Nem is tudom elmondani mennyit gondolkodtam ezen a blogos dolgon, mármint szeretek írni, sokszor túl sok közlendőm is lenne, de nem mindig vagyok tisztában azzal, hogy ez kit érdekelne és kit nem. Bár persze tök jó lenne, ha sokan olvasnának, vagy legalább tudnék egy maradandó élményt nyújtani az embereknek, vagy olyan dolgot adni, ami értékes és érdekes is egyben, mert a semmit mondó dolgokat már egyre kevésbé szeretem kiadni a kezeim közül.
Arra jutottam, hogy ez legyen most egy kis csevegős bejegyzés, mármint itt nem lesz párbeszéd, de talán el tudlak képzelni kedves olvasóim, mint a barátnőimet, akikkel megvitathatom a dolgokat. Mert van mit:D Szóóóval. Szerintem a ti életetekben is vannak olyan mozzanatok, emberek vagy történések, amelyek befolyásolják az éppen aktuális hangulatotokat. Én elkezdtem magamon észrevenni, hogy egyre jobban élvezem az utazásokat, vagy az olyan helyeket, amelyeken még sosem jártam, és ezt leginkább Szolnokon éreztem. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy Budapesten kívül is láttam életet, amit eddig egyik itthoni város esetében sem, mert oké, jó volt Szentendrén minden egyes alkalommal, de Budapest az Budapest. Vagy jó volt Gödöllő mindig, de Budapest az Budapest. Szolnok pedig önmagában hasonlított Budapestre, de mégis azt éreztem, hogy nyugodtabb, lassabb, pont mint én. Tehát felmerül bennem a kérdés, hogy akkor miért nem foglalkozom többet az utazással? Így kitaláltam, hogy ha már minden reményeim szerint olyan munkám lesz, ahol nem kell egy helyben lenni, akár be is iktathatnék ilyeneket, és több kalandos bejegyzésem születhet. Bevallom jelenleg ezt jobban élvezném, mint a lifestyle részt, és pont ma derült ki, hogy ennek van realitás alapja.
A másik az illusztrálás. Aki ismer az tudja, mennyire elborultan vagy mennyire vakmerően lépkedek ezen az úton. A legnehezebb dolog az volt számomra, hogy döntsek a biztos megélhetés, vagy az álmaim között, és nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, hogy az utóbbit választottam, mert mióta véglegesen elhatároztam, hogy nekem ez kell, és nincs apelláta, azóta minden sokkal jobban alakul. Valószínűleg kellett ez a kis idő, mármint egy munkahelyen, hogy lássam mit NEM akarok csinálni, így sokkal vehemensebben mentem az igazi irány felé, és ez látszik a rajzaimon is. Amellett, hogy rohadt sokat gyakoroltam és gyakorlok minden egyes nap, valahogy kapok egy megmagyarázhatatlan "ügyességet", amivel úgy jönnek ki a dolgok, ahogyan elképzelem. A rajz amúgy is egy olyan készség, amit lehet fejleszteni, de az esszenciája vagy megvan valakiben, vagy nem, és egy rohadt csendéletet nem tudnék lerajzolni arányosan, egy sima modellt nem tudnék helyesen ábrázolni, de ez a divatillusztrálás valamiért nagyon megy. Éppen ezért ez nekem nem munka, hanem egy remek alkalom meditálni, alkotni, létrehozni dolgokat, amik másoknak is tetszenek, mert szerintem látszik mennyire beleteszem a lelkem.
Szóval egyre közelebb és közelebb kerülök a célhoz, és egyre tisztábban látom miket kell még elintéznem vagy tanulnom ehhez. Baromira érdekel egyébként minden ezzel kapcsolatban, tehát maga a marketing, a könyvelés, a szerkesztés, a videó készítés, a fotózás, bármi, saját magam menedzselése. Ez azért tetszik nagyon, mert eddig nem sok dolog érdekelt, most viszont képes vagyok azt érezni, hogy minden az enyém lehet, ha kitartok mellette. Egyébként sokan nem mernek őszintén beszélni a problémáikról, mert az is picit csorbít azon a határozott és erős képen, amit kialakítunk mind, de szerintem néha kell, hogy azt érezzük, hogy mások is küzdenem hasonló, vagy azonos problémákkal. Szóval ha valaki illusztrátor szeretne lenni, az keressen meg, mert én a-tól z-ig vágom a témát:DD
Elképesztő támogatást kapok amúgy mindenhonnan. Sokszor dilemma volt nekem, hogy hírdessem-e azt, amit csinálok, ez ego simogatás-e, vagy tényleg csak megosztom-e a boldogságom másokkal. Sokszor nem tudjuk megkülönböztetni a kettőt, de én egyre jobban érzem, hogy mindkettő fontos. Tök jó, ha az ember megoszthatja az örömét, mások is vele vigadnak, de kell a visszajelzés is, mert akkor jobban elhisszük, amit magunknak ritkán. Mikor kiteszem a rajzaimat facebookra, instára, vagy molyra, akkor nem azt várom, hogy ezren lájkolják és imádjanak, hanem, hogy tudjak valami szépet adni, amire azt lehet mondani, hogy na a Fanny odatette. Ilyenkor régebbi követők és új követők is hatalmas támogatással állnak hozzám, és nagyon sokat jelent ez. Molyon vannak olyan emberek, akik szakterületük miatt tanácsokkal látnak el, pl egy nagyon kedves lány, aki könyvelőnek tanult, és bármikor ha elakadok, akkor legjobb tudása szerint segít nekem. Idegenek segítenek nekem, hogy elérjem az álmaimat, és ez az, amit én is szeretnék tenni.
Éppen ezért a hosszú mondandóm után eljutottam oda, hogy megragadjam a lényeget, mármint az adást. Adni szeretnék valamit, amitől másnak jobb lesz, teszem azt támogatást, vagy csak egy vicces bejegyzést, vagy egy jó ötletet. Igaz a mondás, hogy először adni kell, hogy kapjunk is, és akárhányszor toporzékolva követeltem a sorstól dolgokat, csak akkor kaptam meg, ha előtte én is segítettem másoknak. Egy remek tanácsot hallottam valamelyik agykontrollos videóban, miszerint tegyünk úgy, mintha már minden, amit megálmodtunk valóság lenne. Érezzük át, hogy már benne vagyunk, legyünk olyanok, amilyenek szeretnénk, és éljük úgy a napjainkat, ahogyan szeretnénk, és egy idő után észrevessszük, hogy ez már mind valóság. Én is így tettem, elhittem, hogy illusztrátor vagyok, hogy jó vagyok, hogy izgalmas az életem, hogy kellek az embereknek, és egy idő után elkezdtem észrevenni, hogy amit csinálok, az hasznos és tényleg működik! Sosem szabad azt hinni, hogy már nyeregben vagyunk, és minden összejött, de nem szabad azt sem hinni, hogy minden, amit eddig tettünk, az hasztalan volt. Nincs olyan, hogy "csak" itt tartok, "csak" ennyi követőm van, "csak" ezt meg azt értem el, mert ez is több, mint tegnap, tegnap előtt, egy éve, vagy valaha. Szóval a legnagyobb gondom nem is az volt, hogy mások mit gondolnak róla, hanem hogy én mit gondolok, hogy mások mit gondolnak.
Például csomószor gondoltam azt, hogy az emberek azt gondolhatják, hogy csak egy rajzolgató, próbálkozó hülyegyerek vagyok, akinek megfoghatatlan munkája van, aki még közel sem olyan tehetséges, mint xy, vagy akinek a rajzait más is meg tudja rajzolni. Lehet, hogy ezt is gondolhatja valaki, de más véleménye nem az én ügyem. Most akár mást is mondhatnék, gondolhatják azt mások, hogy naplopó vagyok, vagy totál bolond, mert a biztos dolgokat a bizonytalanra cserélem, vagy hogy leszarok dolgokat, de igazából ha így is van, ez nem az én gondom. Megannyiszor bebizonyosodott, hogy csomóan tök jól ítélnek meg, bíznak bennem és támogatnak, úgyhogy nem is az a fontos, hogy ki milyennek lát, hanem, hogy én milyennek látom magam. Ebben az aspektusban én most tök szimpatikusnak látom magam, szeretem írni ezt a bejegyzést, pisilnem kell, de végre írok és tök jó!:D Értitek? Jól érzem magam az aktuális helyzetemben, és ennél nem is kell több.
Na mindezek után arra jutottam, hogy blogolni szeretnék még, mert tényleg tetszik az egész, tök szépnek tartom az oldalam, érdekes ötleteim vannak, csak még nem tudom belőni az új irányt. Míg ezt nem találom ki (napok kérdése), addig bátorkodom megosztani a rajzos oldalam is, amin viszont keményen rajzos témák lesznek és vannak, és azon vagyok, hogy INFORMATÍV, ÉRDEKES, ÉRTÉKES, és igazán ÉN bejegyzések legyenek. Ha érdekelne ez is, akkor IDE kattintva már rá is bukkanhatsz.
Köszönöm, hogy elolvastad, és remélem tudtam egy kis segítséget nyújtani neked, hiszen annyian segítettetek engem is, és igazán szeretnék én is így tenni.
