Betámadtam a Vajdahunyad várát

Legutóbb a Szolnoki kalandunkat mutattam be, ma viszont egy sokkal közelebb eső helyet céloztam be a családommal, így megnéztük mi folyik a Városligetben, a majálison. Leszögezem, hogy én utálom az ilyen rendezvényeket, már csak azért is, mert rengeteg ember van ott, nem feltétlen a szimpatikusabb réteg (más szóval a bunkó pesti, és akinek nem inge...) és valahogy az egész annyira sok. Szóval kiskoromban rengeteget járkáltunk az említett helyen, aztán hosszabb kihagyás után idén megfűztek, hogy menjek én is. Annyiból volt kedvem menni, hogy elkezdtem jobban élvezni az utazós bejegyzéseket, így kamerát ragadtam és elindultam.

A képeken látni fogjátok, hogy nem a legszebb minőségben készültek, ezt egy mondattal meg is tudom magyarázni. Elkezdett komolyabban érdekelni a fotózás, de sokkal inkább a videózás, és ezt a kiruccanást felhasználtam arra, hogy a beállításokat gyakoroljam. Na ez olyan jól sikerült, hogy még phoshopban sem sikerült a minőségén javítanom, mondhatni rontottam a helyzeten. Nos, úgy néz ki több tutorialt kéne néznem az Iso gomb helyes használatáról, de mindegy is, vágjunk bele.

Nem hiszitek el, de a városban több, mint fél órán át kerestünk parkolóhelyet, és csak azért sikerült találnunk, mert megvártunk egy ürgét, míg végre elmegy, de ez is beletelt egy jó tíz percbe. Végül szerencsére el tudtunk indulni (utólag kiderült, hogy a hátsó ajtó végig nyitva volt) és először az egyik párt beszédére bandukoltunk el, mármint nem ezt terveztük, így alakult, és még viccelődtünk is vele, hogy csinálunk egy képet az eseményről és megmutatjuk anyukám főnökének, aki a másik párt szimpatizánsa. Nem volt merszünk, így ingyen sört és virslit keresve rájöttünk, hogy ilyen nincs is, így csalódottan a

Felvonulási térre vettük az irányt, ahol basszus rengetegen voltak. Dübörgő zene, üvöltöző emberek, tömeg és nagy táskás emberek. Teljesen Sziget érzésem volt, csak az összetétel volt más.

Hamar meg tudtam győzni anyukámékat, hogy inkább a Vajdahunyad várához menjünk, és szerencsére ott már sokkal jobban éreztem magam. A vár fantasztikusan szép volt, fel is mentünk a kapu fölötti részre, és remek képeket sikerült készítenem. Be lehetett látni az egész területet, főleg a csodálatos épületeket, amelyek mint mindig, sokkal jobban lenyűgöztek. Meséltem anyáéknak, hogy melyik milyen stílusban épült, tartottam egy apró művtöri órát, de sajnos láttam rajtuk, hogy mennének már le onnan, ugyanis nagy volt a tériszony.

Végül pont abba a tömegbe sikerült elkeverednünk, amit fentről láttunk, pedig esküt tettünk, hogy oda mi nem, de mégis megesett, úgyhogy átvergődve nagyduzzogva azért ettünk egy lángost. Nem sokkal később pedig indultunk is haza, majd a kerületi majálison szereztük be a szokásos vásárfiát. Sajnos azon kívül, hogy szuper volt a Vajdahunyad vára, és nagyon örültem a kilátás nyújtotta fotózási lehetőségnek, el kell mondanom, hogy nem csalódtam pozitívan. Nem bírom én már ezt a tömeget, és nem hiszem, hogy változni fog ez. Plusz pont azonban, hogy emiatt az apró trip miatt kedvem lett egyedül várost nézni valamerre, úgyhogy lehet egyszer ha lesz kedvem, akkor elbarangolok valamerre.