Van egy téma, ami engem már évek óta foglalkoztat, és egyszerűen minden alkalommal meggyűlik vele a bajom. Sajnos eddig vesztettem, de tökös vagyok, felszívtam magam, és újra ringbe szállok. Szabadúszóság. Természetesen ez mindenki számára kecsegtető lehet, ugyanakkor nagyon hosszú az út odáig, hogy valaki a saját maga ura legyen, noha azt hiszem volt időm belekóstolni.
Hogyan kezdtem el?
Rengeteg jó tanácsot kaptam életem során, többek között ezeknek köszönhetem, hogy a női alakjaim már egész jól néznek ki, és lassan elérem azt a látványt, amit mindig magam előtt láttam. Mozgalmasságot adtam a figuráknak, különleges textúrát az anyagoknak, és kísérletezgetni is sikerült a technikákat illetően. Ez egy baromi hosszú szakasz volt, ami nem zárul le sosem, hisz jó pap holtig tanul. Minden egyes nap előttem volt a kép, amit látni akartam, mindig tudtam milyen illusztrációkkal szeretnék a papíron szemezni. Voltak hónapok, amikor feléjük sem tudtam nézni, de ugyan kit akarok becsapni, hiszen én imádok rajzolni! Először csak ceruzával, majd markerekkel dolgoztam, mindig megfűszereztem egy kis photoshoppal, mert szerintem a kevert technika az egyik legkirályabb. Különböző stílusokat próbálgattam, híres tervezőktől inspirálódtam, ma pedig már ruhák közül bármit le tudok rajzolni, ha az emberi arc még csiszolásra is szorul.
Mi motivál?
Valahogy sosem éreztem magam egy beosztott típusnak. Ne a hárpia főnök képében képzeljetek el, sokkal inkább egy végtelenül együttérző, de következetes főnöknek. Ilyen vagyok én is magamnak, lehet, hogy Fannyka hétfőn fáradt és nem akar semmit csinálni, de ha kedd reggelig kell valami, akkor Fannyka kedd hajnalban felkel, és megcsinálja. Állandóan határidőket szabok magamnak, ami szükséges, hiszen e nélkül csúszna minden. Az motivál, hogy ez ne változzon, ne mások szabják meg, hogy hogyan és mit dolgozzak, hanem én tudjam, mit mikorra intézzek. Ezen kívül minden más játék és mese, hiszen ha már én magam vagyok a saját munkám felelőse, akkor végül is ez már a hobbim zabolázott változata.
Mik az akadályok?
Mik nem? Ez nem volt túl lelkes, de tény és való, hogy ha valaki szabadúszó szeretne lenni, az nem hogy a hosszabb utat járja be, de sajnos tele lesz orkokkal, tündérekkel, sziklákkal, és kavargó szarral, amibe ha bele esel, akkor hullámzik is. Munkajog, marketing, kereslet, olyan szavak, amik roppant fontosak, és abszolút fogalmad sem lesz hogy az istenbe kezdj neki és hol. Mi segít? A türelem és a kitartás. Csak a kitartásom volt velem mindig, mert tudtam, hogy ha egyszer sikerül minden, akkor a legjobb lehetek. Az is leszek, de nem biztos, hogy most, ami nem baj abból a szempontból, hogy lassú víz partot mos mondással vágtam bele ebbe is, és már ahhoz képest szépen mászkálok felfelé, na de azért nem gondoltam volna, hogy ennyi kihívással jár mindez. Megsúgok egy titkot, a végén úgyis én nyerek!
Kompromisszumok?
Rengeteg hülye kompromisszumot kell kötnie annak, aki szabadúszó szeretne lenni. Sosem tudhatod, hogy mikor lesz munkád, ki hogyan áll hozzád, hányszor csináltatja újra. Ja igen, és a munkajog. A munkajogot ne hagyjuk ki, gyűlölöm. Minden ellenére azt hiszem jogos, de ugyanakkor mégsem, de ezt sosem árulnám el neki. Maradjon a mi titkunk.
Hogyan képzelem el magam 5 év múlva?
Remélem nem így, vagyis tudom, hogy ennél csak feljebb van, de sajnos vagy nem sajnos, annyira maximalista vagyok, hogy a mottóm lehetne az is, hogy Go hard or go home, és sejthetitek, hogy én nem az a go home fajta vagyok. Remélem a legjobb lehetek, mármint nem másokhoz mérten, hanem magamhoz és az elvárásaimhoz mérten, sokkal jobb akarok lenni annál, mint akit elképzelek, hiszen akkor már tényleg alig van feljebb. Hiába na, skoprió vagyok, nem? A saját brandemet fogom vezetni, lesznek gyakornokaim, akikkel szigorú leszek munkaidőben, de azon kívül remek barátaim lesznek, mert tudom milyen érzés, mikor munkát keresnek és csak egy kávé csinálásra futja, közben pedig abban reménykednek, hogy a tehetségükért vették fel őket. Nos, sajnos nem, de nálam így lesz, tehetségeket szeretnék gondozni, mert az illusztrálás csodálatos dolog.
Divatillusztrálás?
Igen, örökre. A divat számomra nem a drága ruhákról szól, vagy magáról a brandekről, felőlem ha egy neve sincs ruha olyan gyönyörű, amilyet még sosem láttam, akkor megnyert egy életre. A divat nekem művészet, ahogyan az anyagok és a kellékek együtt működnek, ahogy emberi kezek akár a Legot, építik fel azt az egy ,,tárgyat", kicsit megmelengeti a most amúgy elég fagyos szívem, because munkajog things... Imádom a színeket, a mintákat, a csillogást, a színjátszást, mindent, ami manipulálja az anyagot, vagy éppen a szemet. Ezeknek a dolgoknak az illusztrálása számomra szerelem, és ezt sokszor nagyon is elfelejtem, amiért nem vagyok büszke magamra. Sokszor annyira nehéz, annyira embert próbáló kibekkelni a dolgokat, és dühös vagyok, amiért nem könyvelőnek vagy marketingesnek tanultam, közben pedig a szakmám része a teremtés, ennél mi szebb van?
Remélem minden egyes alkalommal, amikor nehézségekbe ütközöm, visszatérhetek ehhez a posthoz, talán ezt most nem is nektek, sokkal inkább magamnak írtam, mert annyira kapaszkodom a hitembe, az elvárásomba, és a vágyamba, hogy mentőövnek még magamra dobtam egy ilyet. Na ennyire szeretem én szenvedélyesen ezt az istenverte hivatást, ennyire vagyok belebuzulva:D (Azért jól teszed Fanny, keep going!)
