top of page

Nyári chilles karácsonyi hangulat így augusztus közepén


Minden évben körülbelül nyár végén jön el az az időszakom, amikor elkap a krácsonyi hangulat és legszívesebben már beraknám az agyonhallgatott playlisteket. Valójában elég sokat rátesz a hangulatomra az a betegség, amit minden egyes Sziget után elszenvedek, és a forró tea, a frissen facsart citrom, a meleg takarók hozzátesznek az amúgy nyomorúságos, de ugyanakkor kellemes érzéshez. Iszonyat szarul vagyok, nem tagadom, és bár ez a nyár volt az eddigi legkaotikusabb de legjobb időszakom, már baromira várom az őszt.

Én őszi gyerek vagyok, és hiába kedvelem évről évre jobban a szabadság szimbólumaként említett évszakot, valahogy kevesebb az élvezet benne számomra. Ősz, sütőtök, teák, gyertyák, meleg pulcsik, levelek, ugyaaaan tudom, hogy ti is ellágyultatok! Az ősz azért is fantasztikus, mert újult erővel kezdhetünk neki nagyobb projekteknek, a fagyos szívek egymásra találnak, a barátok hygge esteket tartanak, én pedig ünneplem a szülinapom. Minden augusztus közepén elkap ez a kis vágyakozás, bár tudom, hogy a szeptember a vénasszonyok nyarával még kopogtatni fog, és semmit nem utálok jobban, mint mikor beleélem magam ebbe a kellemes hűvösbe, és jön még ránk egy kis harminc fok.

A karácsonyi hangulat pedig kétszer csap le minimum, egyszer valóban karácsony közeledtével, egyszer pedig érthetetlen módon valamikor augusztus körül. Talán mert már nem is olyan távoli, és éppen elég bosszúságot tartogatott a kánikula. Mivel iszonyat beteg vagyok, így egyértelműen a legchillesebb dolog a videók és sorozatok nézegetése mellett az, ha egy kicsit beleképzelem magam a téli rengetegbe. A tavalyi karácsonyom nem sikerült túl jól, sőt teljesen jelentéktelen volt, de ettől még nem utálom automatikusan. Talán idén hatalmas meglepetésekkel jelentkezik!

De míg nem kap el az ünnepi őrület, örülök a nyári hangulatnak és kimaxolom azt. Nem is tudom, talán nincs sok értelme ennek a bejegyzésemnek, de csak jól esik kicsit nem a nyárban létezni. Jó csak egy picit begubózva elhinni, hogy az áhított ősz már a sarkamban van, és a teázás hamarosan állandó lesz. A számmisztikám szerint pedig a szülinapomon átlépek a hatos évbe és én iszonyatosan izgatott vagyok miatta.

Nem tudom mit írhatnék még erről az isteni érzésről, ami most átjár, hiszen hiába messze még az ünnep, és jelenleg is baromi meleg van és a ventillátor leviszi a fejem, reménykedve várom az én csodás őszi hónapjaimat. Meg hogy meggyógyuljak, az nem lenne rossz.

Szép hétvégét♥


bottom of page