Mostanában annyiszor megtörténik velem, hogy elkezdek megÃrni egy bejegyzést, kerek mondatokkal és tök jó cÃmekkel, majd egy kattintással kitörlöm elÅ‘ször az elsÅ‘t, majd a másodikat, aztán talán a harmadikat megtartom. Vajon mit Ãrnék, ha tudnám, hogy nem nyomhatom meg a deletet? Ma egy picit mesélek, lelkizni fogok, és talán teát is iszom. Ha lusta vagyok, akkor az utóbbi kimarad, de ti ha tudjátok, akkor teával olvassátok, mert ez egy kuckózós, Å‘szies bejegyzés lesz. Ahogy egyre közeledünk szeptember felé, minden nappal jobban érzem azt, hogy a felhÅ‘tlen és gondtalan nyári életérzés halványul, és felváltja a picit távolságtartóbb és zárkózottabb hangulat. Annyiszor Ãrtam róla, de nem tudok mással foglalkozni, mint azzal az érzéssel, hogy mennyire össze-visszának érzem az évemet. Annyira sok fent-lent idÅ‘szakom van, és mintha az igazi énem egy része kezdene elfáradni és kezdene besokallni ettÅ‘l. Mint amikor elegetek van és nyakatokba veszitek a várost, elutaztok hónapokra, és elkezditek érezni azt a pici honvágyat, ami képes hatalmasra nÅ‘ni. Én is honvágyat érzek, de inkább magammal kapcsolatban.
Soha nem éreztem még magam ennyire szabadnak és felhÅ‘tlennek, és még soha nem volt ennyire izgalmas és szÃnes az életem. Mégis annyira hiányzik a stabilitás, az, hogy megtervezzem mi lesz egy hónap múlva és tényleg az is legyen, vagy tudjam azt, hogy akire idÅ‘t szánok, az megbecsüli ezt, vagy ha idÅ‘t fektetek a munkáimba, akkor lesz eredménye. Mindenféle kötött dolog helyett annyi minden széthullott és jó formában állt ismét össze, de mégis idegen számomra néha. Nem tudom értitek-e, de azt hiszem annyira távolinak látom a régi énemet, hogy már inkább hiányzik is, mint utálnám. Talán az amilyen vagyok, hasonlÃt ahhoz, aki mindig lenni szerettem volna, de iszonyat pure és alig vannak stabil pontjai. Csak tapogatózik és próbálja megtalálni az egyensúlyt, és ez is azért lehet, mert kilépett a komfortzónájából és nem tudja még, hogy a stabil talajt hol találja. Miért ennyire nehéz az, ha az ember spontán és hagyja magát sodortatni?
A legjobb dolgok akkor találtak rám, amikor nem akartam görcsösen uralni mindent. Ennek ellenére hiányzik az, hogy tervezek és úgy is van, és nem csak hagyom magam dobáltatni ide-oda. ElÅ‘ször az Å‘szinteséggel kapcsolatban akartam Ãrni, de rájöttem, hogy nem az a bajom, hogy nem vagyok az, hanem a problémám az, hogy kevesen értik ezt meg. Jó nyilván a barátaim igen, de nehezen tudok kibontakozni, mert iszonyat zárkózott mindenki. Ha már egy picit is megtudok más életérÅ‘l, akkor bezár és ellök magától. Pedig pont én vagyok az egyik olyan ember, aki nem képes senkit bántani amiatt, amilyen. Aztán rá kellett jönnöm, hogy én is ilyen vagyok, mert amint valaki eljátssza a bizalmam, én is azonnal bezárok.
Iszonyat nyitott vagyok mindenkivel, és imádok ismerkedni új emberekkel, de nem szabok határokat és ez baj. Mások annyira simán nyilvánvalónak veszik, hogy rám lehet számÃtani, de amikor nekem van szükségem támaszra, akkor nem érzem igazán ezt. Észrevettem, hogy a kommunikációban sem hallgatjuk meg a másikat, hanem már azon gondolkodunk, hogy mi mit mondunk majd arra, ami elhangzik. Nem érzem azt a mély köteléket. Vagy azt, hogy nincsenek tabuk. Hiányzik az, hogy valakivel mindenrÅ‘l lehessen beszélni hazugságok nélkül. Évek óta nem volt benne részem, hiszen a barátaimon kÃvül mások annyira könnyen elhallgatnak dolgokat. A régi énem még naivan belement a játékba és elfogadta ezt az életet, de ÉN már nem. Ezért pedig néha el kell búcsúznom akkor is, ha nem szeretnék.
Sajnos van, akiben többet látok annál, ami, és ez az én hibám. Hiszen nincs alapja annak, hogy miért. Viszont emlÃtettem, hogy már máshogy állok a dolgokhoz, és szerencsére hatalmas köszönet jár ezért az elÅ‘zÅ‘ kapcsolataimnak. Azok tapintottak rá, hogy milyen hiányosságaim vannak, és mikben kell változnom. Ezt nem hiszem el, hogy leÃrom, de iszonyat hálás vagyok, hogy ezek az életem részét képezték, mert most teljesen más ember lennék, ami elképesztÅ‘ veszteség lenne. Szerencsére megértettem azt, hogy hiába szeretek meg embereket, nem helyezhetem Å‘ket magam elé, akkor sem ha nagyon ragaszkodom hozzájuk. Ennél nincs rosszabb és egészségtelenebb dolog, ezért már nem félek az elengedéstÅ‘l. Érzéketlennek nem nevezném magam, de tény, hogy már nem hat meg annyira, mint régebben. A volt barátomra nagyon haragudtam, amikor a kapcsolatunk legelején azt mondta, hogy ha nem lennék másnap, akkor elfogadná, mert az emberek jönnek és mennek. Hatalmas balhét csaptam, de kezdem megérteni ezt a hozzáállást.
Szóval hiányzom magamnak, mármint szerettem azt a kis zárkózott, bolond lányt, de tény, hogy boldogabb vagyok Ãgy. Megtaláltam önmagam, tudom hol hibázom és dolgozom is rajta, és bár az egyensúly jelenleg nem áll be az életemben, vannak nagyon szép és emlékezetes pillanataim, és olykor iszonyat kiborÃtóak is. Egy viszont biztos és erre büszke vagyok, már nem hagyom azt, hogy mások lelkiállapota az enyémet is befolyásolja, valamint ha valakinek nem tetszik a viselkedése velem szemben, akkor kiállok magamért. Nem azért, mert ennyire konfliktus keresÅ‘ lettem volna, hanem mert szeretem magam, és tudom mit érdemlek és mit nem.
Aj annyira nem tudom mit hoz a holnap. Egy ideje már az útján vagyok annak az életnek, amit mindig élni szerettem volna, de egyre nehezebb próbatételek tornyosulnak elÅ‘ttem, és iszonyat nagy erÅ‘ kell ahhoz, hogy stabil legyek és ne cirkuszoljak hetente. Úgyhogy ja, ez van, de remélem sokatok megért és tudja mirÅ‘l beszélek. Senki nem mondta, hogy a komfortzónán kÃvüli élet könnyű lesz, de azt hiszem ezt is meg tudom ugrani.
♥