Beszéljünk a mentális egészségről és a megfelelő énképről

2018/11/13

Írta:

 

Hú, nem is tudtam, hogy ilyen sok ideje nem szolgáltattam új bejegyzést számotokra, egyszerűen a napok irdatlan gyorsan telnek nálam, és néha azt sem tudom hol áll a fejem. Hosszasan gondolkodtam a mai témán, de azt hiszem jól döntöttem amikor kitaláltam, hogy a mentális egészségről beszélgessünk picit. A helyzet az, hogy egyre több emberrel beszélek nap, mint nap, egyre több barátot szerzek különböző helyekről, és mivel alapvetően is egy mások veséjébe látó személy vagyok, direkt kiprovokálom is, hogy mélyebben is megnyíljon nekem mindenki. Elmesélem az én sztorim, aztán kitérek arra, hogy miért annyira égetően fontos ezzel foglalkozni, és miért nem szabad félvállról venni.

 

Az emberek megijednek, ha elvesztenek valakit

 

Nem tudom hogyan álltak a csillagok 2018-ban, de nagyon sok ismerősöm és barátom szakított a párjával, sokszor hosszú éveken át tartó kapcsolatból léptek ki. Ez mindenkit végtelenül megviselt, és amellett, hogy a szeretett személy hiányát láttam rajtuk, sajnos azt is észrevettem, hogy sokuk túlságosan a másiktól függővé tette a saját boldogságát, és mondanom sem kell, hogy ez szertefoszlott azonnal. Hosszú lenne arról írni, hogy ez miért nem jó, de én is olyan vagyok, hogy nagyon hamar beleélem magam mindenbe, és képes vagyok másokra építeni az én jövőmet is. 

 

Azt muszáj tudatosítanunk már nagyon fiatal korban, hogy semmi sem állandó, csak a változás. Szépen hangzik, hogy örökké együtt szeretnénk lenni a szerelmünkkel és vele képzeljük el a jövőt, de vannak erre alkalmas és alkalmatlan személyek, emellett mi is sokat változunk az évek során. Nincs garancia semmire, és tudom, hogy ez iszonyatosan fáj, de így van. Hatalmas hiba azt mondani és képzelni, hogy csak akkor leszünk boldogok, ha megtaláljuk a másik felünket. Az élet nem így működik, persze ha nem akarunk hatalmasat csalódni. 

 

 

Az én mentális egészségemet kialakító utam

 

Én már nagyon kiskorom óta végtelenül szorongó gyerek voltam. Mindentől féltem, nem mentem sehova, állandóan paráztam az ismeretlentől. Ez nem változott semmit felnőtt koromban sem, a legapróbb dolgok miatt is képes voltam iszonyatosan rettegni, attól meg főleg, hogy a szeretett személyek az életemben otthagynak. Amikor ez bekövetkezett, akkor végtelenül magam alatt tudtam lenni, és önostorozásba kezdtem, hiszen nyilván azt hittem, hogy minden az én hibám. 

 

Akkor kezdtem foglalkozni ezzel az egésszel, amikor a depresszió enyhébb tüneteit tapasztaltam, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez az élet. Akkor még nem tudtam, hogy nem az élet szívás, hanem a hozzáállásom szar. Rossz párkapcsolat, a jövőképem teljes hiánya, önbizalomhiány és minden más, ami az életem főszereplője volt akkor. Iszonyat nehezen szültem meg a mostani gondolkodásomat, de apróban kezdtem. Szóval mit lehet tenni, hogy a mentális egészségünk jobb legyen? Rengeteget kell dolgozni rajta. Sokan azért nem vágnak bele, mert azt gondolják a körülmények áldozatai, és amit tesznek érte, az nem vezet semmire. Nem kérnek segítséget, mert szégyellik, pedig nem tudják mennyire nincsenek egyedül a problémákkal. Amellett, hogy ha súlyos az eset, orvoshoz érdemes fordulni (olyanhoz, akiben bízunk), mi is rengeteg dolgot tehetünk magunkért. 

 

 

Az egészséges ÉN kialakítása

 

Alapvetően kiskorban mindenki énközpontú világban él. Vagyok én, engem szolgálnak a szüleim, vannak barátaim, mindent megkapok amit kérek és engem nem érhet semmi baj, mert anya és apa megvéd. Később tapasztaljuk csak azt, hogy van iskola, tanárok és diákok, majd főnökök és munkatársak, akiktől már a szülők nem védhetnek meg. Ha nem vagyunk stabil lelkiállapotban, akkor pillanatok alatt beleroppanhatunk az egészbe. Tudom, hogy sokatok kicsit arrogánsan fejemhez vágnátok azt, hogy a rohanó dolgos mindennapok mellett hogyan lehetne idő a magunkkal szembeni munkára, és ha valaki éjt nappallá téve dolgozik, akkor mégis mit tehet magáért. Három munkám van, tudom, hogy nehéz, de ez az egyetlen olyan ,,munka", ami mindennél többet ér. 

 

Nem szeretném ismételni magam, ezért figyelmetekbe ajánlom a Gondolatok menüpont bejegyzéseit, hiszen ott minden személyes írásomat megtaláljátok. 

 

Én az egészséges ÉN-t évekig fejlesztettem. A mai napig észreveszem magamon, hogy egészségtelenül gondolok magamra, de hamar helyre rázom magam és megnyugtatom, hogy minden rendben lesz. A kulcs talán ez. Hogy tudjuk-e magunkat fülön csípni, tudjuk-e magunkat megnyugtatni, és tudunk-e megnyugodni ettől a belső hangtól. Rengetegen végtelenül kritikusak magukkal szemben, a legjobb is túl kevés ahhoz képest, ami lehetne helyette. Pedig ha megnézzük azt a stílust, amivel magunkkal beszélünk, és mondjuk ezt elképzeljük a barátainkkal vagy az anyukánkkal, akkor már szerintem rég nem beszélnének velünk. Mi miért vagyunk képesek ezt elviselni és hagyni? Pont azért, mert tudjuk, hogy mi nem hagyjuk ott magunkat. De ez nagyon rossz hozzáállás és nem szabad belemerülnünk ebbe. 

 

Az ÉN, amin dolgoztam éveket, egy olyan szimbiózis a naiv és a bölcs énem között, ami mindent meg tud oldani. Ha bármi probléma felmerül, akkor a kis gyerekes naiv énem előtör, aki állandóan aggódik, de ugyanakkor kiegyensúlyozott és boldog életre vágyik. Ebben segít neki a bölcs én, aki megnyugtatja, tolja előre, és nem hagyja, hogy bármi sérelem érje. Ha mégis, akkor megvígasztalja. Erre volt jó az egyedüllét, hogy megtanultam egyedül megnyugtatni magam, és egyedül felspannolni is, ha arról van szó. Mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja ki ezt a technikát, alakítson ki két személyt magában, és nézze meg a párbeszédeket. Figyelje meg, hogy a bölcs big sister én hogyan nyugtatja meg a kisgyerek ént. 

Joggal tehetitek fel a kérdést, hogy a big sister én honnan tudja, hogy minden oké lesz? Ilyenkor jön képbe az önbizalom.

 

 

Önbizalom szinte azonnal

 

Az önbizalom nehéz ügy, nem sokunknak van. Azért nincs sokunknak, mert az emberek szépen lassan leépítették, és magunkat nem tartottuk annyira fontosnak, hogy ne érdekeljen. Mindennek az alapja a hit. Ha hiszünk magunkban, és tényleg tudjuk, hogy el tudjuk érni a célunkat kellő munkával és energiával, akkor semmi és senki nem tud minket megingatni. Sokan jönnek a lottó példájával, hogy hiába hiszek a lottó megnyerésében, nem nyerem meg.

Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért akarjuk megnyerni? A pénz miatt amiből vehetünk kocsit? Vagy amivel ki tudjuk fizetni a kölcsönöket? Bárcsak így menne, de sajnos nincs mindenhez egy lottó, amivel javakat vehetünk, szóval szomorú tudom, de dolgoznunk kell érte. Viszont hihetünk abban, hogy a következő hónapban kevesebb lesz a kiadásunk, vagy abban, hogy egy állásinterjún jól szerepelek, vagy abban, hogy ha elindulok egy versenyen, akkor talán meg is nyerhetem. Minden ami tőlünk függ, az hitet érdemel, mert mást nem tudunk befolyásolni. Ha bízunk és hiszünk magunkban, akkor bármit meg tudunk oldani. 

 

És hogy hogyan tegyük mindezt? Legyünk hálásak. Tudom kurva uncsi, utálja is mindenki ha ezzel jövök, de amíg nem vagyunk hálásak mindenért, addig nem történik semmi. Persze ilyenkor jön az (bocsi csak annyira látom magam előtt a párbeszédeket), hogy mégis miért legyek hálás, ezek alap dolgok. Alap dolog a levegő, amit Kínában lassan már alig vesznek az emberek? Alap az otthon, ami oly sok gyereknek nem adatik meg? Alap az egészség, amit a fél Heim Pál megirigyelhetne? Vagy alap az élet, ami azonnal vége lehet egy csettintésre? Annyira de annyira nem alap semmi, hogy már azért hálásak lehetünk, hogy addig nem haltunk meg szinte bármiben. Aki ezt ennyire nem értékeli, az ne is csodálkozzon azon sem, hogy neki semmi nem jön össze. Hálát kell adnunk az eddigi sikerekért, a máért, vagy az esetleges holnapért. Ennél nincs fontosabb. Minél többször gondoljuk ezt át, rá is jövünk, hogy nekünk mégsem olyan szar. 

 

Ha megvan a hála és a hit, akkor van még egy fontos teendőnk. Tegyünk úgy, mintha már a legjobb verziónk lennénk. Erről is meséltem nektek, de fontos, hogy azt közöljük másokkal, amit szeretnénk. Ha még nem vagyunk sikeresek és még nem vagyunk magabiztosak sem, próbáljunk ki egy hetet úgy, hogy mégis ezt közvetítjük. Persze nem dicsekvéssel vagy ilyenek, csak sétáljunk úgy, mozogjunk úgy, tegyünk úgy. Iszonyat jó móka megfigyelni mások hozzáállását, és persze a magunkét is. 

 

 

Semmi sem állandó és semmi sem örök

 

Ha magunkat nagyjából helyre pakoltuk, akkor jöhetnek a körülmények. Ezt felesleges hosszan boncolgatnom, elég ha annyit mondok, hogy az élet megy tovább. Bármi történik, bármilyen fájdalom ér minket, az élet megy, hiszen ez a feladata. Meg kell tanulnunk meggyászolni a kudarcokat, aztán indulni tovább az utunkon. Mi semmit nem tudunk befolyásolni, csak a saját magunk által elvégzett dolgokat, és csak magunkon változtathatunk, mást kevésbé. És nem is kell talán. 

 

Ha úgy érezzük, hogy az élet összeroppant és hiába hiszünk magunkban és tudjuk, hogy minden oké lesz, de mégis rossz érzés, akkor egyszerűen sírjunk. Nem szégyen, nem gáz, adjuk ki magunkból, törjünk tányérokat, de ne maradjon bennünk. Aludjunk egy hatalmasat, és lássuk meg azt, hogy holnap új nap virrad ránk. Ne legyünk türelmetlenek, várjuk ki míg az élet alakul számunkra, mert sajnos ez sokszor probléma. Ne ragadjunk benne rossz párkapcsolatban, rossz barátságokban. Én azt tapasztalom, hogy minél többet teszünk magunkért, annál hamarabb jövünk rá, hogy mi az, ami számunkra nem megfelelő, és könnyebben sétálunk el. 

 

 

 

Szakítás/halál/elmúlás utáni depresszió

 

Iszonyat nehéz téma, de az élet megy tovább. Fel kell állnunk, mennünk kell tovább és bíznunk kell abban, hogy sikerül kilábalnunk mindenből. Ha annyira mélyen vagyunk, hogy ez nem megy, akkor szakemberhez kell fordulnunk, és ezen nem érdemes időt és energiát spórolni. 

 

Remélem tudtam segíteni egy picit ebben a témában. Akik olvasnak tudhatják, hogy én mekkora utat jártam be, mennyire sokat melóztam magamon és mennyire megérte az egész. Talán életem legnehezebb munkája volt és még nem is tartok a finishben, de elmondhatom, hogy 25 évesen stabil énképpel rendelkezem, optimista vagyok a jövőmet illetően, és ha bármilyen gondom adódik, a két belső énemmel mindent megoldunk. Ha segítségre lenne szükségetek, akkor olvassátok el az előző bejegyzéseimet, és írjatok nekem, mert bár a kommenteket sajnos nem engedi kitenni, de látom mindenkiét és végtelenül hálás vagyok érte. Ja és nem vagytok egyedül, szóval keep going!

 

 

 

Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now