Hello, WMN! - Az első, amit élőben néztünk

2019/04/26

Írta:

 


Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Őszinte leszek, az áprilisom katasztrófa. Próbáltam azon gondolkodni, hogy vajon mi lehet az oka, és minden igyekezetemmel magamban keresni a problémát és nem a Szaturnusz-Plútó együttállásban. Bár nyilván sok köze van hozzá, de a legfőbb oka annak, hogy ennyire nehéz ez a hónap, az én vagyok, mert kezd annyi elfojtott érzelem felgyűlni bennem, amitől időzített bombának érzem magam. Meglátásom szerint a május hasonlóan viharos lesz, ezért mindent elkövetek azért, hogy nyugodtan viseljem. Viszont tény, hogy érzem ezt a basokallás közeli állapotot, ezért is szervezek annyi programot magamnak, hogy ne kelljen ezek miatt aggódnom, főleg mert sokszor tényleg csak a félelmeim vetítik elő az esetleges rosszat. Ti tapasztaltok hasonlót? Írjátok meg. 

 

Nos írtam róla ITT, hogy mennyire szeretem nézni a Hello, WMN! beszélgeteséket youtubeon. Nekem mindig olyan kikapcsoló azt hallgatni, ahogyan mások beszélgetnek valamiről, és nekem nem kell állást foglalnom, mert azt helyettem más megteszi. Ilyenkor azonnal érzem, hogy ki az, akinek a szava hasonló az enyémhez, és kvázi mint egy partner, én is benne tudok lenni a diskurzusban. Az áprilisi Hello, WMN! témája azonnal megfogott, mert a nők kapcsolatai és szabadsága volt a főbb téma, ami szerintem nagyon érdekes és érdemes is boncolgatni. D. Tóth Kriszta volt a műsorvezető, a beszélgető partnerei pedig Almási Kitti, Kormos Anett, Pataki Zita, Péterfy Bori voltak. 

 

Elsődlegesen Almási Kitti miatt akartam elmenni, mert számomra ő az a szakember, aki a leghitelesebben tudja átadni azt, ami egy embert foglalkoztat és amivel dolga lehet. Mindig mikor megnézem a videóit és/vagy olvasom a könyvét rájövök arra, hogy mennyi munka van még magammal és mennyi mindent sikerült már most elérnem. Ő valahogy mindig rá tud tapintani úgy a lényegre, hogy az ne sértő legyen vagy ne ködös legyen, hanem pont annyira érthető, hogy bárki el tudjon rajta mélázni. Pataki Zita utolsó lombikos programját bemutató vlog sorozata annyira szívbemarkoló volt, hogy teljesen másképp nézek azóta rá. Szerintem annyira tiszta és nem e világi nő Zita, aki a legeslegjobbakat érdemelné ezen a bolygón. Nagyon érdekelnek a gondolatai, és külön szeretem benne azt, hogy a legnagyobb nehézségek után is képes annyira pozitívan gondolkodni. Péterfy Borit nem kifejezetten követtem eddig, viszont végtelen átérzem azt a vibe-ot, amit a többiek is említettek, mert ő tényleg olyan nő, akibe azonnal szerelmes lesz az ember. A többi beszélgetőpartner, és aztán kicsit én is. És fogalmam sincs hogyan csinálja:D Én őt sejtettem kicsit elviccelődésre hajlamosnak, de pozitívan csalódtam benne. Kormos Anett volt egyedül olyan tekintetben csalódás, hogy bár brutál jó poénjai voltak és feküdt a közönség, nagyon megakasztotta a beszélgetést és Krisztán látni lehetett, hogy a végén ő sem igazán tudja kordában tartani. Annyi mindenről lehetett volna beszélni, de sajnos nem a kérdésre válaszolt és szerintem nem is igazán tett hozzá a párbeszédekhez. Persze megértem, ha valaki pont nem így érzi, én tudom, hogy az ilyen típusú személyekkel nehezen értem meg magam, és ez szerintem fordítva is elmondható lenne. Kriszta továbbra is egy tündér nő számomra, annyira látom benne az egyik barátnőmet, puszi neked Erna:D

 

Az est témájáról röviden én azt érzem, hogy egész jól sikerült körbejárni a kapcsolatok milyenségét, és tényleg igaz, hogy egy másik emberrel együtt élni, iszonyat nehéz néha. Nem volt sem negatív, sem pozitív a beszélgetés hangvétele, inkább reálisnak mondanám. Tényleg vannak brutál szerelmes időszakok, amikor a föld felett két méterrel repkedünk, és van az, amikor hatalmas súllyal nehezedik ránk a másik ember személyisége. Nekem Kitti hozzászólásai voltak a leghasznosabbak, annyira rá tudott világítani arra, mennyire nagy buktatói vannak egy kapcsolatnak, és sokszor mennyire nem vesszük észre. Szerintem egy egész estét tudnám hallgatni esküszöm. Szó volt a szabadságról is, hogy mennyire hagyjuk meg ezt a másiknak. Szóval a főbb csapás az volt, hogy mindenki elmondta milyen a házas élet, milyen volt a megismerkedés, milyenek voltak a vakvágányok és szerintük mi a szabadság. Ja és legfontosabb, mit hoztak a szülőktől.

 

Én is elgondolkodtam ezeken úgyhogy jöjjön egy kis story time, mit tapasztaltam én. Amit én hoztam a szüleimtől, az nem feltétlen pozitív, ellenben iszonyat sokat dolgoztam azon, hogy ez engem ne befolyásoljon sokban. Tehát nem azért vagyok olyan amilyen, mert apa sosem szerette anyát, hanem mert a saját meglátásaim szerint én ilyen tudok lenni amilyen. Tehát a szüleim példája nekem elrettentő tudna lenni, noha mindketten megtalálták a boldogságot mások mellett, és én mindenkinek szurkolok. Szerintem én egy nagyon szupportív és törődő ember vagyok, de közel sem annyira, mint régebben. Valahogy bennem is ott van az érzés, hogy egyes egyedül vagyok a világon és max egy társam lehet ebben, aki támogat engem. Viszont hamarabb vagyok türelmetlen és hamarabb tudom azt mondani, hogy eddig és nem tovább. Sokszor viszont a másiknak még egy kicsi és még egy kicsi kell. Ahogy Kitti is mondta, én is hiszek a hullámzásban, olykor el kell távolodnunk, hogy vissza tudjunk találni. És ezt én már egyre könnyebben viselem. Szerintem maga a párkapcsolat két emberes meló, és olyan nincs, hogy a másik elengedi magát és azt mondja ráérek még. A másikért elég sok mindent meg kell tenni, de ha ezt nem szívből csináljuk, akkor nincs értelme. Próbálok gondolkodni azon, hogy én miben lehettem valaha hibás, és csak a ragaszkodásomat tudom megemlíteni, amikor volt egy olyan korszakom, amikor az én boldogságomat a másikéval tettem függővé. Hálistennek ilyen nincs már, és azt hiszem nehezen is lehetne. Ez a párkapcsolati rendszer nagyon bonyolult olyan tekintetben, hogy meg kell hagyni a másiknak a teret, ugyanakkor együtt is kell működni vele. A kommunikáció sokat javít egy krízisen, és ezt nagyon sokszor azért nem merjük kezdeményezni, mert félünk a másik reakciójától. Én is hajlamos vagyok megsértődni, de dolgozom ezen is. 

 

Jelenleg ennyi jutott eszembe a témával kapcsolatban, de talán érezhetitek, hogy egy munkafolyamat közepén vagyok, és ezt inkább meghagynám magamnak. Nagyon sok helyzetben meg kell tanulnom a saját hiányosságaimat elfogadni, de dolgozni rajtuk, hogy a másiknak ne legyen olyan kurva nehéz. Fordítva is ugyan ezt várom el, éppen ezért vagyok szigorú magammal ezen a téren. Sokkal szigorúbb, mint másokkal. Úgyhogy én iszonyatosan örülnék egy PART 2-nek, mert szerintem fantasztikus volt és rengeteget szakadtam rajta, de majd ti is megnézhetitek a felvételt a youtubeon. 

 

Remélem az április-májusi nehéz időszak ellenére jól alakulnak majd a dolgaim, jelenleg nem érzem magam annyira jól, mint kéne, de ennek sok oka van és a legtöbb inkább az elfojtott érzelmek miatt alakul ki. Én kívánom, hogy ti jobbnak éljétek  meg ezeket a hónapokat, aztán nyáron csapassuk az életet. 

 

Kép forrása: WMN facebbok oldala

 


 

 

 

Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now