Harmadszorra indulok neki, na vajon ma ez kikerül?:DD Komolyra fordítva srácok, hiányoztok. A heti kettő bejegyzés annyira tarthatatlan ezekben a pezsgő mindennapokban. Írni akartam egy picit arról, hogy mizu velem, de nem tudtam belőni a hangvételt, mert ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt nagyon boldog vagyok, hiszen azt csinálom minden egyes nap amit szeretek, ha pedig nem, akkor megszeretem azt is, amit nem. Másrészt pedig össze vagyok zavarodva, mert bár bánt még, hogy az év ennyire nehezen indult, viszont elengedtem az egészet. Mint valami homályos fekete-fehér film, és mintha nem is ebben az életemben történt volna. Más minden, értitek? Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy vidéki lányt bedobnak New York belvárosába, új barátai lesznek, új munkája lesz, és minden olyan zajos. Zaj van de nagyon zaj.
Hogy kicsit más perspektívában mutassam be mi van egyébként, beillesztek számokat, amiknek a szövegétől független érzések kerítenek hatalmukba, és leírják a hétköznapjaimat. Talán így egyszerűbben elmesélhetem mennyire meghökkentően hangos ez az év. 2017 furcsa év volt, hatalmas hullámvasút, ennek ellenére 2018 egy simogatás. Mármint amolyan tündérkeresztanyai, amikor valaki azt mondja, hogy nem lesz baj, csak az eleje fáj nagyon, de aztán minden oké lesz. Akár a bölcsességfog kiszedésénél, amit azóta sem tudok kiheverni, mindig emlékezni fogok arra a kínra. Jöjjenek a zenék.
Alice Merton - No roots
Legutóbbi szerzeményem, mármint rátaláltam és nem tudok lejönni róla. Ezt mindig akkor hallgatom, amikor elegem van az emberekből és valami badass zenére vágyom. Kicsit sokan vesznek körül most, nem vagyok hozzászokva és még ki kell tapasztalnom, hogy kinél meddig mehetek el én, és ő nálam. Például kezdek kiállni magamért akkor is, ha nálam jóval idősebbek fitogtatják az erejüket, és ha az első kedves szavamból nem értenek, akkor jön a katona énem. Ahogy haladunk az időben, egyre jobban érzékelem az emberek hülyeségét. Mennyire máshogy viszonyulunk mindenkihez akkor, ha kedveljük, vagy ha nem. Bizony fiatalként meg kell adnunk a tiszteletet, de valahogy cserébe nem kapjuk vissza. Akkor tényleg meg kell adnunk? Nope.
Ja és legyőzhetetlennek érzem magam, amikor ezt a zenét hallgatom.
Madame Monsieur - Mercy
Ezt a számot akkor hallgattam, amikor baromira magam alatt voltam. A miérteket nem kerestem már, mert szerintem eljön az a pont az ember életében, amikor annyira belefáradt a harcba, hogy már csak szarik bele az egészbe, és le akar lépni egy helyzetből. Nem tudom pontosan miről énekel az énekes, egyszer megnéztem, de nem emlékszem már rá. Viszont annyira melankólikus hangulata van, és van benne egy kis vágy is a kitörés felé, esetleg egy kis remény is, de mindig visszaesünk az alaphelyzetbe. Az biztos, hogy amikor felfedeztem tökéletesen illett az életemhez, mert bár nem történt tragédia, de ha valaki több éves kapcsolat után leépít, akkor tényleg szar. Szar VOLT.
Avicii - Without You “Audio” ft. Sandro Cavazza
Nem tudom kell-e magyaráznom, de ez tipikusan olyan szám, ami a kezdeti sokk utáni elindulást segíti. Van benne egy sor, és talán ez volt az ami megfogott. ' You said you'd follow me anywhere. But your eyes tell me you won't be there'. Most mondok valamit, de még én is nehezen hiszem el, hogy ezt érzem. Tökéletesen értem és megértem ezt a sort, mert sokszor csináltam azt, hogy húztam-halasztottam egy utolsó utáni pillanatot. Amikor már mindenki érzi, hogy nincs tovább, de még szeretnél belőle egy kicsit. Aztán csak megérted, és haladsz tovább. Ez a zene egy lezárás, ami a szép dolgokat eltette emlékbe, a rosszakat pedig megszépítette. Így múlik el az ember dicsősége:D
Rita Ora - Anywhere
Ez a zene arra emlékeztet, amikor az egyik kedves ismerősömmel találkoztam, és mesélte, hogy a szakítása után hónapokig kivolt, de elkezdett beszélgetni egy nagyon régi barátjával újra. A srác nem itthon lakott, de csak azért képes volt haza költözni, hogy a lánnyal lehessen. Ennek már lassan egy hónapja, és boldogabb, mint valaha. Mások történetei annyira boldoggá tudnak tenni engem is, mert tudom és érzem mennyire jó nekik, hiszen láttam milyen állapotban voltak akkor, amikor elbúcsúztak egy szerettüktől. És az élet ilyen, nem? Mindenki jön és megy, nekünk pedig el kell fogadnunk MINDENT. Mások története feldobja a napom, és remélem az enyém is másokét.
Selena Gomez, Marshmello - Wolves
És megérkeztünk az életem egy újabb fejezetéhez. Ez a zene bár ilyen romi szám akarna lenni, de picit magamra veszem az elhangzottakat. Szóval most senki más nem fontosabb önmagamnál, mert azt hiszem most kezdődött el valami baromi érdekes. Még nem tudom hova vezet, vagy mi lesz velem, de jelenleg elképesztően boldog az életem. Most vagyok végre igazán önmagam, olyan, aki más mellett sosem lehettem, és aki ilyen lesz mindenki mellett. Talán azért, mert megtanultam értelmezni magam, tudom mit szeretnék, tudom mit NEM szeretnék, tudom mire van szükségem, és mire NINCS. Ezért megtanultam nemet mondani, megtanultam elutasítani, és megtanultam határozottan kiállni magam mellett. Ez valami olyan dolog, amit más nem vehet el, de igazán én magam sem. Minden kerek, minden irtóra a helyén van, és végre valahára minden teljesen harmónikus. És alig várom a holnapokat, mert minden amivel megtöltöm érték, és fontos nekem.
Annyi minden történik srácok, nem tudom rendesen kifejezni mennyire hálás vagyok a sorsnak az elmúlt egy évemért, és főleg az elmúlt négy hónapért. Sorsdöntő hónapok voltak ezek, és az elején nagyon be voltam szarva, hogy hogyan keveredek ki az erdőből, de hatalmas segítségemre voltak az új, új-régi, és régi barátaim. Irtó nagy a zaj, nagyon sok dolog történik, sokszor meg vagyok ijedve a hatalmas lépésektől, de valaki nagyon vigyáz rám, mert szürreálisan király minden:D Szóval ha ez a bejegyzés nem is volt annyira összeszedett, remélem kicsit érzitek a positive vibe-ot, mert kicsattanok egyébként.
Szép estét♥
