Az ismerőseim mindig nevetnek rajta, ha februárban szombat estére nem tudnak velem programot szervezni, mert tudják, hogy minden évben átcringelem magam A Dal c. műsoron, majd májusban is az Eurovíziós dalfesztiválon. 2006 óta megszállottan követem ezt az értékesnek és profinak közel sem mondható komédiát, de büszkén vállalom, hogy imádom a trasht, ezért nézem a Való Világot is a mai napig. Idén lesz tizenhárom éve, hogy leülök a tévém elé azzal a reménnyel, hogy legalább jól szórakozom, győzelemről álmodni sem merek, úgyhogy csalódás sosem ér. Azt hiszem van abban valami báj, hogy májusban összegyül a twitter, tumblr, insta népe, és a legszórakoztatóbb mémekkel lát el minket, ami hűen írja le Európa milyenségét. Szomszédokra szavazás, unalmas balladák amiknél érdemes a hosszabb mosdó szüneteket elintézni, érthetetlen moldovai kiküldött, #itsokaytobegay, lerágott csont népzenei elemek, ja és persze a remény, hogy Magyarország idén jó helyen végez.
Beszéljünk 2018-ról, mert akadtak gyöngyszemek
A Dal c. műsor számomra évek óta nézhetetlen. Találtam egy remek videót, amiben a srác tökéletesen elmondja mi az én véleményem is, hiszen rajongóként kicsit tisztábban látjuk a helyzetet. A videó ITT érhető el. Nos a műsor évek óta mélyrepülésben van, és ennek a közel sem fair szavazási rendszer az oka. Én nem igazán értem, hogy az inkompetens zsűri szava miért ér többet az enyémnél, hiszen két teljesen más közegből származunk. Nekem az a benyomásom, hogy egy low budget X-faktort akarnak a néző torkán lenyomni, ahol Both Miklósnak mindig a szöveggel, Mező Misinek mindig mindennel, és a két új zsűrinek meg valami tök mással van a problémája.
Nem egyszer volt az, hogy a zsűri első körös, döntős szavazásánál olyan esett ki, aki baromi nagy várományosa volt a műsornak. Tavaly azt hiszem az AWS utolsónak került be éppenhogy a mezőnybe, ahol a négy előadó közül szavazhattunk a nyertesre. Mondanom sem kell, hogy a szar is keresztben állt bennem, mert én iszonyatosan akartam őket. A nézők szerencsére nem ilyen suták, és meg is szavazták a srácokat. A kinti eredményekről később. A lényeg az, hogy tavaly is voltak már érdekességek, de az idei A Dal mindent vitt.
A Dal, és ami mögötte van
Én bevallom őszintén, az idei műsort teljesen elengedtem. Amikor meghallottam ki az az elvileg legjobb harminc, aki megmutatja mit tud szombatról szombatra, akkor teljesen elvesztettem az érdeklődésem. A mezőny silány, végtelenül közhelyes, és baromi unalmas. Egy ember nem tud annyit wc-re járni, hogy minden semmit mondó dalnál kimenjen könnyíteni magán, pedig sok produkció csak ennyit ér.
A zsűri szerintem katasztrófa volt. Kezdem Vincze Lillával, akinek nem értem az ott létét. Egy számát nem ismerem, ez az én szegénységi bizonyítványom, és kövezzetek is meg érte, hogy nem kerestem utána. Viszont egy FIATALOKNAK szóló műsorba betenni egy olyan énekesnőt, akit egy fiatal sem ismerhet már, számomra nem logikus. Mikor Rúzsa Magdi vagy Wolf Kati volt zsűri, esküszöm több bizalmat szavaztam nekik, pedig ők sem annyira értenek ehhez a műfajhoz. Szegény Lilla nem tehet róla, de nem ide való.
Both Miklós jelenléte számomra fáj. Ő állandóan beleköt a szövegbe, holott kint tökéletesen mindegy, hogy nyelvtanilag hogyan helyes a mondat. Nem tud leakadni erről az imidzsről, és nem is kell, csak ne itt. Ő az egyik oka, hogy nem tudom komolyan venni a gárdát, mert baromi messze áll ettől a műfajtól. Mező Misit én kedvelem valahol, de tényleg semmi keresnivalója itt. Róla nem is mondok többet.
Azt mondjátok meg, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki kitalálta, hogy ültessük be Nagy Ferót, aki még annyit sem tud hozzáadni az értékelésével a műsorhoz, mint szerencsétlen Frenreisz Károly, akit mindig dísznek tettek be. Nem a szakmaiságukat vitatom el, de maga az Eurovízió, az rohadtul nem egy újabb Megasztár, vagy X-faktor, és ezt senki nem képes elfogadni.
Ezek az emberek döntenek, mert elvileg értenek hozzá, szavazni meg mégsem ők fognak, hanem a külföldiek. A Dal szerintem azért ennyire színvonalatlan, mert pont a lényeget nem fogják fel, és ezért ennyire rohadt stresszes, hogy vajon az érdemes művészek bejutnak-e legalább a legjobb négyig. Ott már miénk a döntés, de addig gyomorgörcsöm van minden egyes évben, mert tudom, hogy ha mások nem is, a zsűri tuti elbassza. Fuh, vérnyomasom egekben, haladjunk.
Fellépők és produkciók
Rengeteg érdekes és különleges szerzemény lett a kedvencem az eddigi években, de őszintén nem tudnék egyet sem mondani az idei mezőnyből, ami csak kicsit is adná. Mikor meghallgattam a pályázókat, rendesen elszomorodtam. Hol vannak az igazán nagy nevek? Megmondom, nem jönnek el, mert a zsűri teljesen ellehetetleníti őket. Szerencsétlen Kállay tartja még a frontot, és esküszöm baromira felnézek rá a kitartása miatt. A harminc dalról nem írok külön, mert a 80%-a hulladék, nemhogy Eurovízió közelébe, de A Dal c. műsor közelébe sem engedném. A végső nyolcas mezőnyről pár mondatban azért megemlékeznék.
Én utolsó helyre Oláh Gergőt tettem (Hozzád bújnék), aki csak azért lehetett a döntőben, mert Petruskát kidobták. Azt hagyjuk, hogy jogos volt-e, mert szerintem is-is, inkább nem, mint igen, de azért na. Oláh Gergő a nagy közhelyek puffogtatásának mestere. Olyan remekül hozza ezt a megmondó ember stílt, hogy már-már a zsűri tátott szájjal hisz neki. Győz a jó, árva gyerekek, csupa olyan téma, ami azt hiszem mindenkinél vita téma lenne. Nekem kicsit sem hatásos amit csinál, sőt végtelenelül antipatikus, és a zenéje sem ér el egy bizonyos Eurovíziós szintet.
Nagy Bogi (Holnap) produkciója közben mentem mindig pisilni, de errről nem szegény kislány tehet, csak már annyi éve nézem ezt a műsort, hogy így szoktam meg. Éppen annyira semmilyen, mint egy Singh Viki próbálkozás, nem tudom értékelni.
Az Acoustic Planet ( Nyári Zápor) a zsűri ultimate kedvence volt. Na erről beszélek, ezért ennyire inkompetens ez a banda. Iszonyatosan rettegtem, hogy ne ők menjenek ki, mert ez volt a maximum, amit ki tudtam nézni Miklósékból, viszont a nézők csak jobban érezték mi a stájsz, megmarad Ferónak a lepattanó. (Ha már ilyen ózsdi csajozásba fogott.)
Szekér Gergő (Madár, repülj!) nekem az egyik kedvencem volt az X-faktorban, de rá kellett jönnöm, hogy önmagában nem túl izgalmas. Kicsit olyan nekem, mint tavalyról Dánielfy Gergely. Bennük az a közös, hogy többszöri hallgatásra tudtam csak megszeretni a dalaikat, és azonnal beugrott, hogy melyik mintára alkothatták meg őket. Mégis azt gondolom, hogy önmagában hallgatva jó szerzemények, de baromi kevés a versenyben.
Pápai Joci (Az én apám) Origo c. száma is többszöri emésztésre érte el nálam a kívánt hatást, és bár a stílusa nem áll hozzám közel, én látom benne az őszinteséget. Jocit nagyon szeretem, egy végtelenül vicces és tiszta fazonnak gondolom, akinek hatalmas akaratereje van. Ezt mindenképp értékelem egy előadó esetében, függetlenül a dalától. Az idei pályamunkája nekem nem volt a kedvencem, de el tudom hallgatgatni.
Vavra Bencét (Szótlanság) minden évben elfelejtem, de be kell vallanom, hogy hangilag stabil a csávó nagyon. Az idei zenéje nekem határeset volt, de arra kellett ébrednem, hogy dúdolom és a szöveget is teljesen megtanultam már a végére. Tehát ez azt jelenti, hogy hatásos. Nem tudom mi lett a tavalyi fantázianevével, viszont emlékszem, hogy akkor nagy esélyese volt a 2018-as mezőnynek, talán az idei nem lett olyan ütős.
The Middletonz (Roses), vagyis Kállay újabb formációja számomra nem hozott újat. Vele kicsit love-hate kapcsolatom van, mert bár Andrist kedvelem, becsülöm és felnézek rá a kitartása miatt, a zenéjét nagyon idegennek érzem. A Roses hangzása nagyon mai, friss és végre különleges, de egyszerűen annyira más stílusa van, és az összes száma is egytől-egyig más-más stílust képvisel, nekem meg ez valahogy nem áll össze. Nem tudom milyen ő valójában. Talán nem is kell valamilyennek lennie, ahogyan mondta is a műsorban, de ahogyan a barátom mondta ByeAlexre, hogy minden évben az aktuális trendeknek akar megfelelni, úgy én is ezt tudom érezni Andris esetében. Nem tudom gyerekek. A szám maga érdekes és végre valami új, de nagyon erőlködés fílingem van tőle minden évben. Nem őszinte nekem, nem tudom miért.
Az országban tuti én vagyok egyedül ezzel, de a Fatal Error Kulcs c. száma nekem az első helyezést érte el. A srác hangja brutál jó, a színpad összességében nagyon menő, és a szám szövege is olyan, hogy könnyen azonosulni tudok vele. Persze nyílt titok volt, hogy az AWS után ők nem fognak kijutni Tel Avivba, viszont a műsornak köszönhetem, hogy megismertem őket. Neeeem lehetsz másé, nem neeeeeeem I..I,
A győztes produkció, aki Tel Avivba látogathat
Pápai Joci megnyerte a 2019-es A Dal c. műsort, és ezt erősen a zsűrinek köszönheti. Írtam már, hogy Jocit, mint embert végtelenül tisztelem és szeretem, de mindenki tudja, hogy a 2019-es műsor első helyezettje a The Middletonz lett volna, ha a kedves ítészek nem így alakítják. Vicc kategória, hogy Andrisék beleestek a Passed csapdájába, mert az ő szériájukban ugyan ez volt a forgatókönyv, pedig akkor MINDENKI őket akarta. Tóth Gabi is ugyan ebben a cipőben volt jut eszembe, és talán Horváth Tomi is. Még tudnék vagy öt olyan példát felsorolni, ahol a zsűri lehetetlenítette el a nézők akaratát, de azt hiszem ez is bőven szemlélteti a jelenséget.
Pápai Joci dala elmegy, de szerintem megint a végén kullogunk majd a mezőnynek. Hogy Andrisék jobb helyezést értek volna el? Nem tudhatom, de fair lett volna megadni a döntés jogát NEKÜNK. A kommentek alapján sokan látják azt, amit én, és az ős fanok tudják, hogy mennyire nem tisztességes a verseny. Talán ezért sem jut el sok profi zenész a nemzetközi megmérettetésig.
Hogyan kellene alakulnia a szavazásnak?
Szerintem a zsűribe nem olyan művészeket kellene beültetni, akik a saját szakmájukban és a saját stílusukban jól szerepelnek, hanem egy olyan szakértő gárdát kéne összerakni, akik igenis szinte az elejétől követik az Eurovíziót. Egy hosszas casting során állítanám össze az öt tagból álló csapatot, akik képben vannak a külföldi, és a hazai terméssel. Az ő szavuk érjen pontosan ugyan annyit, mint a nézőké. Miért kéne akkor zsűri, ha egyenjogúak a nézőkkel? Nos azért, mert nyilván remek show elem, ha valaki véleményt nyilvánít, de ez ne menjen a választás rovására. Ez így lenne korrekt.
Mik az Eurovíziós trendek?
Én azt vettem észre csekély Eurovíziós multam során, hogy a háborús dalok már nem érnek el akkora eredményt, mint előtte. Tehát ez pont akkor csengett le nagyon, mikor Boggie Wars for nothing borzadálya ment ki, látszott is az eredményen. Jelenleg ahhoz, hogy valaki megnyerje a versenyt, vagy nagyon másnak kell lennie, vagy nagyon polkorrektnek, vagy nagyon szélsőségnek. A dalverseny lényege talán nem is a győzelem, hanem az a hangulat, hogy Európa és Ausztrália (ez még mindig vicces) népe összejön egy nagy bulira, ahol a végén veszekedés és sírás alakul ki, de minden évben újra együtt ünnepel. Aki szereti a műsort, az egy percig nem veszi komolyan, csak hagyja magát sodortatni a kontinens sokszínűségének hullámvasútján. Ezt nem érti a jelenlegi zsűri, hogy nem a magyar ízlés lenne a fontos, hanem az, hogy valami kicsit mást vigyünk ki, amivel max tíz percig parádézhatunk, és mindenki mehet a maga dolgára. Ehelyett Máté Pétereket és Cserháti Zsuzsákat akarnak keresni, ami egy tehetségkutatóban oké lenne, de ez egy dalverseny. És ilyen szar dalokkal, nem lehet igába szállni.
Én már alig várom az idei versenyt, minden évben beülünk a tévé elé egy halom nasival, és engedjük magunkat sodortatni. Ez olyan, mint az élet. Nem szabad komolyan venni, de nyitottnak kell lenni az újra. Magyarország pont a mentalitása révén szerepel úgy, ahogy, hiszen szegény Joci lehet akármilyen jó ember, ő mindenkinek CSAK egy cigány marad, ahogyan a kommenteket olvastam. Szomorú, és fájdalmas, de ez a szint. Viszont A Dal nálam idén végleg megbukott, elengedtem, nem érdekel ki megy ki, csak hagy szórakozzak jól.
Nektek mi a véleményetek? Írjátok meg kommentben a bejegyzés megosztása alatt, vagy névtelenül a fannydebreczeni@gmail.com-ra. Kép forrása: google.com
♥
