top of page

Blogmas 2016 első rész


Háát, nálam hivatalosan is beköszöntött a legkedvesebb időszakom, ezért belekezdek egy számomra és remélem számotokra is izgalmas ,,sorozatba", amit Blogmasnak kereszteltem el. Vlogmas címmel már töltögetik a youtuberek a videóikat, de ezt írott formába nem egyszerű átkonvertálni, és hogy ne legyen idegesítő, hogy minden egyes nap új bejegyzést osztok meg (szerintem nekem sem menne) így heti rendszerességgel mesélem el nektek ünnepi készülődésem pillanatait. Remélem ez titeket is felvillanyoz, én már olyannyira várom és izgulok az idei karácsony miatt, hogy minden egyes nap tervezgetek és szervezkedek. Nos, készen álltok az első adventi hetem bemutatására?:D

Az első hét a kemény munkáé

Ugyebár mindenki számára a karácsony előtti egy hónap a legpörgősebb, és bár én most takarékon mozgolódom, ezen a héten rengeteget dolgoztam. Nem tudom hogy vagytok vele, de én jobban szeretek reggeltől estig dolgozni mondjuk tegyük fel három napot, mintsem minden nap hat-nyolc órát. Lehet picit el is fáradtam benne, de a célért mindenképpen megérte, és végül mindent sikerült megcsinálnom, amit elterveztem. Szerencsére nagyobb projekteket is sikerült lezárnom, ez azért volt fontos, mert semmit nem akartam továbbvinni az új évre, és ezért péntekre hulla voltam már. Viszooont az angyalkák minden szerettem számára tartogatnak valami apróságot:D

Ajándékok minden áron

Néha a legalapvetőbb dolgokat a legnehezebb beszereznünk. A barátommal minden karácsonykor küldünk egymásnak egy kis dobozt csomó személyes dologgal, tavaly például a legszebb ajándék az volt, hogy készített egy kis füzetecskét egy csomó közös hülyeségünkről, és rendesen zokogtam, mert azt hittem ilyet én soha senkitől nem fogok kapni. Idén olyat találtam ki, amin még ő is BÖMBÖLNI fog:D Ezen kívül rendelnem is kellett ebayről, remélhetőleg időben megérkezik. Végre eljutottam oda, hogy mindenkinek kitaláltam mit adok, és azt gondolom igazán kreatív voltam, mert figyeltem arra, hogy személyes és praktikus legyen. Ha már végeztem az ajándékozással, akkor megosztok veletek egy-két tippet, amire ezen a héten jöttem rá, és szerintem baromi hasznos lehet számotokra.

Karácsonyfa december elején

Tavalyi hagyományteremtő akciómat folytatva idén is december elején díszítettem fel a kis műfenyőmet, és joggal kérdezhetitek, hogy ez nem korai-e egy kicsit, a válaszom úgyis az lesz, hogy NEEEEEM. Szeretem a karácsonyt, sosem értettem azokat, akik utálják, de nyilván meg lehet érteni mindenki álláspontját, éppen ezért a saját nevemben nyilatkozva mondom, hogy nálam nincs túl sok karácsonyi giccs, vagy túl sok ünnepi hangulat. Minden estre itt áll mellettem a csodálatos fényekben pompázó fa, ami furán nézett ki nappal az afrikai napsütésben, de úgy néz ki meg kell szoknunk, hogy télen nincs hó, majd márciusban!:D

Biztos idén is van, de tavaly nagyon sok díszt vettünk az Auchanból, valami ezer forintokért egy-egy szettet, és tudjátok milyen szépek azok a díszek? Csillog villog, tiszta giccs az egész, de go hard vagy go home, idén is ez a mottóm ha fáról van szó!

Hangolódás az új évre

Míg az ajándékokat szerzem be, és a lehető legtöbb szeretetet sűrítem bele, akarva akaratlanul is gondolok a következő évre. Tartogatok nektek egy király postot a kínai horoszkóppal kapcsolatban, hiszen remekül leírta az idei, és a jövő évet, én pedig várakozva tekintek előre, bármi is jön, a kakas éve igazán az én évem lehet! Nagyon sokat gondolkozom a dolgaimon, és úgy érzem az, hogy idén ennyire kacifántosan alakult minden, és én magam is visszataláltam oda, ahonnan elindultam, egy jel arra, hogy a saját lábamon kell megállnom, és magamnak kell valami igazán nagyot alkotnom. Nem fogom magam visszafogni, és azt gondolom ha az emberek képesek elérni a sikert és a boldogságot, akkor én is, hiszen bennem van a kraft. Egy ideje feltűnt, hogy megugrott a blogom nézettsége, egyik napról a másikra hatalmasat ugranak a számok, amit nem tudom minek köszönhetek, de köszönöm. Két helyre teszem ki a bejegyzéseimet, nem titkoltan azért, hogy akik ismernek és kedvelnek is, elérjék az írásaimat, és szerintem ebben semmi szégyen nincs, ez így kerek. Szóval tényleg köszönöm, hogy fordítotok rám pár percet, és olvassátok a postokat, higgyétek el, hatalmas gondossággal írom őket:D

Ezen a héten nagyon kemény napjaim voltak, de érdekes módon minden este úgy feküdtem le, hogy büszke voltam arra, hogy egy lépéssel előrébb kerültem a csillogó karácsonyhoz, és már alig várom az emberek örömét, amikor átnyújtom az ajándékaikat. Azt hiszem ez az időszak azért olyan szép, mert valamit sikerült elengednem, és ezzel szemben rengeteg kellemes dolgot hagytam megtörténni. Remélem ti is hasonlóképpen érzitek magatokat, ez az ünnep legyen mindenki számára nyugalmas és meghitt!


bottom of page