Mennyire becsülöd meg a dolgaidat?

2019/01/29

Írta:

 

Lassan január vége van, és azt kell mondjam srácok, hogy egész kellemesen indul az év. Ennek sok köze van ahhoz, hogy én is elkezdtem az egy másodperces videók készítését, tehát 365 napon keresztül minden nap felveszek egy kis anyagot a napomból. Tudatosan törekszem arra, hogy a lehető legszínesebb és izgalmasabb legyen, ezért akkor is kimozdulok otthonról, ha semmi kedvem nincs hozzá. Van egy kép a fejemben, hogy mit szeretnék visszalátni, és ehhez erőt kell vennem magamon és szépen kikászálódni a komfortzónámból. Csak azt sajnálom, hogy a tavalyi évemet nem videóztam le, mert annyira imádtam azt is, de szerencsére egy halom tapasztalattal mögöttem könnyebb lesz a mostanit véghez vinni. 

 

Kicsit ez a megmozdulás adta az ihletet a mai bejegyzésemhez. Én sajnos hajlamos vagyok arra, hogy olykor elégedetlenkedem az életemmel kapcsolatban, és képes vagyok azt gondolni, hogy nem töltöm meg elég élménnyel. Nem csinálok semmit. Ez a videó ráébreszt arra, hogy a legapróbb eseménynek is örülni kell, még ha az csak annyi, hogy felkelek és reggelizem. Nem minden képkocka tartalmaz valami luxy helyet és menő utazást, vannak töltelék részek, de azok is éppen ennyire a napom részei. Elgondolkodtam azon, hogy tényleg megbecsülöm-e a dolgaimat, vagy van némi fejlődni valóm ezen a téren is. Összeszedtem öt olyan pontot, ami azt bizonyítja, hogy nem vagyok menthetetlen, és mindezek mellé lejegyzeteltem azt, hogy még mit tudok tenni a fejlődés érdekében. 

 

Gyűjtögetés apránként

 

Én nagyon örülök annak, hogy olyan nevelésben részesedtem, mint amilyenben. Mikor kicsi voltam akkor nyilván a lehetőségekhez mérten mindent megkaptam, ha nem is azonnal, de később mindenképpen. Mikor kezdtem nagyobb lenni és már a saját keresetem szabta meg ezeket a határokat, akkor volt, hogy hónapokig tettem félre valamire. Általában nagyon égeti a zsebemet a pénz és nehezen tudok spórolni, viszont az utóbbi egy évben nagyon tudatosan figyelek arra, hogy mindig maradjon x összeg a tárcámban. Ha valami drágább parfümöt vagy cipőt szeretnék megvenni, akkor dupla annyit dolgozom inkább, csak mihamarabb az enyém legyen. Régebben annyira fájt felkelni reggel és akár estig melózni érte, de már teljesen átkattant bennem ez a kellemetlen érzés és csak a cél lebeg a fejem felett. Sokkal jobban tudok örülni és nagyobb hálát érzek azokért a tárgyakért, amiket lassan spórolgatva vettem meg, mint amiket csak hozzám vágtak. 

 

Amiben változtatnom kell ezen a téren, az talán az, hogy tudatosabb vásárló legyek. Sokszor veszek impulzusból felesleges holmikat, amikor tudom, hogy a szekrényem mélyén áll majd csak. Meg is tartok olyan régi és már kihasználatlan ruhákat, amiknek talán más jobban örülne. Szóval mielőtt megvenném az ezredik valamim, leltárt készítek, hogy biztos szükségm van rá, és szépen apránként szerzem be őket. 

 

 

 

Örülni a legsnasszabb napoknak

 

Vannak olyan napok, amikor semmi érdemleges nem történik az emberrel. A minap hallgattam Balázsékat, és ők is arról beszéltek, hogy a gyerekek abban nőnek fel, hogy a szülők állandóan rángatják ide-oda, csak véletlen se kelljen unatkozniuk. Animátorkodnak, szórakoztatják őket és ha netán egy nap nem történik semmi, akkor nem lehet velük mit kezdeni. Sokszor kapom magam azon, hogy én is irtóra unatkozom és szidom magam, amiért nem szerveztem aznapra semmit. Máskor pedig ki sem látok a teendőkből és plusz egy találka hatalmas energiámba kerül. Nálam sosincs semmiben köztes állapot és ezt már kezdem megszokni, éppen ezért tréningeztem magam arra, hogy az üres napokban is találjak jó szórakozást. Mint mondjuk egy süti sütés.

 

Amiben változnom kellene még, az talán a lustaság leküzdése. Megannyiszor volt olyan, hogy fetrengtem az ágyamban és ahelyett, hogy feltalálnám magam, inkább görgettem az instát egy órán át. Több hobbimat kéne előszednem és hódolnom neki, hiszen annyi lehetséges szórakozási lehetőség van itthon, nem kell feltétlen a városba mennem érte.

 

 

 

Nem vágyom arra, hogy mások irigyeljenek

 

A közösségi média az arcunkba tolja a többi ember életét és sokszor hasonlítgatjuk magunkat a másikhoz. Hogy az istenbe ne lennék ennek én is áldozata, természetesen minden nap előfordul pár gondolatfoszlány ezzel kapcsolatban. Régebben sokkal nagyobb dobra vertem ezt, de ma már tökéletesen elégedett vagyok mindennel amim van. Főleg mert tudom mennyi munkával jár. Le kellett tisztáznom magamban azt, hogy én sem tudhatok mindent, lehet, hogy én könnyen szerzett javaknak látom ezeket, de közben hatalmas munka van a backstageben. Aztán ha valaki könnyen kapja meg az újabb telefonokat vagy cipőket, akkor mi van abban? Él a lehetőségeivel, ez is becsülendő. Ami pedig engem illet, a nehezen megkuporgatott pénz sokkal jobb érzés és a jó szó néha többet ér még ennél is. 

 

Amiben változtatnom kellene, az lényegében ennek a fejlesztése, tehát kevesebbet lógni instán, ahol a fake emberek a fake életüket reklámozzák. Nincs szükségem ezekre az impulzusokra és csak unalomból teszem úgyis. 

 

 

 

Gyengéd bánásmód

 

Most elárulok egy hatalmas titkot, én nagyon nem tudok vigyázni a kütyüimre. Van olyan, aki üvegfóliában és tokban tartja még a legbasicebb telefonját is, én pedig azonnal elejtem, szétkarcolom és eláztatom. Ez nem azért van, mert nem becsülöm meg, hanem mert valamiért nekem nem fontos a kinézete. Nyilván jó lenne, ha nem lenne körömlakk foltos a bazi drága laptopom, de többet jelent nekem ami benne van. Már jobban figyelek arra, hogy ne csesszem szét az összes elektronikai cikkemet, éppen ezért nem festem már a körmöm mellette, tokban tartok mindent, nem eszem annyit felette, nem teszem olyan helyre ahol karcolódhatna. 

 

Amiben változni szeretnék, az ennek az upgradelt verziója, vagyis TÉNYLEG nem szétb***ni aminden ilyen dolgomat:DD Undorítóan néz ki a telefonom hátulja, meg így tényleg nagyon le tudom lakni őket az évek során, és még ennél is több törődést érdemelnének. Gyengédebben szeretnék bánni velük!

 

 

 

Az vagy, ahogyan érzed magad

 

Persze a tárgyakon túl fontos magunkat is megbecsülni. Én kicsit azt veszem észre, hogy minden ember életében eljön egy olyan törés, amikor tényleg csak magára számíthat. Körülöttünk van a család és a barátok és rengetegen segítenek, de a legmélyebb gondokat magunknak kell feldolgoznunk. Nyilván én is voltam olyan, aki nem szerette magát, és mindenért csak magamat tudtam okolni, de minél hamarabb elkezdjük leküzdeni ezt, annál jobb lesz számunkra. Én például irtóra becsülöm a mindig pozitív és befogadó világlátásomat, hogy akkor is szeretek mikor már alig lenne okom rá. Egyszerűen én inkább adni szeretek, hiszen a sorstól kapok elég boldogságot, amit mindig jobb érzés átadni azoknak, akik esetleg meg vannak szorulva lelkileg. Sok minden másért és becsülöm magam, de azért nagyon, hogy ügyelek a békére, ami a lelkemben és a környezetemben van, és minden helyzetben magamat helyezem előtérbe. Persze sosem más kárára. 

 

Amiben érdemes lenne még változnom, az talán a testemmel kapcsolatos hozzáállásom, mivel roppant keveset foglalkozom az egészségemmel. Valahogy még ezen a téren nem kattantam át és várom már a pillanatot, amikor mégis így teszek! Erőt és kitartást nekem:D

 

Remélem némileg hasznos volt a mai bejegyzésem, arra bátorítalak titeket, hogy végezzetek egy kis önelemzést, hogy ti hogyan álltok a felsorolt dolgokkal. Tényleg megbecsülitek a tárgyaitokat, a környezeteteket , magatokat, a szeretteiteket? Ha nem, akkor miért nem, és ha igen, akkor miben tudtok még fejlődni? Rám nagy hatással volt Marie Kondo sorozata a Netflixen, aki családokhoz látogat el megmutatni a rendrakás rendszerét. Ő amint belép egy házba, megköszöni, hogy befogadta őt és ott lehet, valamint amint megválik egy ruhától, hálát ad, hogy szolgálta és kifejezi köszönetét, amiért létezik. Ezen az ott lakók is mindig megdöbbennek és ha igazán elgondolkodom ezen, akkor rá kell jönnöm, hogy ezek nekem is magától értetődő dolgok, pedig valakinek még ennyi sincs. Teljesen másképp viszonyulok már ezekhez, köszönöm Marie:D♥

 

 

 

Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now