Január volt, amikor egy apró mondatot véstem fel a határidőnaplóm elejére. A 2018-as mottóm a Best version of me volt, és akkor még azt hittem, hogy a párkapcsolatom fellendülése hozza majd meg a kívánt boldogságot. Elképzeltem akkor, hogy milyen szeretnék lenni decemberre és azt is, hogy milyen célokat szeretnék addigra kipipálni. Az évem iszonyat nehezen indult, egészen március végéig a padlón voltam az akkori nehézségeim miatt, és frankón azt gondoltam, hogy fel kell adnom az elveimet és egy teljesen más életet kell élnem, mint amit megálmodtam magamnak. Akkor még nem is sejtettem, hogy olyan időszak köszön rám hamarosan, amit talán sosem fogok elfelejteni.
Bár még van pár hetünk a nyárból, végignézve a képeimet eszembe jut, hogy mennyi minden történt velem május vége óta. Bennem volt ez a furcsa érzés, hogy szakadjak ki az eddigi falaim közül, kezdjek el olyan dolgokat csinálni amiket eddig nem, és ismerkedjek új emberekkel akkor is, ha félek nyitni. Nem tudom honnan szedtem, hogy erre van szükségem, de annyira minden patentul összejött, hogy sodródva az árral néha megálltam, és csak nem hittem el, hogy ez mind velem történik. Hívhatjuk sorsnak vagy univerzum kezeinek, istennek vagy bárminek, egyszerűen tudtam, hogy most erre van szükségem.
Amellett, hogy új dolgokkal vettem körbe magam, a múlt vissza-visszajött, és döntés elé kellett állítanom magam ezzel kapcsolatban is. Ez talán egy jel, hogy fontos ami volt és vissza kell jönnie az életembe, mert ez van megírva? Vagy egy teszt és pont az a lényeg, hogy tudjak nemet mondani? Sokszor nem tudtam időt hagyni a döntésemre, mert a következő napon történt valami, ami sztornózta az egészet és ismét eltűnt az életemből. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nem kell semmit görcsösen tennem, elég ha hagyom menni az életet, és elfogadok mindent, amit kapok. Ettől független még mindig idegesítenek dolgok, de valahogy már sokkal nyugodtabban kezelem.
Az idei nyaram alatt rengeteget változtam pont ezek miatt. A visszahúzódó és félős lány aki tavaly voltam, az aki folyamatosan a szokásos három barátjával tölti csak az időt, aki nem mer tenni az álmaiért mert fél, hogy nem elég jó, nos ő akkor állt tova tőlem, amikor egy nagyon fontos dolog történt. Feküdtem az ágyamban és eszembe jutott minden ami történt velem az elmúlt pár évben, és minden ami pár hónapja.
Nem volt kérdés, hogy mikor éreztem jól magam igazán. Egyszerűen átláttam az életem összefüggéseit, belémhasított a felismerés, hogy a nehezebb időszakok miket eredményeztek, és ha néha nem vagyok a helyzet magaslatán, akkor merek hinni abban, hogy minden szebb lesz. Elkezdtem hinni abban, hogy nekem tényleg minden sikerülhet. Már nem volt kérdés semmi, csak azt kellett eldöntenem, hogy a múlt sebei fontosak-e még nekem, hogy állandóan felkaparva szenvedjek miatta, vagy teljesen más dologba vágok bele. Bölcsen az utóbbit választottam.
Annyi élmény, új emberek és hatalmas bevonzások után eszembe jutott, hogy nem lehetek telhetetlen és nem akarhatok ebből többet és többet. Egy időszakom volt amikor ezen rágódtam, hiszen a jót könnyű megszokni. Akárhogy kapálóztam, nem tudtam megismételni ezeket, ezért megtanultam elfogadni és hálásnak lenni azért, hogy ennyi jutott belőle. Valahogy bármi történt velem, tanított valamit, ami tudom, hogy egy nagyon izgalmas időszak felé tol engem.
A legjobb dolog ami tényleg nyáron esett meg velem, az a heti egy buli volt. Eddig nem mentem sehova, annyira utáltam az embereket. Minden héten mikor voltunk valamerre, vagy éppen itt volt összejövetel, azt éreztem, hogy lehetőségem van valami nagyon jó dolgot megtapasztalni, ha csak egy új ismerős akkor az, ha pedig valami maradandó emlék, akkor az. Minden héten volt valami, amitől azt érezhettem, hogy megéri emberek között több időt eltölteni. Aki ismer az tudja mennyire lehetetlen volt ez pár éve. Hatalmas utat jártam be az antiszoc szakaszom óta, és bár soha nem bánom azt a korszakot sem, valahogy több lehetőség talál meg most.
Na és, hogy ezt miért írom le most, illetve milyen üzenetet hordoz a bejegyzésem? Őszintén nem tudom:D Másoknak talán közhelyes parádézás lehet, másoknak mentőöv és kiút a sötét időszakból, nekem pedig egy csodás változás leírata. Nem akarok többet azzal foglalkozni, hogy mások milyennek gondolnak, hiszen sokan hiszik azt, hogy megközelítethetlen, állandóan elfoglalt és zárkózott vagyok, mások pedig felelőtlennek és nemtörődömnek állítanak be, én pedig csak annyit mondhatok, hogy az éppen aktuális megérzéseim szerint cselekszem. Ha azt súgja, hogy járkáljak el minden héten, akkor megteszem, ha azt, hogy dolgozzam keményen és ne foglalkozzam az emberekkel, akkor azt, de igazán amit én szeretnék az az, hogy többen gondolkodjanak megoldásokban.
Unom, hogy könnyebb panaszkodni, mint tenni valamit, és unom, hogy előbb utálkozunk, mint megértenénk a másikat. Az egész nyaramat magammal és a barátaimmal töltöttem, nem volt időm és kedvem sem másokkal foglalkozni. Soha nem értettem, hogy ha másokat lerántunk a szintünkre, akkor attól miért lesz bárkinek jobb, de nyilván az egonk nem ismer kegyelmet ezen a téren. Szóval ha azt gondoljátok, hogy nincs kiút és a sorsotok az, hogy megrekedjetek a jelenlegi szinten, akkor hatalmas tévedés áldozatai vagytok. Bármi lehetséges, csak időt kell hagynunk magunknak arra, hogy ezt felismerjük.
A nyaram fantasztikus volt, egy teljesen más ember lettem. Sokkal jobban szeretem a barátaimat, sokkal nyitottabb vagyok új emberekre, sokkal könnyebben mondok igent, és nemet is, és már nem érdekel ki milyennek gondol. Az élményeim és tapasztalataim pedig mindig nagyon szép emlékei lesznek ennek az izgalmas időszaknak. Nem tudom mi vár rám később és ígérni sem tudok semmit, de az biztos, hogy maradok ugyan olyan szabad és életigenlő, mint amilyen most vagyok.
Szép napot♥
