Ne tudjátok meg mennyire korán van, normális ember nincs fent ennyire korán, és bár nekem sem feltélen szükségszerű, nem tudtam aludni, így úgy éreztem hasznosan is eltölthetném az időmet, mint forgolódással. Azt mondják, hogy az ébredés utáni első óra határozza meg az ember egész napi kedvét, és mint ilyen, azt hiszem jól esne a lelkemnek egy kis beszélgetős bejegyzés. Szörnyen sajnálom, hogy nem beszélhetek hozzátok, de szerintem erre is sor kerül majd.
Brian Tracy a világ egyik legsikeresebb tanácsadója, és a 14 napos kihívás kettő napja vette kezdetét, és jól mondta, az embert kicsit elgondolkodtatja pár dologról. Az első napon le kellett írni azokat a dolgokat, amelyek jelenleg nagyon fontosak az életedben, a második napon pedig azt, hogy ha lehetne egy varázspálcád, akkor milyen életet szeretnél látni a suhintás után? Természetesen mindenki arra vágyik, hogy legyen pénze, boldog párkapcsolata, utazzon sokat, legyen egészséges stb, és igen, én is ezt szeretném, de vannak dolgok, amik ugyan ennyire fontosak számomra, hiszen enélkül nem lennék én én. Tulajdonképpen mi az az egy dolog, amit mindenképpen szeretnék? Ha azt mondom szabadság, akkor talán abban minden benne van. Tiniként azt hittem a szabadság azt jelenti, hogy heti minimum háromszor az ember eljár bulizni, iszogat egy csomó barátjával, és hajnalban sétálgat haza mezítláb az út közepén, és én ebbe a képbe nem illettem bele, így azt mondtam, hogy én nem élek igazán. Most húszonhárom évesen, amit kimondani is ijesztő, hiszen több a korom, mint amennyinek érzem magam, úgy érzem most lehetnék szabad igazán, ha én is azt szeretném.
Mit foglal magába az én szabadságérzetem? Ezt igazán csak az elmúlt egy év után tudom elmondani, miután szembesültem azzal, hogy sokan meg akarják majd mondani nekem milyen legyek, mit hogyan csináljak, mi az elfogadott. Számomra a legnagyobb szabadság, ha egyszerűen csak magam lehetek, jelentse ez azt, hogy amit én csinálok, azt szeressék az emberek, és ne csak akkor szeressenek, ha megcsinálok nekik valamit. Számomra az álom munka is olyan lenne, hogy mindenféle elvárások nélkül csak rajzolok, és ha az valakit érdekel, akkor érdekel, ha nem, akkor nem, de semmiképpen sem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy mások elképzelései alapján csináljam ezeket a dolgokat. Nyilván senki nem szeret mások szabályai szerint élni, de azt gondolom nem sokakban van annyi bátorság, hogy ezt meg is lépje, ja és nem mindenki olyan hülye, hogy meg is kockáztassa... Mint én... :D Persze nem látok előre, és nem tudom, hogy ez garantáltan összejön-e, de hiszek benne, és ez bőven elég. Tökéletes példák erre a kedvenc youtubereim, akik bár az életük napos oldalát mutatják a videókban, mégis átjön az az életérzés, amit én is érzek, és amit én is tartósan el szeretnék érni. Talán ezek naiv elképzelések, mármint nem élhetek Dani Mansutti módon, de vagyok olyan furi, hogy azt gondoljam én is elérhetem. Talán tényleg így van!
Szabadság az is, ha szerethetek. A mai világban olyan nehezen nyílnak meg az emberek, és annyira körültekintően válogatják meg az embereket maguk körül, sosem tudhatják kiben lehet megbízni. Én ezt sosem tudtam megérteni, hiszen a szeretetnek nincsenek feltételei, egyszerűen ha valaki érdemes rá, akkor úgyis tesz érte, ha pedig nem, akkor az hamar kiderül. Én mindig több szeretetet adtam, mint ami elvárható, de ezt egy percig nem bánom, mert csodálatosa emberek vettek körül mindig. És bizonyosoan ők is szeretnek, mert sokszor voltam érdektelen és zárkózott, ennek ellenére mégis velem tartottak az utamon, és ez is picit ráébresztett arra, hogy a barátság sem arról szól, hogy minden héten egymás nyakán legyünk és minden nap egymásra írjunk, mármint ez is jó, de nekem mindig jobban tetszenek azok a pillanatok, amik random jól sikerülnek. Értitek? Minden esetre szeretek szeretni, és ezt sosem fogom bánni, mert így sokkal fogékonyabb vagyok az új dolgokra is. A szerelem számomra amúgy is egy különleges dolog, talán még feltétel nélkülibb, éppen ezért veszélyes is lehet, de ember még nem halt bele abba, ha valakit nagyon szeret, szóval miért ne? Mindenki úgy fél megnyílni valakinek, mintha minden egyes utca sarkon leselkedne a veszély, de igazából nincs semmilyen veszély, csak a saját korlátaink.
Szabadság az is továbbá, hogy tudok nemet mondani. Erre nem mindig voltam képes, mert az elején azt gondoltam, hogy rengeteget kell tanulnom, én csak egy kezdő vagyok, akinek alkalmazkodnia kell, hiszen pótolható az, amit csinálok. Majd rájöttem, hogy nem is vagyok olyan szerencsétlen, sőt én jó vagyok, és szerencsére nyitott vagyok a tanulásra, így minél többet képezem magam, annál jobb és jobb leszek. Bízni kezdtem magamban, ezért pedig tudom azt, hogy mondhatok nemet, mert a lehetőségek úgyis megtalálnak, hiszen ügyes és talpraesett vagyok. Soha nem értem azokat, akik kényszerből vannak egy adott helyen, vagy adott kapcsolatban, mondván, hogy nincs kiút, így kell lennie, de igazából ha mindenki mélyen magába néz, akkor csak fél az ismeretlentől. Onnantól, hogy valaki ezt az ismeretlent nem egy mumusnak gondolja, hanem lehetőségnek, megváltozik az élete, és nem rettegni fog a változástól, hanem akarja azt. Talán a félelem az, ami elválaszt minket álmaink életétől.
Végezetül mint szó, szabadság. Benne van az öröm, a bánat, az elengedés, a megismerkedés, az esti séták, a hajnali kelések, az eső, a nap, benne van a szeretlek, az utállak, az, hogy igen, meg az is, hogy nem, de főleg az, hogy ÉN.
Ne féljetek!:)
