top of page

Kövesd végig egy napom! - Glamour napok, teázás egy különleges helyen, márka prezentáció



Ebben az évben egy nagyon fontos szemléletet sikerült magamévá tennem, ami szerencsére inkább jól, mintsem rosszul sült volna el. Azt találtam ki, hogy ha jön bármilyen lehetőség, és én első megérzésre arra jutok, hogy meg szeretném ragadni, akkor többet nem gondolkodom rajta. Ha mégis a belső hangom megálljt parancsol, és úgy érzi, hogy az adott dolog nem nekem való, akkor szépen nemet mondok. Az esetek többségében igen a válasz, és talán az eddigi életem legkellemesebb élményeit vonzotta magával.


Bár nem minden napom annyira pörgős és kellemes, mint az, amit most prezentálok, de elég sokszor tudatosan alakítom az időmet úgy, hogy minden beleférjen, aminek kell. Általában hétköznap reggeltől estig dolgozom, és csak nagyon későn vagy hétvégén érek rá más teendőkre, de igazából még akkor is van munkám. A rendszertelen munkaorák miatt igyekszem egy napra besűríteni mindent és mindenkit, ezért van az, hogy vannak péntekek, amikor egyszerre akár öt emberrel találkozom különböző időpontokban. Szóval nem egyszerű. Ezen a szombaton viszont nem volt semmim beírva, úgyhogy kapva kaptam az alkalmon és azokkal töltöttem, akiket nagyon szeretek, illetve támogatnak mindenben.




Glamour napok egy legjobb barátnővel


A napomat a legjobb barátnőmmel indítottam, akivel elmentünk Glamour napozni. Ilyen még sosem volt, hogy szinte utolsó nap jutok el bármilyen üzletbe a DM-en kívül, de idén annyira sok teendőm volt, hogy még az újságot sem volt időm megvenni. Szombaton viszont mindent elintéztem és elvertem a pénzem. Elsőkörben ruhákat vettem és olyan kiegészítőket, amik fogyóeszközök (öv:DD), utána sminkeket szereztem és szépségápolási kellékeket. Nem akartam túlspilázni ezt a vásárlást úgy, mint tavaly, mert rá kellett jönnöm, hogy a sok sminkes kupon ellenére én annyira nem festem ki magam, mint indokolná. Tehát megvettem egy csomó palettát tavaly, és alig használtam, éppen ezért csak az arcom mindennapi ápolására szereztem be a szokásos lemosókat és krémeket.


Ebédeltünk az Il Trenoban, ami még mindig nem akkora kedvencem, mint a Vapiano, de ott is isteni tésztákat lehet enni. Nem vagyok nagy tésztás, de ezek a helyek valahogy jól esnek, még így utólag a Bellozzo sem volt vészes. Később a Cserpesben kávéztunk és csacsogtunk a múltról, a jelenről, mindenről. Azt szeretem Mariettában, hogy bármikor találkozunk olyan, mintha minden nap látnánk egymást, holott nagyon ritkán tudjuk megoldani a munka miatt. Szeretek vele lenni, mert ugyan olyan a kapcsolatunk, mint gimi elején, csak talán mindketten változtunk a felnőttélet miatt.





Tea a legtakarosabb budai helyen


Mindezek után rohantam tovább, mert az egyik volt szaktanárommal találkoztam Budán. Kinéztem egy kedves kis helyet a Krisztina téren, és komolyan megdöbbentem élőben mennyire zseniálisan ötletes. Annyira szépen van kialakítva, és olyan menő az egész, hogy vissza akarok menni jobban körülnézni már ma:DD Persze ez most még nem jöhet szóba, de már tudom is kivel szeretnék oda látogatni. Mindketten sima teát ittunk, és közben átbeszéltük kivel mi történt.


Nem tudom emlékeztek-e, de én nagyon sokat mesélek mindenkinek a divat szakos éveimről, mert annyira imádtam járni, és annyira támogató és törődő tanáraim voltak. Ez egy külön bejegyzést is megér, de lényeg az, hogy miután levizsgáztam és elkezdtem a különböző projektjeimet, még utána is mindig bíztattak és támogattak engem. Ez annyira meghatározta a szakmához való hozzáállásom, és persze sokkal magabiztosabban állok ki magamért azért, mert ők vannak. Szóval hálás vagyok a sorsnak, hogy vannak olyan emberek, akikhez vissza lehet menni. De ezt a gimiről is el tudom mondani!


Csacsogtunk, teáztunk, sztoriztunk, és tényleg nagyon jól éreztem magam, remélem mihamarabb megismételjük! Ezek után, hiszen lényegében az eredeti terv ez volt, elmentünk egy nemrég végzett diák márkájának prezentációjára. Írtam már arról, hogy jártam náluk egy kisebb előadást tartani még tavaly, és most pedig itt voltunk a megnyitón. Hihetetlen hogyan szalad az idő. A tervező páros egyik tagját tanította az én szaktanárom, és innen ismerjük egymást. Mindenképpen támogatni szerettem volna a jelenlétemmel, hiszen ő is mindig támogat azzal, hogy követ és aktívan likeolja a rajzaimat, szóval nem volt kérdés, hogy ott a helyem!


McMillan S/S 19 Prezentáció


Még mielőtt elkezdődött volna a bemutató, találkoztam a helyszínen Csabival ( ITT tekintheted meg a munkáit), akivel instán ismerkedtem meg, és végre élőben is adhattam egy ölelést. Nagyon szeretem azt a személyiséget, ami neki van, és irtó jó látni, hogy van valaki, aki ennyire önazonos és bátor. Picit sikerült beszélgetnünk a boltnál, illetve pezsgőztünk a többiekkel.


A McMillan prezentáció nagy élmény volt, mert régen voltam már ilyesmin, és a ruhák mind iszonyat jól néztek ki, és baromi ötletesen voltak kialakítva. Nekem nem stílusom a letisztult vonalvezetés és anyagválasztás, de ezek a darabok rohadtul bejöttek és tényleg nagyon imádtam a márka stílusát. Nagyon büszke vagyok Krisztiánékra, és nagyon remélem, hogy sikerül sokáig vinni a márkát, mert van benne potenciál és érdemes követni őket akár ITT is.


Találkoztam ott a többi szaktárssal, akiknél jártam párszor, mindenki nagyon cuki volt és azért örültem, hogy emlékeztek még rám:DD Összességében istenien éreztem magam, minden annyira laza volt.




Vacsi egy másik legjobb barátnővel


Vagy inkább testvérrel:D A bemutató után rohantam vissza, mert megbeszéltem drága testvéremmel, Dórival, hogy még csapatunk egy Glamourozást este, szóval a legutolsó életet is kilehelve magamból megnyomtam a végét. Már csak pár felsőt vettem, szóval semmi extra, de pont elég is volt az esti tolongáshoz. Mi még utána vacsiztunk ismét az Il Trenoban, de akkor már pizzát ettem:D Sajnáltam, hogy annyira sok időt nem tudtam vele tölteni, de szinte minden héten látom úgyhogy hamarosan bepótoljuk ezt is.


Még később be akartunk ülni egy másik kedves barátnőmmel a Szimplába, de az egész heti szívás és ezután a nap után, amit egy remek migrén követett mindenhez volt kedvem, csak még egy helyre menni nem. Úgyhogy ezt is csúsztatom majd. Persze vasárnap dolgoztam, úgyhogy sokat nem tudtam pihenni, de ez a szombat remek élmény volt számomra. Azért örülök, hogy nem kell minden egyes nap ennyire pörögnöm, és a munkám elég magányos és meditatív tevékenység.


Szóval összességében remekül éreztem magam, nagyon jó volt olyan emberekkel találkozni akikkel régebben, vagy kevesebbet tudtam, és nagy élmény volt személyesen is látni azokat az embereket, akiket minden nap követek. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek aki engem támogat, és irtóra azon vagyok, hogy ezt a kedvességet duplán adjam vissza, úgyhogy nekem ez nagyon fontos nap volt. Remélem tudtátok követni és tetszett a mai bejegyzésem!


bottom of page