Már az elején elárulom a csattanót, a szeptemberem egy merő katasztrófa volt. Egy-két apróbb találkozót tudok felhozni, ami nem volt tragikus, ezen kívül egyszerűen borzalmas volt. Annak ellenére, hogy ez nem az én hónapom volt, azt hiszem rengeteget tanultam magamról és a környezetemről, ami viszont iszonyat fontos. Szokták mondani, hogy a nehéz időszakok és a tragédiák fejlesztik és formálják az ember személyiségét, és tényleg az van, hogy a pofonok után tudom igazán összeszedni, hogy mit tanultam, vagy milyen is vagyok igazán.
Szeptember az eséseké és nagy felfedezéseké volt
Picit nehéz úgy írnom, hogy az emlékeimet kaparászom, mert valahogy a hónap közepéig abszolút kiesett minden. Szerencsére instán jól dokumentálom merre kirándulok éppen, vagy kikkel töltöm az időmet, úgyhogy innen lesni is tudok egy picit. Nem árulok el nagy titkot azzal ha azt írom, hogy a barátaim mentették meg ezt a hónapot. Szerencsére egyre többet járok el és egyre kevesebbet vagyok itthon, és minden héten van lehetőségem találkozni legalább három barátommal. Eddig fogalmam sem volt hányan vannak, mert én lényegében mindenkit annak tekintek aki korrekt velem, hiszen a szavak azok csak szavak, attól, hogy használom őket, nem lesznek kevésbé értékesek. Szóval így esett, hogy rajzolgattam az Eiffel téren Gabival, csokiztam és söröztem Kikivel és Dórival, csacsogtam Judittal, kirándultam Fannival, buliztam Danival és Balázzsal, ittam Orsival, és még csomó embert tudnék említeni, akik jelen voltak a hónapban. Végtelenül jól éreztem magam velük és nagyon szeretem őket.
Szeptemberi ráeszmélések és problémák
Szeptemberben rengeteget dolgoztam, és a vége felé kezdett egy pici emberundorom lenni, pedig alapvetően nem idegesítenek annyira a társaim. Ennek ellenére iszonyatosan fel tudott húzni már csak az, ha valaki hozzámszólt, hát még az, ha nem hagyott egyedül. Picit azt éreztem, hogy mindenki csak fel akar bosszantani, belém akar kötni és azért létezik, hogy engem kicsináljon. Persze ez soha nincs így, de egy ennyire feszült hónapban az agyamra ment egyszerűen mindenki. Ezen mit sem változtatott az, hogy iszonyat nagy vitákba keveredtem, ahol olyan régi sérelmek is felszínre kerültek, amiknek már semmi értelme nincss, mégis talán tisztábban látok miattuk, mint valaha.
A hónap abszolút vesztesége a kutyám volt, akiről kettővel ezelőtt írtam. Annyira tragikus volt a halála és az ezt megelőző pár nap, hogy talán életem egyik legnagyobb pofonját zsebeltem be általa. Hiszen túl egyértelmű volt és készpénznek vettem, hogy ő van és létezni fog, hogy igazán akkor éreztem át az értékét, mikor elment. Ez felnyitotta a szemem arra, hogy bizony túl sok hülyeséggel töltöm az időm, rágódom olyan dolgokon amik előre sem visznek, közben meg nem veszem észre az igazi értékeket. Úgyhogy amellett, hogy feldolgoztam és jó helyre tettem ezt az élményt, abszolút tudom mi az, amivel érdemes foglalkoznom, és mi az, amivel már többet nem cseszem el az időmet. Teljesen máshogy állok azóta a problémákhoz és kicsit határozottabb vagyok ezeknek az elkerülésében. Ha ennyi értelme volt, akkor már megérte, de azért jó lenne, ha még itt lenne.
Szeptemberben azt imádtam, hogy...
Igazából szinte semmit. A barátaimon kívül minden annyira szétesett és annyira várom már a szülinapomat. Ebben a hónapban éreztem azt, hogy ez a sodródós időszak, ez a fent-lent, boldogság-szomorúság korszakom annyira megterhel, hogy állandóan kimerült és idegileg tropa vagyok. Persze nem annyira, hogy tényleg segítségre szoruljak, hanem érzem, hogy valamit nagyon tanítani akart az univerzum ebben az évben, és már annyira benyaltam a leckét, hogy ötösre simán le tudnék felelni belőle. De tőlem meg is buktathat, csak legyen már vége bakker. Sokszor beszélek a szülinapomról, számmisztikailag akkor lépek a hatos évbe, és ebben lehet hinni vagy nem hinni, igazából pont leszarom, mert idegileg olyan szinten vagyok, hogy nem érdekel ki mit gondol. Komolyan nem.
Szóóóval ez volt a szeptemberem, még nyomok egy októbert aztán remélhetőleg lassan minden a helyére kerül novembertől, és a következő évem máshogy alakul. Vagy legyen rossz, de akkor tényleg nagyon, vagy jó, de akkor tényleg nagyon. Ne legyen ez az ingadozás, mert köszi, de kaptam belőle eleget, és már nagyon nehezen bírom ezt a sodródósdit. Amúgy minden rendben velem, dolgozom, elvagyok, császkálok, próbálom a legtöbbet kihozni a heteimből. Puszi.
♥
