Múlt héten Szerbiába látogattam el, ezen a hétvégén pedig Romániába tettem be a topánkám. Annyira gyorsan jöttek az események, hogy még Szerbia után pár nappal sem tudtam, hogy ez fog történni, de valamilyen furcsa csavar folytán bevonzottam magamnak ezt is.
Kiskorom nagy részét Nagyváradon töltöttük nagymutternél, mert ki ne ismerné azt a jelenséget, amikor éppen csak kicsöngettek az utolsó iskolai napon, a szülei máris kidobták a nagyszülőnél a gyereket, és hónapokra meg volt oldva ez is. Mi hosszú éveket töltöttünk ezen a csodálatos helyen, de sajnos felnőtt fejjel már nem volt alkalmunk bejárni a környéket. Ennek rengeteg oka van, most pedig már a legfőbb ugye az, hogy az összes rokon átköltözött Budapestre. Mindig izgalmas volt számunkra az utazás, hiszen más ország, más nyelv, más szokások, és még az idő is más az eltolódás miatt. Nagyváradon akárcsak Horgoson, rengeteg magyar él, és sokan ezt a nyelvet használják. Ennek ellenére erősen érződik a román és szerb hatás, ki jól ki rosszul éli ezt meg, szerintem nincs ezzel baj. Nekem például nagyon tetszett az a sok szép román zászló, sejtetve némi ünnepet, de valójában nem tudtuk megfejteni miért van kint. Na de lássuk merre jártunk hétvégén.
Biharfélegyháza és Vajda, avagy a mamák sütijei
Az első napon nem is igazán a városnézésé volt a főszerep, sokkal inkább rokonlátogatás volt, és nem az enyém. Unokatesóm nagymamájával nagyon jó a kapcsolatunk, ezért természetesen örült, hogy én is megyek, éppen így tett a rokonság azon fele is. Biharfélegyháza és vele együtt Vajda egy tipikus falu régies parasztházakkal és állattartással. A pesti gyerekeknek az ilyesmi környezet már-már múzeum kategória, és most sokatok szisszenhet fel egy kicsit, pedig valóban így van. Minél többet járok Budapesten kívül, egyre inkább rá kell jönnöm, hogy totál más világ az ország (ez esetben a határon túl) többi fele és a főváros. Meg sem tudom indokolni mi az, ami a legjobban tükrözi ezt, de ha egyet ki kellene emelnem, akkor az a mérhetetlen nagy zsizsegés lenne, amitől már a falra mászom néha.
Három házban jártunk azon a napon, és valahogy mindenhol volt mit fényképeznem. Fantasztikus látni ahogy az a sok régies bútor és megannyi elem valakinek nem vintage vagy retró, hanem tökéletesen mai. Ennek van egy bája, és remélem nem változnak ebben. Természetesen nem tudok elmenni szó nélkül az emberek mellett sem, hiszen ahány helyen jártunk, annyi süti volt felvágva. A vicc az, hogy az idős nénike gyorsabban pattan fel ha meglátja az autót, és mire benyitottunk már ki volt tálalva az édes és a sós. Ez csak rám nézve szégyen ezért említettem meg:D
Vajdán lakik keresztanyám unokatesója és ők tipikusan egy olyan házban laknak félig, ami az itthoni tájháznak kicsit fullosabb verziója. Ezzel nem degradálni akarom a kerületi látogató központot, hanem láthatóan jobban átgondolt dizájn elemekkel dobták fel a hagyományos stílust, ezért pedig nem vesztett az értékéből. Minden kis elem a család tulajdona volt régebbről, így mindegyik hordoz egy történetet, és emiatt brutál eszmei értéke van. Az egész ház lélegzetelállító volt, emellett pedig mestermunka lakberendezés terén is.
Nagyvárad és egy kis gyermekkor
A vasárnapom abszolút fénypontja a kezdete volt. Tudtam, hogy szuper napom lesz, de nem hittem, hogy ennyire. Reggel átmentem nagyanyám egykori szomszédjához, akit már kb öt éve nem láttam, és bevallom nem hittem volna, hogy ebben az életemben még fogom. Annyira örültünk egymásnak, hogy egymás nyakába ugrottunk majdhogynem, és egy órát végigbeszélgettünk hiszen volt miről. Olyan elmondhatatlanul jó érzés volt látni, hiszen nyaranta ha jöttünk nagymutterhez, akkor természetesen nála is eltöltöttünk pár órát minden nap, és még mai napig emlékszem a sok verselésre és vonat lesésre.
Remélem még valamikor sikerül találkoznom vele, ha pedig nem, akkor ez egy remek emlék lesz mindig is. Természetesen kimentünk nagypapám sírjához is. Nekem nincs nagy jelentősége ennek, mert valahogy úgy vagyok vele, hogy itthon is ugyan úgy velem van, nem kell kifejezetten ezért temetőbe menni. Szintén ezt érzem a többi rokonnál is. Illetve mi van, ha már rég újjászülettek? Szóval ez egy kötelező kiruccanás volt, de tudom, hogy nem csak ott van velem.
Később ellátogattunk a helyi plázába, ami sokkal fullosabb lett, mint mikor még én voltam. Valóban nem sejtettem, hogy ennyire felzárkózott a hazai viszonylathoz. Bevallom volt egy hátsószándékom. Már napokkal az utazás előtt kinéztem magamnak egy takaros kis Starbucksot Nagyváradon, ezért mindenképpen el akartam jutni a Lotus plázába, már a tömegközlekedési eszközt is kinéztem. Szerencsére a többiek is velem tartottak, és ittam egy isteni Gingerbread Latte-t, aminek a kérésében segített egy magyarul beszélő helyi. Pedig már majdnem elő kellett venni az angol tudásom.
A pláza után nappali fényében is láttuk a városközpontot. Előző este már sétálgattunk a kivilágított téren és átmenve a hídon megnéztük a sétálóutcát. Nem emlékszem, hogy kiskoromban is ilyen volt-e, de most frankón olyan volt, mintha egy világvárosban sétálgatnék. Annyira menő volt, millió képet készítettem! Egyértelmően a Fekete Sas-palota volt a kedvenc, hiszen szecessziós stílusával és mesés színes üvegeivel engem megvett kilóra. Nagyvárad eléggé szecessziós stílusban lett építve, ezért még a lakóházak homlokzata is visszaadja a stílusjegyeket, nekem pedig ez a kedvencem, úgyhogy az állam a térköveket súrolta. Nem tudom mi van, de sokkal jobb lett, mint régen volt:D
Vasárnap ugye egy kis Márton napi vásár okán néztünk szét, és szerencsére szuper képeket készítettem. Hiányérzetem lett volna, ha vagy nappal vagy éjjel nem sikerül lencsevégre kapni, de a többiek is benne voltak az extra útban. Mellesleg este olyan éjszakai élet volt, mint kb a Király utcában, de persze túlzás ez, viszont ezen is sikerült meglepődnöm. Most úgy tűnhet, hogy Nagyváradot egy utolsó kis putrinak gondoltam, de ez nem igaz. Csupán sokkal fiatalabb voltam mikor rendszeresen jártunk ki, így én ezekbe nem kóstolhattam bele.
Még kicsit piacoztunk, vettünk miccset, amit imádunk itthon, illetve egy kis juhtúrót és az elmaradhatatlan mágnest. Nem sokkal később már pakoltunk és el is hagytuk az országot.
Összességében fantasztikusan éreztem magam, szenzációs helyeken jártam, és rengeteg kedves embert ismertem meg. Ez a két nap annyira intenzív volt, hogy sosem volt időm leülni és unatkozni. Arról meg nem is beszélve, hogy egy csepp internetem sem volt, és ez olyan jó érzés volt ismét, hogy már érik a rendszeres elvonulás. Isteni hétvége volt, felfoghatatlan, hogy ezt is bevonzottam és ismét utazhattam, és az is, hogy gyerekek láttam a bohócos villanyoszlopot:D Tudom, hogy az M5-ösön Albertírsa felé van, de én már évekkel ezelőtt láttam képeken és sosem szúrtam ki, pedig milliószor jártam már azon az útvonalon. Egyik nap pont gondoltam rá, hogy rákeresek és megnézem el lehet -e menni oda, erre tessék! Végig bambultam az úton, és éppen akkor oldalranéztemés ott volt. Kérdés még a vonzás törvénye? A bejegyzésem után nem hiszem:D
Szép estét!♥
