top of page

Manifesztáció szerda: Az új sorozat, amit hiba lenne kihagynod

Támadt egy nagyon érdekes ötletem, és arra gondoltam, hogy a sokszor kimaradozó heti két bejegyzésemet megemelem háromra. Egyrészt azért, mert úgy érzem sokatok szívesebben olvasna több dolgot tőlem, másrészt egy kis napló fílinget teremtve meg szeretném örökíteni a kisebb-nagyobb teremtéseimet. Ez egy hetente jelentkező fix sorozat lesz, amelyben leírom, hogy a vonzás törvényének köszönhetően milyen sikereket vonzottam be a héten. Ezek nagyon rövid, ám annál lelkesítőbb bejegyzések lesznek, és nem vagánykodás és dicsekvés célja, hanem az, hogy elhiggyétek, hogy ha NEKEM EZEK SIKERÜLTEK, akkor bárkinek bármi összejöhet:D Készen álltok az első hétre?

Hygge, avagy a dán életérzés

Az első manifesztációm Meik Wiking Hygge című könyve, ami valahogy állandóan az utamban volt. Egyszer láttam egy lánynál, és megtetszett a kis édes borítója, ami aztán lavinát indított, és mindenhol ezeket láttam. Ugye azt tudjuk, hogy az elme működését tekintve elmondható többek között az is, hogy amire vágyunk, arra többet gondolunk, ezáltal pedig olyan csatornára kapcsolódunk, ami lehetővé teszi, hogy mindenhol az adott dolgot észleljük. Tehát a könyv megjelent hírdetésként, kedvenc youtubereim erről beszéltek, random vélemények bukkantak elő, sőt, a szót is hallottam valahol. Számomra ez a könyv most nagyon nagy kiadás lett volna, mert nemrég rendeltem egy csomagot, amiről a héten lesz majd szó, és igazán nem engedhettem volna meg magamnak. Random észrevettem, hogy a Libri oldalán kapható egy, azaz EGYETLEN EGY példány antikvár példányként. Tekintve, hogy 2017-es megjelenés, szerintem nem lehet olyan ócska, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy sokkal olcsóbban juthatok hozzá. Aki hisz a vonzás törvényében az tudja, hogy nincsenek véletlenek, úgyhogy egyértelmű, hogy ez a könyv csak rám várt:D Természetesen megrendeltem, és hamarosan hozzám is kerül.

A pénz nem akadály

Gondolom senkit nem lepek meg azzal a ténnyel, hogy egy saját vállalkozás viszi a pénzt rendesen, plusz mivel induló, így nem is hoz annyit. Emellett van bejelentett alkalmi munkám, amiről vasárnap olvashattok, és ezen kívül serényen varrogatok. Elkezdtem észrevenni, hogy a hozzáállásom megváltozott a pénzzel kapcsolatban, és ha érzem, hogy kezd fogyni a keret, akkor nem pánikba esem, hanem elmondom a szokásos mantrám. Elegendő időm, energiám és pénzem van az álmaim megvalósítására. Ez annyira bejön, hogy amint kezdek a "pánik" státuszba esni, mindig jön egy munka, ami nagy hasznot hoz. Igazából stabilitást és nyugalmat érzek ilyen tekintetben, és ez nem jöhetne létre, ha nem adnék azonnal aznap hálát is, hiszen tudjuk, hogy ez mindennek az alapja.

Róma többé nem csak egy álom

A legnagyobbat hoztam utoljára. Gyerekek, én ezt most full úgy írom, hogy még mindig nem hiszem el:D Előző bejegyzésemben írtam róla, hogy mennyire vágytam nagyobb utazásokra a nyár elején. Róma volt az egyik cél, amiért könyörögtem az univerzumnak, hogy juttasson el, mert annyira nagyon nagyon vágytam rá. Az istennek nem találtam olcsó és kedvező utat, még egy napra sem, ahogyan Milánóba menni lehetne, úgyhogy elengedtem és azt mondtam, hogy oké, majd megyek ha mennem kell. Két napja hívott a legjobb barátnőm, hogy lenne út Rómába, és van-e keretem rá? Én nem tudom mi folyik körülöttem, de sok hónap után pont most abszolút van keretem rá, és azonnal meg is vettük a jegyeket. Alig hittem el a tényt, hogy végül eljutok Rómába, és onnan tudom, hogy ezt én vonzottam be, mert túl simán jött az egész. A múlt héten mikor a varrógép fölött görnyedtem kimerülten és idegesen, akkor csak reméltem, hogy ebből a pénzból jó dolgokat vehetek majd, de nem tudtam, hogy egy utat Rómába. Megkaptam a fizetésem és pont ekkor jött ez az ajánlat és sikerült is azonnal jegyet venni. Ez így lett megírva!!!!:D Mostantól ha egy munkát nem is élvezek éppen akkor, bennem lesz a tudat, hogy az univerzumnak nagy tervei vannak velem, és ahhoz kell ez a kis anyagi juttatás. Ja és még mindig nem hiszem el, hogy megyek Rómába:D♥♥♥

Ez volt az e heti manifesztációs szerda, remélem látjátok mennyire boldog és bizakodó vagyok a jövőt nézve, mert ezek másnak kis dolgok lehetnek, de én vagyok a legjobban meglepődve, hogy ilyen valóban létezik. Mármint maga a vonzás törvénye ennyire gyakran, hiszen naponta jönnek dolgok, amiket komolyan felfogni sem tudok. Az a legszebb benne, hogy csak egyszer kell elkapni a flowt és jön minden. Mellesleg ezt megosztottam Emma Mumford csoportjában is, és annyira kedves volt, még azt is mondta, hogy miattam megérné Budapestre jönnie:D Ez is milyen de tényleg, hogy az egyik kedvenc videósom ha csak egy ilyen mondatot is, de intézett hozzám amellett, mennyi mindent köszönhetek neki. Igen, a Hygge könyvet is nála láttam, köszi Emma!;)

Jövő héten találkozunk, ask, believe, recieve!♥

A képek forrása: google.com


bottom of page