Bár az előző hetem maga volt a katasztrófa, jelenleg nagyon jól érzem magam! Ebben az évben megfigyeltem a jó és rossz időszakok brutál gyors váltakozását, és néha tényleg idegösszeroppanást kapok tőle, mégis egész jól kezdem kezelni. Sok dolog mellett arra is remek volt ez az elmúlt pár hónap, hogy jobban megismerjem a saját habitusomat, amivel az engem ért behatásokkal szemben állok. Annyira érdekes, mikor az ember kicsit elfelejtkezik magáról, és kettőt hátrább lépve elkezdi tanulmányozni magát. Ez olyan, mint egy utazás, csak nem kerül pénzbe, könnyekbe és verejtékbe inkább. Ha még fogalmad sincs merre fut ki ez a bejegyzés, akkor nem tudlak hibáztatni, hiszen ez is egy random vasárnapi merengés eredménye. Mindezek ellenére mesélek a csodás változásról, amely az életem teljes átkonvertálását eredményezte.
Nem vagyok áldozata senkinek
Az elsődleges változás, amit mindenképpen meg kell említenem az az, hogy teljesen kiléptem a victim módból. Régebben én nagy művelője voltam a mártírkodásnak, állandóan azt éreztem, hogy csak engem hibáztatnak mindenért, és állandóan bántanak. Nem fizikálisan és nem is verbálisan, sokkal inkább azt éreztem, hogy az érzelmeimmel zsarolnak és kihasználják azt. A probléma sosem másokkal volt, hanem magammal, mert ha talán nem helyeztem volna az embereket magasabb pozíciókba, mint saját magamat, akkor nem érdekelt volna, ha esetleg valaki nem úgy bánik velem. Amint az ember átgondolja a saját szerepét a saját életében, teljesen máshogy alakul minden, mert amint elkezdjük szeretni és sokkal inkább tisztelni magunkat, a világ kinyílik és csupa csoda vár ránk. Persze nem holnap és nem is utána, hiszen nekem egy egész évembe telt, mire tényleg 100%-osan azt tudtam mondani, hogy tök oké vagyok. Évekig azt hittem, hogy ez így van, de be kellett látnom, hogy csak egyedül és csak minden ragaszkodástól mentesen tudtam
ezt gyakorolni.
Tehát amit igazán ki akarok hozni ebből az az, hogy már nem érzem magam áldozatnak, hiszen tudom jól, hogy én magam mennyit érdemlek, és ha valami kevesebb vagy nem úgy alakul, akkor egészen egyszerűen keresek más lehetőséget. Illetve nem is kell keresnem, mert kis idő után megtalálnak azok a dolgok, emberek és lehetőségek, amik hasonlóak az aktuális állapotomhoz. Az áldozati szerep végtelenül veszélyes, mert elvonja a figyelmet az igazi problémáról, és mások hibáztatásába csap az a hiány, amit inkább magunkban kellene betöltenünk. Beszélek itt arról, hogy ha egyedül vagyunk, akkor se érezzük magányosnak magunkat, hanem ismerjük fel mennyi ember vesz körbe minket, akik azon vannak, hogy nekünk jó legyen. Az a pozitív és sugárzó légkör, ami körülöttünk van hamar bevonzza azokat, akik fogékonyak erre.
Mindig mondj IGENT
Na jó, nem mindig, de sokszor megéri. Idén elkezdtem igent mondani olyan dolgokra, amiket eddig alapból skippeltem. Ha valaki elhívott egy idegen helyre, vagy ismeretlenekkel kellett volna találkoznom, ne adj isten munka megbeszélésre kellett mennem, akkor egész nap paráztam mi lesz. Gyűlöltem új dolgokat kipróbálni, teljesen jól elvoltam a megszokottal. Igazából sosem éreztem magam rosszul azért, mert otthon ülök és a kis világomban létezem, sőt igaz társam volt ebben a volt barátom, akivel órákat beszéltünk mindig. Viszont mióta változtak a dolgok és kikerültem a csigaházamból, valahogy minden annyira más lett. Nem azt mondom, hogy csak máshol lógok minden egyes nap, de sokkal szívesebben mondok igent bármire, ami tudom, hogy szép emlék lesz egykor. Többet járok el a barátaimmal, többször hívok el ismerősöket egy csacsogásra, és már nem kap el pánik, ha emberek közé kell mennem.
Iszonyat sokat számít milyen emberek vesznek körül. Sokszor mondjuk azt, hogy a barátaink remek tükrök és amilyenek ők, olyannak tűnünk mi is. De most nem a viselkedésükre szeretnék kitérni, hanem az életszemléletük és lazaságuk az élettel kapcsolatban iszonyat fontos. Ha építő és tényleg támogató közegben van az ember, akkor máris minden szokatlan és idegen hely otthonos és meleg lesz. Én legalábbis nagyon élvezem, hogy ennyi ember vesz körül, és bármikor eszembe jut egy ötlet, tudom kit keressek annak érdekében, hogy jól érezzem magam az adott helyzetben. Tudjátok mennyire introvertált és antiszoc voltam, tehát ha NEKEM sikerült barátkoznom, akkor bárki képes lehet rá, csak természetesen először magunkban kell elkezdeni a munkát:D
Tudj NEMET is mondani
Az évem nagy találmánya a NEM kimondása. Eddig mindig elviseltem mindent amit kaptam, sőt még annál többet is, de nemet mondani baromi fontos és kell is. Ha tudjuk mennyit érünk és mit érdemlünk, akkor egy nemmel nem szabad fukarkodnunk, főleg ha nincs kedvünk az adott helyzethez. Ezt talán nem is kell ragoznom:D
Az ismeretlen nem az ellenségem
Régebben alapból elutasítottam minden meghívást, mondván, hogy ez vagy az nem nekem való. Pénteken voltam egy ádáz hiphop/rap bulin, ami számomra a MEH kategória volt eddig. Mert bár kevesen tudják rólam, de iszonyatosan szeretem a régebbi 2000-es évek rap zenéjét már így felnőtt fejjel, noha régen kivoltam tőle. Most találtunk egy party sorozatot, ahol ilyen zenék mennek és el nem tudom mondani mennyire élem ezeket. Az még hagyján, hogy táncolok végre és nem az van, hogy gáznak érzem magam miatta, de ismerkedem emberekkel és új társaságok alakulnak ki egy-egy ilyen estén. Iszonyat máshogy nézek a világra amiatt, hogy nyitok én is mások felé és tényleg látom, hogy szívesen vannak velem, mintsem ugyan azzal a három emberrel találkozzam felváltva.
Nyáron kezdtünk el szinte heti szinten különböző témáju bulikba menni, és nem kifejezetten maga az esemény az, amiért szeretem ezeket. Nekem a kedvenc részem mindig az előtte történő alapozás, amikor csak csacsogunk a többiekkel, megbeszéljük kinek milyen hete volt, és közben iszunk valamit valahol. Mindig ilyenkor történnek a legviccesebb emlékek, aztán a bejutás után már minden megy magától. Szeretek beszélgetni és főleg azt, hogy tényleg figyelnek arra amit mondok, nem kell azt éreznem, hogy dísznek vagyok ott valahol. Már baromi régen éreztem hasonlót, ezért pedig köszönet a lányoknak, akik mindig velem vannak♥
Én vagyok mindennek a közepe és belőlem indul minden
Ezt a részt nagyon fontosnak tartom és azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy 25 évesen eljutottam arra szintre, hogy már bármi történik az életemben, tudom, hogy meg tudom magam nyugtatni. Mikor a kutyusom elment iszonyat rosszul éreztem magam és azt sem tudtam mihez kezdjek, de aztán lenyugtattam magam és beszélgettem magammal. Nem csak az fontos, hogy másokkal kommunikáljunk, hanem az is, hogy magunkkal. Persze furán hangzik meg elcsépelt, de ha mindenki eltűnik, akkor is ott vagyunk magunknak és nem mindegy milyen minőségben. Bármi kellemetlen ér engem, bármi szívfájdító történik, tudom azt, hogy mindennek oka van, és egy nap visszanézve pontosan látni fogom, hogy minden értem történik.
Értem történt az elmúlt egy év, ami elképesztően nehezen indult és sokszor nagyon padlón voltam az érzelmeim és a gyors váltakozások miatt. Viszont ahogy nézem a történéseket, irtó nagy hálával tartozom a sorsnak és a bölcsebb önmagamnak, hogy nem hagyott a padlón és felrántott mindig. Mert bár a barátiam nagyon sokat segítettek és itt voltak velem mindig, nem elhanyagolható az a baromi nagy meló, amit én ebbe belepakoltam. Sokszor kétségbeesetten gondolok arra, hogy mennyire hosszú út vezetett az önmagammal kialakult harmónikus kapcsolatomig, és félek tőle, hogy egyszer esetleg eltávolodunk egymástól, hiszen ez bekövetkezhet. Viszont ez az egy dolog az, amit soha senki nem tud elvenni tőlem, és legyen bármilyen a környezetem, egy erős kötelékem van magammal és így vagyok saját magam bástyája. Többet nem kell senkiben keresnem ezt, mert megtaláltam.
Szóval remélem hasznos volt számotokra a saját példáim szemléltetése, és bár kuszának meg elég humbuknak tűnhet az egész, minden ember életében egyszer eljön a pont, amikor be kell mutatkoznia önmagának. Többet már nem csak az idegesítő hangnak gondolja önmagát, hanem haverok és barátok leszünk, majd pedig a legfőbb bizalmasunk. Én nagyon remélem, hogy sokatok kezd el melózni ezen, mert ez az egy olyan kapcsolatunk van, ami sosem szűnhet meg.
♥
