A nagy 2018-as évértékelés - Avagy minden amit ettől az évtől kaptam

2019/01/01

Írta:

 

Hát íme, ismét egy év végi bejegyzés, nem is akármilyen. Azt javaslom pattogtassatok egy kis popcornt, helyezzétek magatokat kényelembe, mert nem lesz rövid azt garantálhatom. Mindenek előtt, elolvastam a 2017-es évértékelőmet, mert nagyon kiváncsi voltam az akkori énem miket írt le, és néhol nagyon jókat nevettem magamon. Vicces, hogy 2017-et gondoltam a nagy változás évének, és reménykedtem benne, hogy 2018 a legjobb verzióm összekaparásáról szól majd, néhol igazam volt és nem is. 

 

Az tény, hogy 2017 nagyon nehéz volt és sok szempontból stagnált, és az is igaz, hogy abban az évben elkezdtem venni egy új irányt, de közelébe sem ért 2018-nak. Amit valljuk be, lehet pozitívan és negatívan is nézni, és vannak érveim mindkettő mellett bőven. Párhuzamosan olvasom az akkori bejegyzésem, amit btw ITT érhettek el, és meglep az, hogy mennyire sok indulat volt bennem, mennyire VÁGYTAM a változásra. Mindez persze nem is jöhetett volna létre, ha nincs AZ a nagy koppanás, amit már eeeezerszer meséltem, de fontos hozzávalója a mostani életemnek. Nos, kezdjük is!

 

 

Mit tanultam 2018-ból?

 

Nos, annyi mindent, amit egy életben nem. Igazából hatalmas elképzelésekkel indultam, erről később beszélek, és valójában igazam is lett, meg nem is. Ugye az év egy ,,szakítás" félével indult, ami minden lány életében egyet jelent a totális megújulással, mert hiába nehéz bevallanunk, néha rohadtul kell az, hogy a másik ne legyen mellettünk. Nekem szükségem volt arra, hogy kifejezetten NE kelljen másokkal foglalkoznom, csak a saját utamat kövessem. Nyilván semmi jövője nem volt az akkori kapcsolatomnak, ne kerteljünk. Viszont azt még álmomban sem hittem volna, hogy ennyire mozgalmas évem lesz, és ennyi minden történik majd szinte egyik napról a másikra. Miket tanult Fanny?

 

Egy új irány és egy új szemlélet

 

Aki szemfüles, az láthatta, hogy ezzel a ponttal folytattam a tavalyi bejegyzésemet. Nos, amit ott leírtam, az idén duplájára, sőt triplájára nőt. Pasim nem volt, de helyette még újabb barátokat szereztem, menő munkáim lettek, minden héten buliztam, és végre tényleg jól éreztem magam másokkal. Kicsit sodródni akartam az eseményekkel, hogy végre ne álljak már mindenhez annyira görcsösen, mert én sem szeretem magam körbevenni olyan emberekkel, akik be vannak savanyodva. Szóval igyekeztem a legtöbb invitálásra igent mondani, és szépen kiélvezni azt, hogy se kutyám, se macskám. Nyersen fogalmazok tudom, és véletlen se gondoljatok rosszra, nem elzülleni akartam, csak most az egyszer nem szorongani mások miatt. Nagyon jól sikerült, életem legmozgalmasabb éve volt. 

 

 

Menő, ha van egy legjobb barátod

 

Bizony menő, és főleg akkor, ha te magad vagy az. Ebben az évben egyik napról a másikra nullára kerültem. Mármint emberek vettek körbe, de mégsem találtam a helyem, hiszen egy legjobb barátot vesztettem el év elején az akkori kapcsolatommal. Nos, eldönthettem, hogy álomba sírom magam ezredszerre is, vagy felállok és kitalálok más elfoglaltságot. Ne kérdezzétek hogyan indultam el, mert őszintén fogalmam sincs. Egyszerűen tudtam, hogy többet érdemlek annál, mint amit kaptam, és szükségem van arra, hogy az életben jobban kibontakozzam. Hogy is hihettem azt, hogy ennyi jutott számomra, és nincs ennél is szórakoztatóbb része a húszas éveimnek? Persze ehhez kellett egy nagyon erős magabiztosság, hogy mások ne kérdőjelezzék meg a létemet bizonyos körökben. Mindig az volt a mottóm, hogy ha xy-nak megy, akkor nekem simán. Ez szépen lassan átvette az uralmat rajtam, és a kis komplexusos és visszahúzódó énem kinyílt, mint egy virág, és tette amit akart. Mindig. Szóval 2018 nagy találmánya a magammal kötött barátságom volt, mert akármilyen baj ér, magammal beszélem meg először, és igenis magam oldom meg azokat. Ja és már nem függ senkitől a boldogságom. Bizony nem. 

 

 

Menő, ha sok barátod van

 

Sokan mondják, hogy ha valakinek sok barátja van, akkor azok biztos felszínes kapcsolatok, és igazán csak max 2-3 emberrel alakulhat ki szorosabb viszony. Cáfolnám gyermekeim, nagyon sok új és régi barátságom vált iszonyú fontossá, és mindenkit egytől egyig nagyon szeretek. A titok az, hogy mindenkivel törődőnek és figyelmesnek kell lenni, és akkor érdemes ápolni ezt a kis kollabot. Végtére is, bármi program ötletem van, tudom kit hívjak, mert ismerem őket annyira, hogy azonnal eszembe jusson ki milyen lehetőségeknek örülne. A nyári bulis esték új kapcsolatokat szültek, és nem gondoltam volna, hogy én ennyire könnyen kijövök másokkal is, de voilá, így van. Program ötletek: Los Santos party, Necc party, Indie Rehab, Lithium Night, Tesco Disco. Szívesen!♥

 

 

 

A tragédiák is valami jónak a kezdetei

 

2018 adott okot a szomorkodásra bőven, de nem csőstül, ahogyan a baj jönni szokott. Egyszer fent, egyszer lent voltam, és az egyetlen feladatom az volt, hogy tanuljak meg sodródni. Remélem abszolváltam, mert ami idén volt, az több volt, mint vicces. Szakítás, kutyus halála, nehéz munka hetek, stressz és szívás. Viszont minden ilyen esemény kinyitott számomra új ajtókat, tehát szerencsére megtanultam, hogy a nehéz időszakok is kellenek, sőt onnan tudom, hogy valami iszonyat jó vár rám, hogy előtte darabjaimra hullok. Kicsit hálás vagyok ezért, kicsit nem, de az élet nem volt és nem is lesz kívánságműsor. Bele kell törődni és menni tovább. Azért még mindig nagyon nagyon és annál is jobban hiányzik az én baba kutyusom, de tudom, hogy már másik kutyatestben van egy szerető gazdinál. Szeretlek, baba!♥

 

 

Az vagy, amit gondolsz magadról

 

Sokunk nagyon elcseszi. Nagyon nagyon elcseszi, mert gondol magáról valamit, ami nem feltétlen igaz, csak a többi ember visszaigazolása gondoltatja velünk. Én megtanultam, hogy sokkal több van bennem, mint amit hinni mertem. Ezt nem egyik napról a másikra tapasztaltam, hanem szépen folytak a hónapok és úgy bontakoztam ki én is. Thanks for my ex, de tényleg akkor lettem ilyen, amikor fel kellett állnom az év elején tapasztalt sokkból. Nyilván nem azért voltam antiszoc, mert az a kapcsolat ilyenné tett, nem hibáztatok senkit érte, ezt én csesztem el. Vagyis gondolhattam volna ezt is, de szerintem szép teljesítmény 25 évesen ennyire öntudatosnak és magabiztosnak lenni, úgyhogy teljesen megbocsájtottam magamnak. Hiszen nagyon nagyon szeretem magam. Ja és, amit még nem is meséltem, amint elkezdtem hinni magamban és nyitni mások felé, csoda történt és a világ is nyitott lett felém. Így megy ez. 

 

2018 nem az volt, aminek gondoltam

 

Elolvasva a tavalyi bekezdésemet erről, igazából pont ugyan azokat tudnám ide is leírni. Mégis akkor mitől különbözött 2017 2018-tól? Mert amúgy kicsit egyforma volt, de lényeges különbség talán az, hogy míg 2017-ben kaptam egy alapot, addig 2018-ban kiforgatott az élet önmagamból, és egy új személyiséget varázsolt a régiből. Nem is tudom, talán csak felnőttem. Vagy ha nem is ennyire drasztikus ez az egész, akkor is érzem, hogy az eddigi énem egyre távolabb kerül tőlem, és míg az egyik bejegyzésemben arról írtam, hogy ez mennyire hiányzik, rá kellett jönnöm, hogy nem is az okozta a hiányérzetemet. Köszönöm, jól vagyok így, és nem szeretném visszakapni azt, ami volt. Az hiányzott, hogy valaki amellett, hogy én egy teljes egész vagyok, bónusza legyen az életemnek. Jöjjön valaki, aki nem a másik felem, hanem a lelkem egy darabja, aki nélkül bár tudok élni, de nem akarok. Mindenki döntse el, hogy ez megvalósult-e, leszek olyan gonosz, hogy nem mondom el. 

 

 

Btw, 2018-ra vártam valami nagyon drasztikus változást, egy olyan évet, ahol minden rólam szól, ahol tényleg önmagam legjobb verziója leszek. Úgy értettem ezt kedves univerzum, hogy a pasim jöjjön rá arra, hogy mennyire értékes vagyok, és legyen végre minden úgy, ahogyan elképzeltem, és a barátaim is megértsék, hogy nem akarok kimaradozni, én csak szeretnék nyugodt életet. De te, drága barátom, nem ezt adtad, sőt, te kifejezetten az ellenkezőjét. És tudod mit? Nem szivattál meg, még élveztem is. Lehet fura ez neked, de minden egyes percét élveztem annak, hogy nem kaptam meg amit akartam. Többet kaptam azáltal, hogy nem kaptam semmit ezekből. Jövőre azért lehetnél konkrétabb is. 

 

 

Mi várható 2019-ben?

 

Olvasom mit jósoltam 2018-ra, és egyébként tök jól kitaláltam. Jó, azért többet is megtehettem volna magamért, de hova sietünk? Igazából nagyon nem tudok már mit írni 2018-ról, hiszen talán ti is láthatjátok mekkora utat jártam be, és bár néhány része kifejezetten szivatós volt és BAROMIRA fájt, tök jól profitáltam belőle, és ez a lényeg. Mit is jósolhatnék 2019-re? Nos, ami rajtam múlik az az, hogy egy iszonyat izgalmas és őrült évet kreálok magamnak.

 

Rákaptam erre az édes élet dologra, és nem szándékozom lejönni róla. Szeretnék sokat dolgozni, ha kell, akkor éjszakáig, de mellette ugyan ennyit szórakozni. A kis barátaimmal továbbra is összenőve akarok lenni, és ha lehet ennyi kérésem, akkor még több időt akarok velük tölteni. Ami pedig a szerelmet illeti, remélem nem vallok kudarcot, mert rengeteg randi spotot találtam a városban, és nem tarthatom ezeket magamban. Szeretnék többet lenni a családommal, ki akarok alakítani egy nagyon nyugis és harmónikus környezetet, és remek lenne, ha ezt másokkal is meg tudnám osztani. Idén már nem igazán ismertem a lehetetlen fogalmát, jövőre pedig egyenesen elutasítom a gondolatát is. Aztán ha mindez nem jön össze, bár nem kívántam sokat, akkor legalább tanultam valamit a 2019-es hibákból és kudarcokból is. Nagy ügy!

 

Szóval köszönlek szépen 2018, megmentőm voltál és jövök is neked egyel, viszont baromira várom 2019-et, mert szeretem a kihívásokat, és a félelmet már hírből sem ismerem. Olvasom mennyire féltem az idei évtől, és sokkal kellemetlenebb volt, mint reméltem, de sokkal kellemesebb, mint elképzeltem. Nem tudom mennyire érzitek, de nincs lehetetlen, ezt én már megtanultam, és szeretném, ha ti is tudatosítanátok magatokban. 2019 szóljon rólatok, rólam, a jó kedvről, a buliról, a vidámságról, és a szerelemről. 

 

Csodálatosan fantasztikus 2019-et kívánok nektek, köszönöm, hogy velem voltatok ezen a roppant nehéz utazáson, de jövőre más vizekre evezünk. Csókollak titeket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

képek forrása: google, wix

Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now