Tényleg azt érzem, hogy ezer éve nem jártam már a blogomon, de pár nap híján két hónapja. Ez alatt az idő alatt annyi minden változott és történt, hogy azt elmondani sem tudom. Talán a legnagyobb tanulsága az elmúlt hónapoknak igazán csak tegnap kristályosodott ki számomra, és meg szeretném osztani veletek. Mióta ezt a blogot vezetem, azóta annyi változás történt az életemben, és megannyi okot fel tudtam sorolni, hogy miért fontos a sorsba vetett hitem, miért elengedhetetlen számomra a spirituális utazásom, és mennyit tanultam ezen a téren. Viszont májusban volt egy olyan mélypontom, amikor nem hittem benne, hogy ennek mind van-e értelme. De akkor story time!
Május
Azt hiszem az idei évem eddigi legnehezebb időszaka volt számomra, és konkrét példák nélkül összességében elmondhatom, hogy a szarabbik végén álltam a .... Annyira sok volt a munkám, mellette még együtt is kellett laknom kicsit a tesómékkal, párkapcsolat szempontjából is mélyrepülés vette kezdetét. Lényegében csak aludni jártam haza, és másnap minden kezdődött előlről. Mondhatnátok, hogy ez az élet, és ez így is van, de mikor három terület omlik össze és nem tudod melyikkel kezdj el dolgozni, akkor valahogy elhiszem, hogy nem vagy a toppon. Szóval a május elejétől a végéig borzalmasan lassan és nehezen telt, és utólag kicsit bánom is, hogy ennyire hagytam magam elsodortatni vele, de azt hiszem ez pont a túlélés ékes példája volt.
Június
Még egy nehéz hónap, kisebb felüdüléssel. Már nem volt olyan vészes, mert láttam a végét, de az biztos, hogy nagyon nagyon strapabírónak és szívósnak kellett lennem. A barátaimmal sem tudtam annyit találkozni, a hobbijaimra sem tudtam koncentrálni, de végülis tudtam, hogy közel vagyok a célhoz. Amúgy ne haragudjatok, ha értelmetlen mondatokat kreálok, mindjárt elmondom mi az oka ennek is. Tehát június végén jött egy kis fellendülés, végre minden kezdett tisztulni, a barátaimmal többet tudtam értékes időt eltölteni, és szépen a helyére kerültek a dolgok. Persze akadtak bizonytalanságok, és nem mindig éreztem jól magam az adott helyzetekben (inkább munkára gondolok itt), de jó volt, hogy kitartásra nevelt.
Július
Oh God... Ahogyan indult... Ha olyan lesz végig az évem, akkor azt hiszem nem lesz okom panaszra. Szokták mondani, hogy a nagyon szar időszakok után jön a jó, és mivel ennyira szívás volt az elmúlt 2-3 hónapom, bízni tudtam csak benne, hogy tényleg valami nagyon pazar dolog történik velem, és hála a magasságos istennek, hogy igazam volt. Májusban brutál haragudtam az Univerzumra, hogy miért szopat meg ennyire, rendesen utáltam, hogy ennyire minden úgy történik, ahogyan a felsőbb erő akarja, de aztán ahogyan távolodtam tőle, tudtam, hogy az okát hamarosan megtudom.
Szóóóval először is, örökbefogadtam egy kiskutyát. Na jó méretileg nem kicsi, de egy egy éves vizsla-németjuhász-tacskó-labrador kislányt akinek Lujzika a neve. Először nem őt szerettem volna, de mikor kaptam az üzenetet, hogy lenne ő, akkor azonnal elmentem megnézni és már akkor tudtam, hogy ő az én kutyám. Olyan, mint egy őzgida, annyira édes. Első napokban nagyon nehezen bírtam vele, de aztán elkezdtem videókat nézni arról, hogyan oktassuk a kutyusunkat és azóta napról-napra jobban bírok az energiájával. Tíz hónapja ment el Rikikém, és most éreztem magam elég bátornak, hogy belevágjak egy kutyus felnevelésébe, de szerintem egy igaz társat választottam magam mellé. (Azért remélem ivartalanítás után némileg nyugodtabb lesz.)
Továbbá végre együtt lehetek a barátommal, aminek a sztorija kurva hosszú és nem is igazán tartozik másra, de a lényeg, hogy nagyon jó vele hasznos és építő időt eltölteni. Ez az egész dolog évek óta tart, és már nem titok, hogy a nagy szakítás után újra egymásra találtunk és sokkal másabb így. Ez megint olyan, hogy a rossz időszak után jött egy teljesen más új, és éppen ezért vagyok valahol nyugodt, hiszen érzem, hogy sosem omlik össze a világ, csak túl kell élni bizonyos dolgokat. Ilyen volt egy hosszabb időszak is, de ami most van az annyira jó és annyira csak magamnak akarom, hogy sosem beszéltem róla nyíltan senkivel sem, mert talán mások nem is értenék. És nem is kell.
És itt jutunk el oda, hogy száz vagy inkább ezer százalékosan érzem azt, hogy teljesen figyelmen kívül tudom hagyni mások véleményét. Bármivel kapcsolatban. Annyira jelentéktelennek gondolom az emberek álláspontját, mert annyira hiszek abban, hogy jó az, amit csinálok, megtanulom a szükséges leckéket, tudok igenis felelősségteljes lenni, és nem vagyok kevesebb senkinél sem. Régebben bántott, hogy mások kritikával állnak hozzám, bár szerencsére a többség szeret velem lenni, mert KEDVES vagyok, mégis aki nem tud azonosulni velem, az könnyebben ítélkezik. És mivel az összes részletet senki sem tudja, így még könnyebb is. Pont ezért nem nyílok meg egy bizonyos körön kívül másoknak.
Nagyon szeretném a blogolást visszahozni az életembe, mert hiányzott már, ahogyan a rajzolás is. Hosszú időn át azt éreztem, hogy nekem ez nem megy és még nem állok készen erre, de azt megtanultam ebben a pár hónapban, hogy én mindenre képes vagyok, csak le kell győznöm a félelmeimet. Bátornak kell lennem. Bele kell állnom. Bármibe! És most kicsit fáradt vagyok, mert nehéz megnevelni egy kiskutyát, közben meg élni az életem mellette, de ő a felelősségteljes énem jelképe, mert ha nem lett volna ez a lavina, akkor talán most ő sem lenne az enyém. Ahogyan más sem.
Szóval tudom, hogy nagyon sokat panaszkodtam, kibírhatatlan voltam, ideges voltam, bitchy voltam, de hálás vagyok MINDENÉRT, minden egyes leckét nagyon nagyon köszönök és értem, hogy miért kellett ezen keresztül mennem. És nagyon boldog is vagyok, mert minden kerek az életemben, és ha valaha nem is lenne majd az, már nem ijedek meg a kihívásoktól, hanem állok elébe. (Egy klasszikus Mónika shows idézettel élve: ,, Itt nagyon nagy botrány lesz, állok elébe, nem vagyok én csicskagyerek.")
Úgyhooogy, ennyi:D Üdv újra itt♥
