit viszek oda is, ahova költözni fogok. Na lényeg a lényeg, gyűjtöttem a pénzt és a bátorságot, majd végül most nyáron jött a sugallat, hogy talán készen állok rá.
Amúgy nem tudtam, hogy tényleg így van-e ez, de nagyobb volt bennem a vágy, mint a félelem és ilyenkor el tudok hamarkodni lépéseket, de szerencsére ez jól alakult. Egyik nap kitettek egy bejegyzést egy kis fehér kutyusról, Fruzsiról, és azonnal hívtam is őket, de mondták, hogy már van gazdi jelölt, majd keressem őket pénteken. Pénteken ők írtak, hogy lenne egy másik kislány, Lujzika, aki nagyon édes és nagyon félénk, de ha gondolom nézzem meg. Végül is úgy voltam vele, hogy bajom ebből nem lehet, de már akkor éreztem, hogy Lujzika az én kutyám, úgyhogy tűkön ülve vártam a másnapot. Másnap aztán elmentünk és azonnal beleszerettem Lujzába, és bár kislány kutyánk nem volt még, azonnal tudtam, hogy ő az enyém. A habitusa tetszett meg, hogy olyan nyugodt és bújós, és nagyon kis érdeklődő. Lujzi amúgy tacskó-német juhász-vizsla-labrador keverék (ne kérdezzétek:DD), és egy bántalmazó gazdi után került az állatmentő egyesülethez. Ez látszott is rajta, mert mindentől félt. Összehúzta magát amint valami zajt hallott.
Elhoztuk aztán hétfőn állatorvos után, és az első pár nap iszonyat nehéz volt. Le kellett szoktatnom a kanapéról, meg kellett szokni a kiságyát, azt, hogy ne jöjjön az ölünkbe és ne ugráljon, ne harapjon. Első időszakban kint aludtam a kanapén, és ha felmászott a fotelba akkor azonnal letessékeltem. Négy órákat aludtunk, majd délután mikor általában sziesztázik megint kettőt, de katasztrófa volt. Sírt, hisztizett, szökdösött, nem tudta megszokni a szabályaimat, de aztán mikor látta, hogy játék és séta is van, és ez jó neki, akkor kompromisszumot kötöttünk. Nem akartam engedni velem aludni és nem azért, mert szívtelen lennék, hanem mert szerintem Riki nagyon túlzásba vitte a kanapézást és most nem akartam ezt. Szóval megtanult pacsit adni, ülni, hallgatni a nevére, szépen sétálni, lenyugodni ha azt szeretném. Átvette a habitusomat és a kezdeti túl pörgős kutya szépen megnyugodott és már könnyen hagyhatom kint a kertben, nem rongál meg semmit. Persze ha elmegyek itthonról egy-két órára, akkor hatalmas sírás veszi kezdetét, hiszen mindig a nyomomban van, de valahogy meg kell szoknia ezt is.
Minden nehézség ellenére nagyon okos és jó kutya, aki képes tanulni és odafigyelni arra, amit kérek. Persze neki van a legjobb dolga, mindenki elkényezteti egész nap, és babusgatja is. A barátaim és a barátom is találkozott már vele, mindenkivel nagyon barátságos és bátor volt, pedig féltem, hogy ez nem így lesz, de mihelyst megnyugodott és tudta, hogy itt jó helye lesz, elkezdett kinyílni mindenkinek. A reggelek még nehezek, mert én tovább szeretnék aludni, de ő már korán pörögne. De hát még kölyök, ezt is megszokja.
Szerintem a legjobb döntés volt örökbe fogadni, mert annyira sok kutyus áll árválkodva a menhelyeken, és csak azért, mert nem fajtatiszta és nem tipikus insta kutya, még szerethető és értékes. Sajnos sokan választanak kinézetre kutyát, pedig a habitusa nem összeegyeztethető az életmóddal. Riki is beagle volt, amivel nem tudtunk lépést tartani, és sokszor teljesen kikészített, ami nem az ő hibája volt. Éppen ezért szerettem volna egy nyugodt, bújós kutyát, akivel lehet játszani, de órákig fetrengeni is, és egyedül is hagyni, ha dolgozom. Szóval mindenképp menhelyről szerettem volna állatot és mindig így szeretnék tenni.
Nos ennyi lenne a beszámolóm Lujzi első heteiről, később ha megvolt az ivartalanítás és esetleg elkezdtük a kutyaovit akkor még jelentkezem egy újabb bejegyzéssel vele kapcsolatban. Remélem hasznos volt számotokra és elgondolkodtok azon, hogy érdemes-e horror pénzekért kutyát venni, amikor sokan csak egy otthont szeretnének egy szerető gazdival. ♥
