Vannak, akik szeretnének téged nyerni látni, és vannak, akik nem

2018/10/26

Írta:

 

Az ősz amellett, hogy tényleg a természet elmúlását tárja a szemünk elé, rengeteg hasznos dologra felhasználható, és bár a lezárás mint olyan nem feltétlen kell, hogy évszakhoz köthető legyen, mégis remek alkalom mostanában elkezdeni. Sokan a január elsejétől remélnek új életet, páran a szülinapjukra datálják a következő nagy fejezetüket, és vannak, akik csak egy nagy szívtörés hatására lépnek valami más felé. Micsoda véletlen, és talán szerencse is, hogy az én szülinapom ősszel van, mert így dupla okom van lezárni pár régóta nem szolgáló dolgot. Nem tudnék konkrétat mondani, hiszen legtöbbje nem is személy és még nem is valami cselekvés, sokkal inkább olyan tulajdonságok, amik már nem tartoznak hozzám. 

 

Nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, megfigyelni azt, hogy a saját életüket hogyan kezelik. Rengetegen tudják mi a probléma és látják is, de valahogy valami visszahúzza őket. Szerintem a legjobb az, ha nem egyik napról a másikra oldjuk meg ezeket. Egy folyamat ez, ami tarthat egy vagy akár több évig, de két hétig biztos nem. Én is szerettem volna azt hinni, hogy az én elengedésem eltart max egy hónapig, de az igazság az, hogy talán sosem jön el, mégis valami megváltozott. Én. 

 

Ha nem tudod hogyan lépj túl, akkor kezdd el így!

 

Durva, de sokatok szakít éppen most, vagy az elmúlt időszakban intett búcsút a hosszú kapcsolatától. Párotok éppen most vált munkát és hagyja ott a már kínkeserves eddigi helyét. Van olyan is, aki most költözik egy teljesen más lakásba, és köszön el a szüleitől. Valahogy benne van a levegőben a változás és a búcsú. Nem tudok rá sem tudományos, sem logikus, sem ezoterikus választ adni, csak annyit, hogy szerintem kollektívan ébred rá a mi generációnk először arra, hogy ami éppen most van, az számára nem kielégítő. Vagy ha kielégítő, akkor talán nem tartozik már hozzá. Nehéz időszakok ezek és nincs jó vagy rossz módja annak, hogy ezt az ember feldolgozza és megszokja, csak talán az, amit most mondani tudok. 

 

A változás állandó és soha nincs olyan dolog, ami mindig van ezen kívül. Ugye a lelkeink jönnek mennek, a testünk megszületik és meghal, és nekünk csak ez az apró szempillantás van, ezzel kell gazdálkodnunk. Iszonyat nehéz valakit elengedni, aki olykor annyit jelentett számunkra, de ha egy picit ahhoz az emberhez kötjük, akik voltunk, akkor megértjük miért tartottak velünk. Mindig mikor belegondolok abba, hogy hány ember van távol tőlem, akit régen szerettem, akkor megkérdezem magamtól, hogy a jövőbeni énem vajon tényleg velük kíván élni tovább? És a válasz akármennyire fáj, de nem. Nem tudja még mit szeretne, de tudja, hogy a biztos jelen sokkal rosszabb annál, mint a bizonytalan jövő. Legyen ez munka, párkapcsolat, barátok, hobbik, bármi. Amint rájövünk mit NEM akarunk, máris könnyebb elfogadni a bizonytalan jövőt. Én azért hívom bizonytalannak, mert ebben a szóban benne van egy kis keserűség is, ami félelemmel párosul. Ez remekül leírja az érzést. 

 

 

 

Vegyenek körbe azok, akik nyerni szeretnének látni

 

Ahelyett, hogy olyan kapcsolatok után sírunk, amikben már nem a szeretet, hanem a megszokás a legfőbb érzés, keressünk olyan társakat, akik tényleg szeretnének minket nyerni látni. De nem úgy, hogy gratulálnak, ha valamit elérünk, közben pedig kibeszélnek minket és irigyek a sikereinkre, hanem úgy, hogy picit ők is tesznek a mi sikerünkért amivel a győzelmünk nekik is köszönhető lesz. Sosem azt gondolom, hogy amit én összehoztam az életemben, az csak miattam történt volna, hiszen egy kedves szó vagy gesztus sokkal többet tud lendíteni rajtam is. Nem mindegy, hogy a következő szakaszunkat kikkel kezdjük el, és hogyan indulunk neki. Nem mindegy, hogy azok, akik körbevesznek minket minden héten, őszinte és önzetlen emberek, vagy valójában csak a hasznot látják bennünk. Nem mindegy mit csinálunk ma, hiszen az formálja a holnapunkat. 

 

Nyáron kicsit volt alkalmam megtapasztalni milyen is ez. Mármint megannyi emberrel találkoztam és beszéltem, és valahogy mára körvonalazódott bennem, hogy kik fontosak számomra. Úgy érzem egy új korszak kezdődik jövő hónapban, és ha visszatekintek az elmúlt hónapokra, akkor egyértelműen látom mire volt jó ez a sok nyüglődés. Már nem félek attól, hogy mi történik velem, mert megannyi kis mankót ad az a sok támogató ember, akiket eddig észre sem vettem azért, mert egy dologra koncentráltam. Olyan alapot építettem a következő pár évemre, ami stabil és nem roskad össze, ha valami rossz dolog történik velem. Szabadság ez, mert nem kell félnem attól, hogy nem szeretnek, hiszen olyan ember lettem, akit lehet és aki viszont tud. Ha tudnátok hány embert támogatok most és mennyit szeretnék ezután is, mert nekem iszonyat fontos, hogy visszaadjak minden kapott szépet és jót. És jól érzem magam ettől. 

 

 

 

Ősszel nem csak a természet enged el, hanem mindannyian

 

A tél mindig egy meghitt időszak, főleg karácsony előtt. Utána már csak túléljük a hideget és várjuk a kellemes tavaszt. Ősszel lenne érdemes korbenézni és picit szortírozni, hiszen egy új évre fel kell készülni rendesen, és karácsonykor nem sokunknak van kedve szakítani, költözni vagy felmondani. 

 

Az én esetemben az első lépés egy hajszínváltoztatás volt. És bár még nem döntöttem el, hogy jó ötlet volt-e, de biztosan más, mint ami eddig volt. A szőke haj még akkori korszakom maradéka, amikor nagyon szerettem volna változtatni magamon és az életemen, de mindenféle pótcselekvésekkel tereltem el az igazi problémámról a  tudatom. Imádtam ezt a színt és talán nyáron ismét váltok, de valahogy elkapott az az érzés, hogy nem szeretnék többet az lenni, aki akkor voltam. A barna lett volna a következő opcióm, de valahogy az is arra emlékeztetett, aki még pár éve voltam, és aki a lehető legtávolabb áll tőlem. Nevetséges, hogy hajszínek alapján sorolom be magam ide vagy oda, de én mindig ilyen voltam. Lényeg, hogy már nem érzem közel magamhoz azt sem, aki négy, és azt sem, aki két éve voltam. 

 

Jelenleg nem tudom mi az, amit igazán szeretnék, de azt érzem, hogy most jó. Most tudtam elengedni minden korlátozó tényezőt és most vannak az utolsó csatáim magammal a régen lezárt dolgaim miatt. Talán most vagyok a finishben, és most sikerül vizsgáznom egy egész éves anyagból. Ezek persze nagy és misztikus mondatok, de csak arról van szó, hogy tudatosan figyelem az életem alakulását, és ezt is ugyan olyan vizsgának veszem, mint az érettségit. Ha pedig ez így van, akkor érdemes záróvizsgát tennem azokból a ,,tárgyakból" amik eddig az életemben voltak, de többet már nem kell velük foglalkoznom. Főleg mert meguntam és mert már nem szórakoztat. 

 

A bejegyzésem mondanivalója pedig annyi lenne, hogy engedjünk el dolgokat. Megbántottak minket, nagyon sokáig fájt, de mostmár engedjük el. Ne ragaszkodjunk tulságosan, mert sosem tudhatjuk mikor lesz vége, és rá fogunk kényszerülni a gyors változásra, amit könnyebb elviselni ha rugalmasabbak vagyunk. Ne féljünk ezt megbeszélni másokkal, vagy akárhányszor csak érezzük, leírni magunkból. Csak induljunk el az új irányába, és ne tekintsünk vissza. Bízzunk abban, hogy a bizonytalan jövő nem is olyan keserű, és legyünk toleránsak magunkkal is. Zárjunk le és kezdjük újra. Ehhez viszont nem szabad azonnal egy újba ugrani, gyászoljuk meg a régit. Remélem tudtam segíteni♥

 

 

 

Please reload

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now