Az idei nyaram elég kaotikus volt és akik olvasnak rendszeresen, azok egy hatalmas jellemfejlÅ‘désnek az útját követhették végig, éppen ezért inkább csak az utolsó részében kapott el a nagy sorozatozós láz. A Netflix terén szkeptikus voltam sokáig, mert picit drágának találtam mindig ahhoz képest, hogy egy kis leleményességgel ingyen is fel tudjuk kutatni a sorozatainkat. A húgoméknak van elÅ‘fizetésük, ezért én is ki tudtam próbálni a felületet, és be kell vallanom nektek, hogy teljesen beszippantott. ElÅ‘ször mesélek akkor arról, hogy miért, késÅ‘bb pedig leÃrom miket néztem rajta, vagy más felületeken nyáron.
1.) A legnagyobb plusz az az, hogy minden angolul van. Régebben is szerettem volna angol felirattal sorozatokat nézni, de nem akartam mindent külön letölteni, hogy aztán egyszer végig tudjam tolni. Itt ugye van más felirat is, de evidens az angol-angol kombó, és bár van nyelvvizsgám és elég szépen is beszélek, mindig féltem attól, hogy mi van ha valamit nem értek. Bevallom büszke vagyok magamra, mert 99%-ban minden tiszta, még akkor is ha valami speckó szóhasználattal élnek a szereplők. Megnéztem csomó filmet amit ismertem már, és irtó jó volt, hogy csomó poént jobban megértettem, mint magyar szinkronnal, mert utóbbival nem mindig jön át.
2.) Irtó egyszerű és basic a felülete, nem kell össze-vissza kattintgatni vagy ilyenek. Egyedül azt nem tudom hol láthatom, vagy van-e egyáltalán olyan, hogy bejelölhetem ha valamit már máshol láttam. A Netflixet a Trakt.tv-vel együtt használom, utóbbit már évek óta ismerem, ezért rengeteg sorozatom és filmem oda van vezetve.
3.) Szinte minden fent van és ezt értsétek szó szerint. Annyira régi sorozatok is, mint a Gilmore Girls, amire kitérek később. Ez akkora világot nyitott meg előttem, amit addig nem is hittem, mert azt hittem csak saját gyártású sorozatok vannak ott, amivel nincs bajom, mert imádom azokat is.
Milyen sorozatokat néztem a nyáron?
Black Mirror
Egy iszonyat kusza idÅ‘szakom eredménye, amikor haaattttalmass összezavarodottság telepedett rám, és picit sem tudott lekötni semmi júniusban. Ekkor kezdtem el megnézni a Black Mirrort, amit már többen ajánlottak, de éreztem, hogy az idÅ‘ ekkor jött el. Maga a sorozat szerintem zseniális, röviden azt a témát dolgozza fel, ami szinte a küszöbünkön van. A tudomány elÅ‘rehaladtával és a technika segÃtségével egyre brutálabb kütyüket fejlesztenek ki az emberek, és bemutatja hogyan borulnak fel a normák, az erkölcs és úgy minden. Nem vagyok túl jó a leÃrásokban, de nézzetek meg egyben három részt, és utána be fog titeket szippantani.
A Black Mirror Netflix gyártás, ami picit látszik is rajta, és ezt pozitÃvumként mondom. Talán magyarul is adják valahol, mert az elsÅ‘ részeket úgy láttam, de nem tudom pontosan hol. Egyedül annyi a hátránya, hogy egy órás egy epizód, mindegyikben más történet és szereplÅ‘ gárda van, tehát könnyen végig lehet vinni, viszont néha iszonyat vontatott. Én nagyon sokszor sÃrtam amúgy a részek végén, mert lelkileg annyira összetört bennem valamit, én amúgy simán adok rá egy kilencest.
Gilmore Girls
Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy elkezdem nézni ezt az Å‘skövületet, mert ennyire gány cÃmmel, mint SzÃvek szállodája, biztos nem kezdek bele semmibe. Ennek ellenére Judit barátnÅ‘m annyira ajánlotta, hogy bele kellett néznem egy picit, és most tartok a harmadik évadnál, annyira zseniálisnak véltem. Ez kifejezetten az a sorozat, amit szerintem szinkronnal érdemesebb nézni, mert annyira jól el van találva a karakterek hangja, az angol változata nekem annyira nem jött be.
Azért imádom a Gilmore lányokat, mert annyira szarkasztikus humora van mindenkinek, mint nekem, mégsem bántó és tényleg végtelenül szórakoztató. Szerintem minden nÅ‘ társam egyetért abban, hogy néha kell a lelkünknek egy igazán csajos, pasikat kibeszélÅ‘s, csacsogós idÅ‘töltés, és nekem ez abszolút ilyen. FÅ‘leg Ãgy Å‘sszel hangulatosabb, mert valamiért ott is állandóan ilyen idÅ‘ van. Ez számomra viszont egy nyolcas, mert néha igencsak túl van húzva, de még mindig jó helyen áll a listámon.
The end of the fuckin world
Ezt a sorozatot már egyszer elkezdtem, de nem hatott meg annyira, viszont nagyon sok helyen feldobta, úgyhogy belenéztem. Egy kattos srác és csaj kalandjait mutatja be, akik kicsit ilyen bűnözősre veszik a figurát, de nem ez szerintem a sorozat lényege. Inkább az benne a pláne, hogy az elcseszett családoktól menekülve inkább egyedül próbálnak boldogulni, kerül amibe kerül, és a végén a céljukhoz érve is rá kell jönniük arra, hogy az ismeretlen sem sokkal jobb annál, mint ahonnan menekülnek.
Szerintem egy húsz perces sorozathoz képest baromi jó és egy nap alatt megnézhetÅ‘, viszont rengetegszer éreztem, hogy unom. Nagyon rámennek erre az outsider vibera, és emiatt én nem tudok azonosulni velük, világ életemben utáltam azokat a lányokat, akik olyanok, mint a fÅ‘hÅ‘snÅ‘, Ãgy nyilván kivoltam miatta mindig. Ez nekem hetes, de pont azért, mert nagyon könnyen nézhetÅ‘. Ja és ez is Netflix saját gyártás.
Riverdale
Utána kellett néznem, de igen, ez is saját gyártása a Netflixnek, viszont azt hiszem adja a The CW. A Riverdalet azt hiszem tavasszal kezdtem el, amikor egy brutalheartbreak után regenerálódtam, és mit sem segÃtett azon, hogy hasonlÃtott arra a sorozatra, amit még együtt néztünk a volt barátommal, és amit amúgy nagyon szerettem. Viszont minden emlék megszépül egy idÅ‘ után, és a Riverdale is kinÅ‘tte magát, az elsÅ‘ évadról nem lehetett leszedni engem. Annyira nézni akartam, hogy nem tudtam másra koncentrálni, brutál izgalmas volt. A második évad nagyot esett a szememben, szóval tényleg kiváncsi vagyok az októberi szezonindÃtóra.
Egy tipik kisváros életérÅ‘l szól, ahol gyilkosságok történnek, nyomozások, bandaháborúk. Én ilyen sorozatból iszonyat sokat láttam már, ott van pl a Pretty Little Liars, amit én éveken át követtem, és azok után számomra újdonságokkal már nem tud szolgálni. A VámpÃrnaplókat és a Sikolyt, sÅ‘t még a Ravenswoodot is néztem anno, tehát minden egyes klisét ismerek, és akkor már azokat a könyveket nem is emlÃtem, amiket olvastam ebben a témában.
Tehát a Riverdalet nem azért kell nézni, mert újdonság lenne, hanem mert extra különleges a hangulata. A gyártók szuperül meglovagolták ezt a Neon divatot, Ãgy a sötét képek között ezek a neon szÃnek nagyon vagik. Ultimate crushom Jughead, egy olyan pasiért bármit megtennék. A sorozat nekem egy erÅ‘s hetes a második évados esés miatt, de egyébként a szereplÅ‘k nagyon szépen kidolgozottak és egyiküket sem utálom, ami plusz pont.
To all the boys I've loved before
Ez egy film, ami szintén saját gyártás és most van nagy hype körülötte, bár a könyv picit régebbi. Hát nem tudom gyerekek, szerintem ez az idei évem kedvenc filmje. Annyira jó és aranyos volt, hogy minden percét imádtam. Tipikus csajos, fiús drámás alkotás, ami semmivel nem több hasonló társainál, mégis irtóra élveztem.
Kissing Booth
A Kissing Booth is egy Netflix gyártásos film, ami hasonlÃt az elÅ‘bb emlÃtettre, viszont ez már egy fokkal gagyibb volt nekem. A szÃnészek miatt éreztem magam kellemetlenül, mert annyira sok volt a manÃr benne ahhoz képest, hogy a történet mennyire semmilyen, hogy néha kÃnos volt nézni. Egynek elment, de no more.
És amiket még tervezek megnézni, azok mondjuk az Orange is the new black, aminek két évadát már láttam és akkor picit leálltam vele, de hiányoznak az őrült rabnők, szóval tutira ez a kövi. Érdekel még a Dynasty és a Boss girl, viszont talán adok még egy esélyt a Stranger Thingsnek is. Filmek terén már fel sem merem sorolni mennyi érdekel, és nem tudom mikor lesz időm rá, de ezek a késő esti Netflix and chill időszakok lettek a kedvenceim.
Szóval ezek voltak azok a sorozatok, amiket szerettem, és azok a filmek, amiket sikerült megnéznem. Elkezdtem a Gossip Girlt, mert minden évben szeptemberben megnézem az elsÅ‘ évadot, és ezúttal angolul nyomom, mellette pedig lazÃtásnak a Friends-et pörgetem vagy negyvenedszerre, szintén most angolul. Egyik nap a Mean Girlst néztem ugyancsak hetvenedszerre, de angolul milliószor jobban élveztem, a poénok sokkal jobban átjöttek.
Remélem kedvet kaptatok egy kis bekuckózós sorozatozáshoz, ha valamivel mindenképp kezdeni akartok akkor vagy Riverdale, vagy a keményebbeknek Black Mirror. Ha az első rész nem sokkol le titeket, ami szerintem a legkegyetlenebb, akkor imádni fogjátok azt a sorozatot.
♥