Nem tudom hogyan haladjak, mert a gondolataim annyira cikáznak, hogy félek valamit nem sikerül leírnom, és azért kár lenne:D Nagyon kedves kis olvasótáborom gyűlt össze a hónapok során, és nagyon sok támogatást kapok mindenféle platformokon,ami nekem nagyon sokat jelent. Nagyon nagyon nagyon, kéne egy szinoníma kéziszótár:'D Páran írtatok nekem, hogy ebben vagy abban mennyit segítettek a bejegyzéseim, és remélem a mostani is hasonlóan célba talál, mert azt hiszem ez életem egyik legpozitívabb írása.
Hol is kezdjem?
23 éves vagyok, és eddig azt hittem, hogy az életem egy katasztrófa. Valahogy sorban jöttek a nagyobbnál nagyobb csalódások, rossz döntések rossz döntések után, elképesztően nyomasztó események egymás után és valóban azt hittem, hogy maga a szabad élet egy olyan illúzió, amit csak a külföldiek mernek megálmodni. Aztán ugye írtam már róla, de pár hete bekövetkezett életem egyik legszörnyebb napja, mert egy olyan csodálatos szakaszt kellett lezárnom, amiben én még láttam többet, sőt hittem benne, hogy hamarosan megvalósul minden. Nem így lett, és nekem el kellett gondolkodnom egy nagyon fontos dolgon, azon, hogy hónapokig sírok és nyalogatom a sebeimet, vagy észreveszem mekkora pofont kaptam az élettől, felállok és valóra váltom az álmaimat? Egy dolgot biztosan tudtam, nem erőltethetem magam rá olyan emberekre, akik nem tennének meg értem MINDENT, csak mert én tényleg MINDENT megtettem volna. Ahogyan tettem is, mert ha a MINDENBEN az elengedés is benne van, csakhogy a másik boldog legyen, akkor én így fogok tenni, ez puszta feltétel nélküli szeretet. Igen, ilyen is van:D Az emberek nem változtak körülöttem, megragadtam abban az állapotban, amiben tíz éve is, ugyan azok vettek körül. Egyszerűen olyannak láttak, amilyen már rég nem voltam, megfullasztott az a sok régi kötelék ami már nem szolgált egyikünket sem, de soha nem szerettem a konfliktusokat, ezért inkább csöndben maradtam. Nem mertem felvállalni a gondolkodásomat, mert csomószor kaptam meg, hogy nincs igazam, vagy nem látom jól a dolgokat, pedig éppen akkor tényleg úgy éreztem magam, ahogy. Azt éreztem, hogy ez nem az én életem, én egyszerűen nem így akarok élni, megfulladtam a sok régi dologtól, és nem engedtem be újakat, mert nem mertem lépni, nem tudtam, hogy képes vagyok rá. Aztán egy nap felkeltem és tudtam, hogy ez az a nap, amikor új alapokra helyezem a további életem, és elkezdek végre azzá válni, aki mindig szerettem volna lenni, egy teljesen kiegyensúlyozott, pozitív és energikus valaki, akivel jó együtt lenni, akit büszkeség ismerni, és akire mindig lehet számítani. Felhagytam a régi szokásokkal, a régi berögződésekkel, a régi emberekkel, a régi életstílussal. Pár napig rossz volt, aztán még picit, utána pedig feltettem pár fontos kérdést.
Milyen kérdéseket tettem fel?
Először azt, hogy tényleg olyan személy vagyok-e, akivel az emberek szívesen vannak együtt? Tényleg olyanok a hétköznapjaim, amelyekkel példát tudnék mutatni mondjuk a jövőbeli gyermekemnek? Komolyan olyan az életfelfogásom, amelyet szívesen osztok meg másokkal? Ha netán vannak elvárásaim másokkal szemben, akkor azoknak én is megfelelek? Nem, nem, nem és nem, ezek abszolút megválaszolhatóak egy nemmel, és pont ez az, ahova NEM szerettem volna tartani. A legfontosabb kérdés persze az utóbbi volt, mert észreveszem másoknál is, hogy elvárásaik vannak az emberekkel szemben, de ők sem olyanok, akikre ezek igazak lennének. Szóval akkor mire fel?:D Tehát ezekkel a kérdésekkel indult el a "Fanny hazatér" projekt.
A Fanny hazatér projekt
Először is el kellett döntenem milyen emberekkel szeretném körbevenni magam. Ez sokszor gondot okozott nekem, mert mindig másodhegedűs voltam, én voltam a csendes introvertált, akivel csak a gond van, mert nem megy sehova. És sokáig nagyon rossz volt, nagyon kellemetlen volt, aztán rájöttem, hogy igen ilyen vagyok, és?:D A legjellemzőbb az volt a kapcsolataimat tekintve, hogy nem bírtam 100%-osan önmagam lenni, és pontosan azért, mert állandóan féltem a következményektől, mármint attól, hogy mi van ha szólok valami miatt, ami nekem rosszul esik vagy zavar, és majd megkapom, hogy rosszul látom vagy nincs igazam, ezért inkább kussoltam. Nem kell ezt szépíteni, ez volt. Aztán ahogy fogyatkoztak az emberek, megmaradt egy apró pozitív és végtelenül életigenlő társaság, akik nem azzal foglalkoztak milyen nem vagyok, hanem, hogy milyen vagyok, és ez tetszett nekik. Elkezdtem érezni, hogy van bennem valami, ami miatt mások szívesen beszélgetnek velem, szívesen várnak arra, hogy találkozzanak velem, és szívesen várják az üzenetem. Én lettem a középpontban és duplán adtam vissza ezt a szeretetet. Eldöntöttem, hogy pozitív embereket szeretnék bevonzani, szuper napokat szeretnék másokkal eltölteni, és adni szeretnék amennyit csak tudok, mert úgyis duplán kapom vissza. Szent igaz, hogy ahhoz, hogy kapjak, először adnom kell, és hogyan máshogy kaphatnék pozitív élményeket, mint azzal, ha én is pozitív élményeket adok másoknak.
Szóval milyen lenne az a Fanny, akivel szívesen ismerkednek az emberek, akit nem akarnak elengedni, és akiért küzdenek, hogy az életükben maradjon?
Pontosan olyan, amilyen lettem, amilyen most, ma vagyok:D Elmesélem egy napomat, hogy jobban értsétek, és direkt nem mondom el milyen volt régen, mert belegondolni is borzalmas. Felébredek reggel hatkor, tartok egy rövid meditációt minden egyes felébredéskor, majd mikor HÁLÁT adtam a tegnapi és a mai napomért, komótosan összeszedem magam, és elmegyek bringázni, közben rádiót hallgatok és nevetek a hallott poénokon. Másfél órás tekerés után otthon eltervezem mit rajzoljak, és délután mikor elkészültem megszerkesztem. Ezek után videókat nézek, tervezgetek, álmodozom, csak a szokásos, majd este instagramon fellendítem az oldalam és tíz körül elmegyek aludni, miután ismét relaxáltam és HÁLÁT adtam a napomért és az új lehetőségekért.
Ez a ritmus azt eredményezte, hogy sokkal biztosabb vagyok magamban, sokkal határozottabb képem van mindenről, és nincs mitől félnem, mert az univerzum dolgozik helyettem, nekem csak kérnem kell, és megadatik. Nem aggódom a pénz miatt, mert nem az van bennem milyen kevés van, és mennyit kell dolgoznom, hogy legyen, hanem az, hogy mennyim van, és mennyi mindenre költhetem el. Egyszerűen máshogyan állok a pénzhez, inkább mágnesként vonzom újabban, pusztán azzal, hogy más aspektusból gondolok rá. Pozitívabban élem meg a napjaimat, mert tudom, hogy magamban 100%-osan megbízhatok, nem verem át magam, nem hagyom ott magam másnap, nem félek az egyedülléttől, mert jóban vagyok magammal, ezáltal jóban vagyok másokkal is. Valahogy sokkal minőségibb életet élek úgy, hogy magammal foglalkozom mások helyett.
Ja és olyan munkám van, amiben 0, azaz nulla perc szenvedés van, és minden pillanatát imádom. Mertem hinni benne, és már ráléptem az útra, ami az abszolút sikerhez vezet. Minden nap fejlődnöm kell, gyakorolnom és a bizonytalanságban botorkálnom, de még ezzel együtt is elmondhatom, hogy totál elégedett vagyok és mint mondtam, minden nap hálát adok az új lehetőségekért.
Mi a titka az egésznek?
Az első az, hogy ne engedd magad megvezetni. Ne dőlj be azoknak, akik azt mondják, hogy tévedsz, és a gondolkodásoddal van a baj. Soha ne kérdőjelezd meg mit érzel, és mit gondolsz, mert az adott pillanatban így érzed jónak az egészet, és ha valaki nem tud azonosulni veled, az ne is legyen a közeledben.
Muszáj, sőt kötelező SZERETNI és elfogadni magad, mert te soha nem fogod otthagyni magad, sosem fogod bántani magad, sosem nézed magad kevesebbnek, mint amilyen vagy. Leld meg a lelkibékéd, és utána már nem fog érdekelni kik vesznek körül, és nem fogsz annyira ragaszkodni a már unalomig újraépített kapcsolataidhoz. Új embereket ismersz meg, akik pontosan azon a rezgésszinten lesznek, mint amilyenen te vagy. Csomó kapcsolatod akkor alakult, amikor még alacsonyabb rezgésszinten voltál, és sokan még mindig azon a ponton vannak, de neked nem kell ott maradnod, fejlődj, tapasztalj és válj jobbá a tegnapi önmagadnál.
Ne dőlj be azoknak a buta berőgződéseknek, amelyeket a társadalmunk állít fel. Maga az ,,ilyen az élet", ,,egyszer fent egyszer lent" és ,,ilyen a felnőtté válás" mondatok azok, amelyek kiölik belőled a hitet. Merj hinni, merj elvárni, és merj vágyni egy szabad és teljes életre. Állítsd fel a saját valóságodat és tegyél úgy, mintha már a tied lenne. Tegyél úgy, mintha már olyan lennél, amilyen mindig akartál.
A legfontosabb pedig, amit egyszerűen nem tudok elég nagy betűvel írni, gondolkodj megoldásokban, és nem nehézségekben. Ne azon kattogj non-stop, hogy milyen szar neked, mennyire nincs pénzed, mennyire el van cseszve az életed, hanem azon kezdj el agyalni, hogy hogyan oldod meg a helyzeted? Ez nem mindig lesz kellemes és nem mindig jön a megoldás már aznap, de máshogyan kell felfognod az életed ahhoz, hogy máshogyan történjenek a dolgaid. Előbb adnod kell valamint a közösbe ahhoz, hogy duplán kapd vissza, majd ezt ismét duplán add vissza. Nagyon nagyon fontos ez.
Azt hiszem sikerült mindent megosztanom veletek, és picit örülök is, hogy megint egy ilyen bejegyzést írhattam. Uccsó gondolat a végére: Persze borzalmasan szar volt az elején rádöbbennem, hogy egyedül csak én változtathatok az életemen, hogy minden döntésemnek következménye van, hogy lehet számonkérik rajtam a tetteimet, vagy hogy míg nem leszek rendben önmagammal, addig nem lesznek mások sem rendben velem. Aztán láttam és éreztem is, hogy a saját magam megismerése egy út, ami sosem ér véget, és maga a tudatosan felépített élet is 24/7-es munka, de ha valamit megéri csinálni, akkor az ez, mert az álom élet létezik, csak tenni kell érte.
UPDATE: Neverhooder bejegyzését az írás után olvatam pár órával, és megdöbbentően hasonló gondolatokat oszt meg, gyorsan írtam neki egy üzenetet, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk, ő pedig említette, hogy a szakítós bejegyzésem után döntötte el, hogy elbúcsúzik egy régi barátságtól:D Ha érdekel titeket a sztorija, akkor gyorsan nézzetek át a blogjára IDE kattintva, és remélem sokatok hasznára válnak a tapasztalataink!:)
