Előző héten abszolút a munkáé volt a főszerep, hiszen van az a mondás, hogy Work hard, shopping harder, ez esetben azt hiszem nem panaszkodhatok, mindent sikerült beszereznem, amit csak kitaláltam. A karácsony nem az ajándékokról szól, ez tény és való, de az ajándékok azért mégis csak örömet csalnak szeretteink arcára, ez pedig nekem is boldogságot okoz, hiszen kezdek rájönni, hogy jobban élvezem az adás okozta jó érzéseket. Például azért még van pár hét karácsonyig, én azonban már alig bírok magammal, legszívesebben már holnap feladnám a csomagom Frankfurtba, adnám oda az ajándékaimat a családnak és a barátaimnak. De ne rohanjunk, mi volt ezen a héten?
Hivatalosan is vége
Hétfőn leadtam egy munkát, amin már nagyon régóta dolgozom. Kicsit hiányozni fog, de amennyi melót, időt és energiát beletettem, bízton állíthatom, hogy megérte, kihoztam magamból a maximumot és valakinek valóra is váltottam a vágyait. Ennél mi lehetne jobb? Egy hatalmas pihenés. Rengeteg ötletem és célom van 2017-re, ami a kakas éve lesz, vagyis az én évem, így természetesen minden nyomás nélkül azt érzem, hogy tündökölnöm kell, és tündökölni is FOGOK. Addig azonban már nem fogok bele semmibe, nem erőltetem magamra a jövő évi fogadalmaimat, hanem csak élvezem a karit, ha már abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt megtehetem. Ezt a mondatomat ne nagyképű kijelentésnek vegyétek, arról van csupán szó, hogy ez az évem erősen útkeresés szempontjából kacifántos volt, és most tartok ott, hogy tudom mit akarok, tudom mikor, tudom hogyan, de jogi szempontokból meg kéne várnom a januárt. Ilyen akadályok miatt én boldogan dőlök hátra és várom, hogy az élet sodorjon oda, ahova szeretném.
Shopping körút
Én olyan vagyok, hogy inkább egy nap elintézek majdnem mindent, mintsem minden nap elmenjek 1-2 órára. Tudom, hogy sokatok dolgozik, így ezt nem teheti meg, szóval a magam nevében beszélve nekem így jobban esik, és sikeresebbnek is gondolom. Hétfőn elrohangáltam ide-oda, aminek a felét még nem mondhatom el, mert akkor rájön mindenki, hogy kinek mit szánok, de az egyértelmű, hogy már húszadszorra járok a héten Pepcoba, és imádom. Mindig sokan vannak, de tökre megéri kivárni, mert ott minden van. A lushban hétfőn vettem egy-két dolgot, és olyan kedvesek voltak velem, pedig hétfő reggel volt, ilyenkor mindenki inkább a pokolba kívánja a másikat, főleg ha nem is tudja eldönteni mit akar. Ehhez képest készségesen megmutták mi hogyan működik, mire jó.
Viszont gyerekek ami a H&M-ben van, az halál. Egyrészt már minden elfogyott, nem is lehet majd kapni, netről kell rendelni, ami 3 nap helyett egy hét múlva jön meg, káosz. Nem az ott dolgozókat hibáztatom, hiszen tök oké, karácsony van, csak ha időre kell beszerezni a dolgokat, akkor cseppet bosszantó. Mindegy, legalább időben gondoltam rá, és egy úttal három H&M-et is végig tudtam nézni
Találkozások
A héten összefutottam pár emberrel, nagyon jó napoknak voltam részese, de valahogy a kedvencem a pénteki nap volt, mikor végre olyannal találkoztam, akit eddig csak netről ismertem. Szuper délutánt töltöttünk el a városban, ittam a Costa-ban valami törökmézes forrócsokit, ami extra édes volt, végigmentünk a karácsonyi vásáron, és ettünk egy jó gyrost. Csupa pozitív impulzust és megerősítést kaptam, amire nekem hatalmas szükségem van néha, és bár nem vagyok egy nagy emberek közt járkálós, néha kifejezetten ilyen alkalmakra lenne kapacitásom. Nem mellesleg ő is agykontrollt végzett, így tudta miről beszélek, és kedvet is kaptam az újabb gyakorlatokhoz. Fúh még ilyet.
Érzések
Diszkréten szeretném kezelni a magánéletemet és a bennem lévő érzéseket, de ugyanakkor mindig megkérdezem magamtól, hogy miért érzem szégyennek vagy gáznak, ha kiadok bizonyos dolgokat? Hiszen tisztában vagyok magammal, bízok magamban, és szeretem magamat, akkor miért érdekel ki mit gondol rólam? Tudjátok amellett, hogy nagyon magabiztos vagyok, sokszor elképesztően jelentéktelennek látom magam. Itt ez a sok ember, sikeresek, keresettek, érdekes helyeken dolgoznak, megannyi élményben van részük, és itt vagyok én, akinek a legjobb helye otthon van a szobájában, ahol milliónyi lehetőség vár rá. Egy ideje már nem nagyon osztom meg senkivel a dolgaimat, mert kezdek rájönni, hogy ezek az infók éppen úgy illannak el, mint a tegnapi hírek a hírportálokon, és persze mindenkinek megvan a saját kis élete, amivel szeret foglalkozni. Ha kérdeznek válaszolok, de ezen kívül nem tudok már annyira sokat csacsogni, mint régebben. Lehet kezdek nem kifelé élni, hanem sokkal bensőségesebb kapcsolatot ápolni magammal. Tudjátok hányan kérdezik meg tőlem, hogy hogy vagyok? Szimpla kérdés, szinte elcsépelt, de mégis kevesen kérdezik meg. Azért ez elgondolkodtató valamilyen szinten. Ti hány embertől kérdezitek meg? Néha jól esne nem a munkáról, a feladatokról és a felnőttes dolgokról beszélni, hanem komolyabb lelki és szellemi dolgokról, amik picit elrugaszkodnak a földtől. Kifejezetten fogékony vagyok ezekre, és bárcsak több embert érdekelne az ilyesmi.
Szóval a hetem az ajándékokról szólt, szerencsére elkerültem a nagyon nagy tömegeket, kevésbé is bosszantottak, mint általában. Lehet kezdek a tolerancia legmagasabb szintjére jutni?:D Ti se hagyjátok utolsó napokra az ajándékokat, és ne húzzátok fel magatokat az embereken, hiszen mindjárt kari vaaaan!
