top of page

Őszi bakancslista pipálás



Miért van olyan érzésem, hogy a nyár csiga lassúsággal halad minden évben, az ősz pedig egy szempillantás alatt tovább suhan? Tudom már, azért mert ez a kedvenc időszakom. Nos, még van pár hét hátra, de az ütemtervem szerint más bejegyzésekkel jönnék, ezért arra gondoltam, hogy a szeptemberben írt bakancslistán pipáljunk ki dolgokat, és nézzük meg mik nem sikerültek. Ezekkel a tervekkel régen szörnyen hadilábon álltam, mert mindig kudarcnak fogtam fel, ha nem jöttek be a dolgok. Jelenleg úgy érzem nem lehet okom panaszra, mert ha pár pontját nem is valósítottam meg, millió és egy dolgot igen, ami nem volt rajta. Az említett bejegyzésem IDE kattintva érhető el.



1.) Teaház a barátaimmal


Haha, pass. Ez a pont sajnos nem jött össze, mert valahogy jó dolognak hangzott még ősz elején, viszont a nagy összefutkorászások helyett rengeteget sikerült dolgoznom, ezért nem is mentem be a városba sem. Egyiket sem bánom, mert ennek ellenére csomó helyre utaztam, új emberekkel ismerkedtem meg, sőt még a komfortzónámból kilépve részt vettem baráti összejöveteleken, ahol senkit nem ismertem, ellátogattam családokhoz, akiket szintén nem ismertem. Ez az évszak bebizonyította, hogy nem vagyok reménytelenül introvertált, csak picikét. Ha ez számít akkor novemberben átjött Gyöngyi teázni meg sütizni:D


2.) Sétálni az Andrássyn


Ez félig megvolt, mert az ARC kiállítás miatt kénytelen voltam a környékre merészkedni. Hasonló okok miatt a városban nem tudtam programokon részt venni, és úgy tűnhet, hogy soha nem mászom ki a csigaházamból, pedig sokat járok a belvárosban.


3.) Gossip Girl maraton

Képzeljétek el ezt elkezdtem, de a következő pont miatt nem tudtam kivitelezni, viszont imádom ezt a sorozatot még mindig, úgyhogy ami késik nem múlik!


4.) Szex és New York


Meséltem, hogy sosem láttam még a sorozatból egy pontot sem, most viszont elkezdtem nézni, és nagyon nagyon tetszett! Nem mondom azt, hogy nincs alsó korhatár, mert néhány résznél eléggé elpirulva ültem a laptop előtt, de alapvetően van egy tök jó szerkezete, és remek kikapcsolódás lehet bármely nő számára. Egyedül az nem tetszik benne, hogy Carrie túlságosan problémás, és sokszor feleslegesnek éreztem a műhisztit amit le tud vágni. Tuti megköveztek ezért, de nagyon távol áll tőlem ez a karakter.


5.) Töklámpás fesztivál, sütőtök, Pumpkin spice latte


Ez olyannyira bejött, hogy most is sül a sütőtök a sütőben. Egyedül a Töklámpás fesztiválra nem jutottam el mert aznap dolgoztam, helyette viszont Algyőn csaptunk egy hasonlóan tematikus délutánt. Ebben az évszakban nem is tudom hányszor keveredtem Starbucksba, de háromszor ittam PSL-t, úgyhogy megveregettem a saját vállam, mert azt láttam, hogy már nem lehet kapni. Nem baj, azóta két Gingerbread Latte is lecsúszott, és hol van még ennek a szezonnak a vége?



Miket vártam?


1.) Szeptember: Valóban találkoztunk Emma Mumford-dal, és annyira fantasztikus estét töltöttünk vele, azóta is jó érzésekkel gondolok vissza erre a lányra. Annyira jó látni, hogy egyre több ember ébred fel és jön rá, hogy a negatív gondolkodás és ezzel együtt a pesszimista hozzáállás senkinek nem tesz jót. Úgy érzem csak abban az esetben nem érettünk meg a pusztulásra, ha kicsit hagyjuk menni a dolgokat és merünk hinni a jobb jövőben. De szerintem ezt már nektek nem kell mondanom:D


2.) Október: Krisna-völgyi édesség ünnep. Voltam, imádtam, ismét mennék! Annak ellenére, hogy a nyári látogatásunk alkalmával jobbnak éreztem a programot, ez a kis családiasabb kiruccanás is tökéletes volt arra, hogy a szürke hétköznapokat megédesítse. Végtére is azóta érzem magam lazábban és nem idegesít fel a munka, vagy az, hogy mennyi mindent KELL csinálnom. Teljesen leszedált. Nyáron ismét megyek!



3.) November: Szülinapoztunk, ezt igazából nem kell mondanom, hogy teljesült:DD (Vicces lett volna, ha a szülinapomat nem pipálhattam volna ki, egyúttal creepy is.) Meséltem, hogy számmisztikailag új évbe léptem, és nem szeretnék sokat elárulni, de gyerekek... 19 nap telt el azóta, és esküszöm kísértetiesen kezdenek bejönni a dolgok. Mindig megdöbbenek, hogy az istenbe működhet ez, és valóban működik.


A november más miatt is mozgalmas volt. Szerbiában voltam, megismerkedtem Erna barátaival, illetve eltölthettem pár kellemes napot a családjával is. Következő héten Romániában voltam, ahol nem az én családomat, de szegről végről rokonokhoz utaztunk, mellette pedig találkoztam a rég nem látott szomszéd nénivel, akinél nyarakat töltöttünk. Megható pillanatok voltak. Szombaton Olaszországban leszek, erről viszont természetesen hétfőn olvashattok.


Ide most beszúrnám mit írtam még novemberről. ,, Ez a határideje annak, hogy fullra összeszedjem magam. Mikor elkezdtem az életemen

változtatni, akkor ezt a hónapot tűztem ki magamnak arra, hogy eddig mindent elérjek az új szemléletemmel. Májustól számítva ez lesz a hatodik hónap, ami azt jelenti, hogy minden ami akkor, vagy azelőtt fájt, már nem fog számítani. Már most azt érzem, hogy jócskán elfelejtettem a sok akkori szenvedést, és most annyival másabb minden. De november mindenre gyógyír lesz."

Kijelenthetem, hogy fantasztikusan vagyok. Nem csak azért mert tényleg remekül alakul minden és a másfajta szemlélettel naponta érek el hihetetlen dolgokat, de fontos megemlítenem azt is, hogy hatalmasat fejlődtem elfogadásban. Megértek és elfogadok embereket és döntéseket, már nem tud padlóra tenni, ha valami kellemetlen ér. Ez mind azért van, mert tudom mire vagyok képes, tudom mit képviselek, és azt is, hogy mi fontos az életben.


Természetesen mivel még rengeteg célom van, nem maradhatunk téli bakancslista nélkül sem, de ez aktuálisabb lesz picivel később. Remélem azért látni lehet mennyi dolog történt velem úgy, hogy nem terveztem el, viszont hittem benne, hogy csak jó jöhet. Hihetetlen még mindig, de azt gondolom, hogy ha nekem összejött, akkor bárkinek össze fog jönni. Csak el kell hinni, hogy kurva jó vagy mindenben és ennyi:D


Na szóval álmodozásra fel, hol van még az év vége?

Szép estét♥


bottom of page