Na hogy vagyunk? Tartottam egy kis pihenőt a négy horoszkópos bejegyzésem után, mert azt hiszem kicsit kimerítette a tartalékaimat, mármint ami a blogolást illeti. Tegnap egy nagyon érdekes beszélgetést hallgattam, minden Balázsék részt visszajátszok amikor időm engedi, és az iskolai bántalmazásról volt szó benne. Viszont nem ott értesültem a témáról, hanem még előtte, twitteren írta ki egy lány, hogy erről beszélnek és mennyire megviselte őt az egész, mert részese volt hasonló atrocitásoknak. Az alap sztori az, hogy egy apuka megtudta, hogy a kislányát HÓNAPOK óta bántják a buszon, és már iskolába sem akart menni, mert annyira félt a társaitól. Az apuka megelégelte és mind a két diáknak elintézett egy nyolc napon belül gyógyuló sérülés kombót, ami után az apukát jogosan elítélték nem is tudom már mennyire. Az nem kérdés, hogy az apuka átlépett egy határt, és rúgdosni illetve megverni gyerekeket nem szép dolog, tehát nekem ugyan az az álláspontom, mint Ferinek, hogy bár jogos lenne, de azért kicsit elszaladt vele a ló.
Tehát a bejegyzésem egyik oka ez volt, a másik meg egy közeli ismerősöm sztorija, akit folyamatosan bántottak általánosban és gimiben is, nem csak tettekkel, de szavakkal is. Ő már írt erről a saját blogjában, de azt hiszem most maradjon anoním, míg engedélyt nem kapok rá, hogy megemlítsem. Az ő osztálytársa volt a húgom is, ezért a sztori két oldalát is ismerem, de ne nála kezdjük szerintem.
Az általános iskola számomra is pokol volt
Általánosban alsóban emlékszem, hogy én is elég bitchy voltam, két lányt nagyon durván szekáltam. Persze csak megjegyzéseket tettem, de nem is tudom milyen indíttatásból történt ez. Az egyikük anyukája be is jött hozzám és elküldött melegebb éghajlatra, ami után jobban utáltam a lányát, de legalább nem mondtam rá semmit többet. Sokan gondolkodnak azon, hogy a bántalmazó szülei ugyan olyanok-e, de őszintén szólva az én szüleimtől nem ezt tanultam, és közel 20 év után sem tudom mit gondoltam akkor, hogy így rászálltam. Szerintem csak féltékeny voltam rá, hogy ő szép és csinos, én meg nem. Sőt igazából az összes barátnőm ugyan azt gondolta róla, csak én mertem kimondani.
Felsőben fordult a kocka és engem kezdtek kipécézni. Nem az osztályomban, mert azt hiszem annak ellenére, hogy nem voltam a fiúk kedvence, nem volt velem különösebb baj, sőt szórakoztatónak is mondtam magam, viszont egy rakat 13 éves hormonoktól megvadult srác között egy kicsit nyomibb csaj igazából egyenlő a levegővel. Azóta ezen mindenki nevet valószínüleg, mert már nem ez a legfontosabb, de akkor volt mindenki kamasz, ezért nyilván népszerűbbek voltak a szebb lányok. A másik osztály kezdett rámszállni, ami egészen tettlegességig is elment, amikor a suli előtt lökdöstek is. Két fiú. Apa mondta, hogy szóljak be én is, mert ettől megijednek majd, de nemhogy nem ijedtek meg, de nekibasztak a kerítésnek is, ami után sírva mentem haza. Könyörögtem, hogy anya ne menjen be, de bement és beszélt a bántalmazó srác anyjával, aki erre nem tett semmit, mert fosott a fiától ő is. Egészen hetedikig nagyon jóban voltam pár lánnyal abból az osztályból, de egyikük sem védett meg, sőt teljesen elfordultak tőlem.
Ez a két srác abból az osztályból elkezdett rólam mesélni az alattunk lévő osztályba járó haveroknak, akik szintén rámszálltak, és a ballagás napján is, mikor végigmentünk a folyósón, undorító mondatokkal illettek, és tudtam, hogy ha innen kikerülök, akkor a szenvedésemnek vége. Az osztályfőnököm nem tett semmit, a másik osztályfőnök sem tett semmit, a szülők sem tettek semmit, és senki az ég világon nem védett meg az osztályomban sem, sőt. És az a baj, hogy nem egy ilyen embert ismerek. 25 vagyok és a mai napig él bennem az emléke, bár már nem idegesít fel, mert valahol meg tudtam érteni az akkori gyerek énünket, de azért vagyok olyan jártas a pszichológiában, hogy tudjam az okokat, és azt is, hogy ha ezzel valaki nem foglalkozik, akkor nem tudja ilyen szépen feldolgozni.
A gimi megváltás volt, ott soha senki nem szólt be nekem, sőt nagyon szerettek és onnan vannak a legjobb barátaim. Ki tudtam bontakozni, végre az lehettem aki vagyok, és minden percét imádtam. Volt egy osztálytársam, aki próbálkozott szekálni, de hamar leépítettem én, és az osztálytársaim. Viszont gimiben is volt olyan azért, akit nagyon kipécéztek. Persze nem olyan durván, mint az a két kis élettelen pöcs engem ált suliban, de beszólogatások voltak rendesen.
Szülők feladatai és felelőssége
A szülők sokszor tanácstalanul állnak az iskolai bántalmazás előtt, hiszen látják, hogy a gyerek fél és szenved, de nem mernek semmit tenni, hiszen mi van, ha rosszabb lesz a helyzet. Tapasztalataim szerint, és amit olvastam a témában, a legjobb dolog amit tehet az az, hogy beszél a másik szülővel. Ha az értelmes és felfogja milyen súlyos ez, akkor tud majd hatni a gyerekre. Igen ám, de sok szülő ugyan olyan debil, mint a gyereke, és még jól szájon is vág. Mi a teendő? A sértett 12 éves Fannyka azt mondaná, hogy a bántalmazó gyereket jól meg kell alázni, hogy érezze milyen ez, de a kicsit olvasottabb 25 éves Fannyka igazából el szeretne beszélgetni ezekkel a gyerekekkel. Sokuk azért ilyen, mert otthon ezt látja. Nem kapnak figyelmet, nem beszélgetnek velük, nem értetik meg velük ezeket a dolgokat és a legfontosabb, hogy nem veszik őket emberszámba, sokszor pénzzel próbálják nevelni őket. Tehát szerintem nem mindig a gyerek a fő probléma, hiszen kiskorunkban a szülő példáját vesszük át, egy rakat genetikailaig belénk kódolt viselkedésformát gyakorlunk, ezen kívül pedig azt, amit anyu és apu egymással tesz, és amit látunk. Tehát próbáljuk valahogy a gyereket rávezetni arra, hogy beszéljen ezekről a belső feszültségekről. Meglepődnénk mi minden van egy ilyen gyerekben.
Nem mondom, hogy ettől majd nem lesz ultra kegyetlen, de szerintem ha van lelkiismerete, akkor elgondolkodik mindezen és ő maga fog nyitni. Ilyen példám is van amúgy. De minden esetre mint szülő, az a feladat, hogy KOMOLYAN VEGYÜK ezt a problémát, mert még mindig rengetegen kiborulnak, ha a gyerek pszichológushoz akar menni, pedig az nem ördögtől való, sőt. KELL. FONTOS. MUSZÁJ. Illetve valahogy a bántalmazó gyereket kéne beszédre bírni. Mondjuk meg lehetne hívni ebédre. Elhihetitek, hogy csak suliban nagy a szája, privátban már nem lesz, mint ahogyan felnőttként is ilyenek vagyunk.
Tanárok feladatai és felelőssége
Minden tiszteletem a tanároké, de az a baj, hogy fosnak a gyerekektől. A mostani liberális gyereknevelés következtében ha egy tanár meg meri verni a gyereket vagy csak mer neki adni egy taslit, akkor már ki is basszák a suliból azonnal. Pedig mikor a gyerekünket a suliba adjuk, akkor ők azok, akik felelősséggel tartoznak értük, ők a másod-nevelők. Amit mi kicsit elcseszünk, azt sajnos nekik kell valahogy korrigálni néha. Az a baj, hogy szülő és tanár nem szimbiózisban nevel, hanem inkább egymás ellen. A tanár utálja xy anyját, azért xy-t is, aztán valakiét imádja ezért őt is. Nem egy ilyen tanár van az általános sulimban, amit utálok mai napig pont ezért, mert kivételezés ment nyolc évig és nem mindig a jó irányba.
Tehát tanárként mit tehetünk? Igenis üljünk le a gyerekekkel és beszélgessünk. Ki miért nem bírja a másikat? Mi a baj vele? Miért piszkáljuk ezért vagy azért? Erre lenne az osztályfőnöki, vagy az etika vagy a nem tudom hanyadik töltelék tantárgy, de mindig fontosabb volt azt tisztázni, miért van ennyi matek egyes. Nem erre való. Önismeretet kéne tanítani a gyerekeknek és egy kis dühlevezetést, hogy ne legyen ennyi elborult kölyök. Muszáj nekik megmutatni, hogy a világ nagyon sokszínű, és elfogadónak kell lenniük, mert kerülhetnek abba a helyzetbe akár már holnap, hogy éppen rajtuk van valami, ami mást feszélyez. A tanárok nem tudják megváltani a világot, de BESZÉLGETNI tudnak a gyerekekkel. Mert bízunk bennük és hallgatunk rájuk.
Én mit tennék, ha a gyermekem bántalmazó lenne?
Hát hálistennek ismerem magam és a nevelésem annyira, hogy ez nem fordulna elő, mert én baromi toleráns személy vagyok, és már kicsi kora óta belé fogom vésni ha kell, hogy mindenkit el kell fogadni. Melegeket, öregeket, feketéket, mindenkit. Mert mindenki szerethető. Ha mégis előfordulna (mint ahogy én is voltam szemét kiskoromban), akkor csa megkérdezem, hogy mi zavarja a másikban? Miért annyira bántható, mitől nem szimpatikus? Sokszor azért, mert van valami benne, ami bennünk nincs meg, és ezért inkább lenyomjuk a másikat, mintsem mi magunk dolgoznánk azon, hogy fejlődjünk. Ezt szerintem értelmesen meg lehet beszélni. Ha azt látom, hogy a gyerek a barátai befolyására ilyen, akkor azért szembesítem vele, hogy ő sem tökéletes. Lehet ez kicsit cruel, de ha megmondjuk neki, hogy az ő feje is nagy, az ő foga is kiáll, az ő termete is kicsi, akkor rájön, hogy ez neki is rosszul tud esni, és ugyan ezt érzi a másik fél is. Viszont ha szépen rá van vezetve arra, hogy ettől független szeretjük és szépnek látjuk, akkor megérti majd, hogy csak azért csesztet másokat, mert nem ismeri. Ha ismerné őt és megkedvelné, akkor esze ágában sem lenne bántani.
Én mit tennék, ha a gyermekem bántalmazott lenne?
Először is KOMOLYAN VENNÉM, és beszélgetnék vele. Elmesélném neki az én sztorim, és hogy hogyan lehet ezt jól kezelni. Mindenképpen szorgalmaznám, hogy szeretettel válaszoljon a bántásra, és ha legközelebb beszólnak neki, akkor hívjuk el azokat a gyerekeket magunkhoz játszani a szülőkkel együtt. Nyilván a gyerek félni fog és nem akarja, de ha a másik szülő ismeri a problémát és nyitott rá, akkor ő is segíteni fog ebben. Ha a másik szülő egy büdös gyökér, akkor sajnos nem fogok tudni mit tenni, marad az igazgató, és elhihetitek, nagyon meggyőző tudok lenni...
Végezetül. Én azt hiszem a 12 éves Fannyka már nem neheztel azokra a srácokra, bár tény, hogy nagy lelki fájdalmat okoztak anno. Az iskolára és a tanárokra inkább haragszom, akik nap, mint nap végignézik ezt, és nem tesznek semmit. És én még nem is a legdurvább eset voltam, mert volt, akit mindig megvertek. Tehát ahelyett, hogy szemellenzőben eljátszanánk a sznob elitistákat, foglalkozzunk már egy kicsit a gyerek lelkével is, nem csak a föci kettessel, aminek semmi értelme nem lesz, ha felnőtt korban a kapcsolatainkban is előjön ez a kiskori probléma. Nyersen és vulgárisan fogalmaztam, mert a téma nagyon fontos, ez az egész iszonyat mérgező, és igenis oda kell figyelni mindenkinek. Nem nagyon értem, hogy ha az egyetemen tanulunk pszichológiát, akkor ez mind hogyan fordulhat elő, de ez már más téma.
Ha bárki érintett, vagy éppen ezzel szenved, kérjen segítséget. Menjen el szakemberhez, és dolgozza fel segítséggel, ne egyedül. Remélem én is tudtam némi mankót adni!
♥
