Érdekes az élet, valahogy mindig rávilágít valamivel arra, ha az adott időben extra negatív a hozzáállásom kb mindenhez. Hiába olvas az ember megannyi életmód segítő könyvet, egyszerűen van bennünk valami, ami nem enged teret a felhőtlen boldogságnak, állandóan keressük a jó dolgokban is a megbújt rosszat. Miért? A szív és az ész állandóan csatázik egymással, van, hogy valakinél a szív, valakinél az ész nyer, de olyan, hogy mindkettő egyenlően győztesnek érezze magát, ritkán van és nehezen is tanulható.
A héten pont egy olyan könyvet olvastam el, aminek pár fejezete ezt taglalja, és valahogy úgy érzem, hogy egy hatalmas pofon volt számomra, egyszerűen széttört bennem valamit. Gunagriha Sorsnavigátor című könyve arról szól, hogyan éljünk isteni életet. Ez az isteni úgy értendő, hogy Isten módjára szeressünk. Én sem vagyok vallásos, Isten létét is valami teljesen másnak érzem, mint ahogyan azt akár a katolikusok hiszik, mégis ahogyan ezt a könyvet olvastam, mintha visszataláltam volna egy nagyon régi cimborámhoz, akit tagadtam, szinte el is felejtettem, és Isten megint mintha mosolyogva lépett volna felém. A fejezetek legfontosabb része talán az, amikor magát a szeretetet taglalja. Van az a szeretet, amikor valaki szereti a párját, de mégsem jön be neki az új haja, és már le is zsírozta a fodrásszal, hogy tűntesse el, és van az, amikor oké, hogy ronda, de hát az én rondám. Ez a feltétel nélküli szeretet az, ami nagyon sokszor hiányzik, mert az értelem, az ego azt mondja, hogy ha adsz valamit, akkor azért kapjál is már, nem?
Sokunk, de inkább a férfiak ésszel élnek. Ők azok, akik az álmodozást és az ábrándozást badarságnak tartják, sokkal jobban kötődnek olyan dolgokhoz, amiket látni is lehet, kézzelfogható. Természetesen sok esetben ez egy jó dolog, ám pont ez ész az, ami megakadályozza a szeretet feltétel nélküli kibontakozását, hiszen az ego azonnal csilingel, ha nem kap semmit azért, amit ő ad. A nők inkább szívvel élnek, sokkal nyitottabbak az olyan dolgok iránt, ami nem látható minden esetben, de érzik, hogy jó, és boldogságot okoz. Sokkal lelkesebbek tudunk lenni semmiségnek vélt dolgok iránt is.
Szóval Gunagriha tökéletesen lerombolja az egot, hiszen igaz amit ír, az ego egy gyáva és gyenge álarca az ember igazi mivoltának, hiszen ő mondja meg, hogy milyenek legyünk, milyennek kéne éreznünk magunkat, miket kéne tennünk, közben pedig lehet, hogy valójában ha szívvel élnénk, akkor sokkal több kellemes élményben lenne részünk. Az ego az oka annak, hogy valaki boldogtalan, hiszen nem hozhatja ezt meg sem a pénz, sem a hatalom, sem a hírnév, a nap végén egyedül vagyunk magunkkal, és nem mindegy, hogy szembe köpjük magunkat, vagy csak mosolygunk mert szuper az életünk.
És mitől lesz minden jobb? Rhonda Byrne Az erő című könyvét olvasva azt hiszem számomra is egyértelmű, a szeretettől. Amint szeretetet sugárzol magadból, mások is észreveszik és szeretettel fordulnak hozzád. És ha mégsem? Akkor csak szeress te, hiszen ha feltétel nélkül teszed, akkor nem vársz semmit cserébe. Ez csak az egodat tudja sérteni max, de mint mondtam, az ego egy pöcs. Mi a helyzet akkor, ha mi szeretetet adunk, és nem kapunk semmit cserébe? Egy ideig lehet, hogy így tűnhet a helyzet, de amit az ember ad, azt visszakapja, lehet nem attól a személytől, vagy nem attól az élet területtől, de máshogyan mindig mindent visszakap. Ahogyan a negatív gondolatok is negatív eseményeket szülnek.
Ha valaki negatívan gondolkodik, akkor nem szeret. Nem szeret semmit, mert nehézséget okoz minden. A legnehezebb pedig, hogy mindezek ellenére mégis elkezdjünk szeretni, szebb dolgokra gondolni, szebb dolgokat tenni, mert ezzel beindítjuk a szerencse szériánkat, egyre több pozitív dologban lehet részünk.
Be kell vallanom nektek, hogy sokszor pont nem így gondolkodom. Rideg és visszautasító vagyok másokkal, nem igazán érdekel mások érzése velem kapcsolatban. Amint ezt egy ideig folytatom jön valami, ami aztán totál kikészít. Ilyenkor szinte mindig tudom, hogy elszúrtam, én is az egonak adtam teret, a szívem pedig száműzve lett egy nagyon magas toronyba. Bizton állíthatom, hogy soha többet nem szeretnék ennyire negatív lenni, és talán a blogolás is egy egyfajta terápia, ami feljebb emelhet ebből. Ha pozitív dolgokról írok, akkor jól érzem magam, ettől kedvesen bánok másokkal, ők kedvesek lesznek velem, amitől bátrabban ki tudom nyilvánítani az érzéseimet, ez jól esik nekik és ők is szeretnek, ettől pedig én jobban szeretek. Így működik a szívvel élés, és remélem sikerül minél hamarabb így élnem, mert szeretet nélkül nincs semmi, te sem, és én sem.:)
