Az augusztusom nem bizonyult annyira izgalmasnak, és a szeptemberre sem ez volt jellemzÅ‘. Talán az elmúlt egy hét az, ami jelentÅ‘sen felforgatta a napjaimat, de sokkal inkább a magammal kapcsolatos dolgokat. Éppen ezért errÅ‘l még nem mesélek, de hoztam pár olvasmányt, amit bárkinekjó szÃvvel tudok ajánlani. A kedvencekrÅ‘l elmondható, hogy még nem érezhetÅ‘ rajta az a fanatikus Å‘szi láz, de nem baj, mert szerintem most jött el az ideje egy nagytakarÃtásnak, hogy befogadjam ezeket a dolgokat. Nézzük mit szerettem szeptemberben.
Sütőtök
Nem idén imádtam meg, kiskorom óta rajongok érte, de most sikerült rájönnöm sütésének nyitjára. A sütÅ‘tök roppant egészséges, nagyon sok jó dolgot tesz a szervezettel, mellé pedig ha jól készÃti el az ember, akkor hihetetlen hangulatos és kellemes étele az Å‘szi hideg estéknek. Két fajta étel az, ami mindig tökéletesen elkészÃthetÅ‘ sütÅ‘tökbÅ‘l, az egyik a sztenderd sütÅ‘ben sült. 200 °C-on elÅ‘melegÃtett sütÅ‘ben, fóliával lefedve több, mint 1,5 órán át sütjük. Érdemes ellenÅ‘rizni, mert akkor jó, ha már isteni puha. Soknak tűnik ez, de ha közben csinálunk valamit, akkor hamar telik az idÅ‘. A másik pedig az isteni sütÅ‘tökös pite. Ezt már biztosan láttátok amcsi filmekben, a hálaadás trónörökös édessége. Erre receptet ITT találtok. Ha nektek a tömény tökös Ãz nem tetszene, akkor egy zseniális sütÅ‘tök muffin receptet IDE kattintva olvashattok el. Próbáljátok ki ezeket akkor is, ha eddig is kóstoltátok, netán nem Ãzlett, és most ismét ki szeretnétek próbálni.
Gossip Girl
Ha emlékezetem nem csal, akkor most kezdtem el negyedszerre végignézni. Mindegyik évad nézeti magát, de talán az elsÅ‘ három az, amit én nagyon szeretek. Azért Å‘sszel veszem mindig elÅ‘, mert maga a sorozat is Å‘sszel kezdÅ‘dik, és folyton azt a hangulatot juttatja eszembe, amikor Å‘sszel Bécsben jártam és az emberek már kabátban intézték a dolgaigat, hullottak a levelek és minden olyan kis hűvös volt. Azért imádom ezt a sorozatot, mert a fiatalokról szól, a bennük lévÅ‘ kérdésekrÅ‘l, problémákról, boldog pillanatokról. Kicsit groteszk, mert van fiatalkori terhesség, megcsalás, hazusgág, de rombolónak közel sem mondanám, hiszen szórakoztató, tanulságos, és a szereplÅ‘k nagyon kedvelhetúőek. Az én kedvencem Blair, kicsit emlékeztet a gonoszabbik énemre, aki mindenkinek megmondja a magáét, önzÅ‘, törtetÅ‘, senkit nem kÃmélve éntézi a dolgait. A jobbik énemre pedig Jenny emlékeztet, aki mindenkivel kedves, szorgalmas, kitartó és nagyon barátságos. Talán az a szörnyű ebben, hogy mÃg Blair a viselkedésével mindent elér az életében, addig Jenny csak próbálkozik és szenved. Az összes fÅ‘szereplÅ‘ nagyon szimpatikus, mindenkinek megvan a maga kis elÅ‘nye és hátránya, nekem például Nate a férfi ideálom, kevesebb nÅ‘falással:D Ha még eddig nem néztetek bele, akkor azért tegyétek, mert kikapcsol, más tevékenységekkel is nagyon jól végezhetÅ‘:)
Agykontroll
Magáról a technikáról késÅ‘bb mesélek nektek, azonban ezzel kapcsolatban zseniális könyveket találtam és olvasom is. Novemberre tervezem az én tanfolyamomat, hiszen eddig még nem vettem benne részt, viszont a technikák könyvek alapján is működnek, mert ez nem egy hókuszpókusz, hanem a te saját érdemed. A tanfolyam azért kell, hogy még jobban rögzüljön, és még jobban tdj koncentrálni. Én alapjárat egy pozitÃv ember vagyok, és ha valami negatÃv ér, azzal nem tudok megbÃrkózni. Inkább a másik negatÃvsága az, ami engem padlóra tesz, de helyes gondolatokat tartalmaz az egész metódus, ilyenkor csak annyit kell mondanom: Más gondolata nem az én gondolatom. A két könyv, amit ajánlok mindenkinek még akkor is, ha neki ez az egész túl terhes, túl sok energiát vesz igénybe és nem akarja csinálni, az egyik a módszer atyja, Jose Silva Agykontroll c. könyve, a másik pedig Dr Domján László Agykontroll tanfolyami kézikönyv c. könyve, amely a tanfolyam alap olvasmánya. Domján Laciról késÅ‘bb is egy kedvenc kapcsán Ãrok majd. Ezek a könyvek nekem hitet, megerÅ‘sÃtést és reményt adtak, hiszen itt a legfontosabb te magad vagy, nem kell másokra gondolnod, nem kell önzetlennek lenned másokkal, itt magaddal kell önzetlennek és gondoskodónak lenned a másik eltiporása nélkül.
Meditáció
Ahogyan olvashatjátok, a szeptemberem meghatározó élménye az agykontrollhoz köthetÅ‘, Ãgy nem maradhat el a relaxációként használható meditáció. Az ember alap esetben akkor is meditál vagy relaxál ha éppen olvas, Ãr, vagy tévézik, tehát kikapcsol. Azonban van egy roppant egészséges és hasznos része ennek, amikor elhatározod, hogy 15-20 percre lemész alfa szintedre, és álmaidat tudatosan megéled és elképzeled. Ez rengeteg jó dolgot eredményez, elgfÅ‘képpen azt, hogy vágyaid jobban rögzülnek, sokkal jobban érzed magad. Ha hozzám hasonlóan te is egy nagyon pozitÃv embernek vallod magad, akkor ez a te metódusod. Próbáld ki mindenféle technika és trükk nélkül, hogy egy kellemes és lágy zene mellett becsukod szemeidet, és mint egy lift, lejjebb mész tudatodba. Ott pedig bármire képes vagy. Ha hiszel benne, vágysz rá és el is várod, hogy ez megtörténjen, akkor hamar észreveszed, hogy ez menni is fog. Napi 15 perc a saját álmaidért semmi ahhoz képest, amit egész nap csinálsz. Nem is kell tÅ‘le semmit várni, már ha relaxálsz egy héten keresztül minden nap, akkor észreveszed, hogy sokkal szebben tekintesz a világra. Zárd ki a negatÃv kliséket, helyettesÃtsd szép dolgokkal. Ez a kettÅ‘ együtt csodákra képes. Addig ne mondd azt, hogy a világ pozitÃv oldalán állsz, mÃg nem is teszel érte, hogy ez Ãgy legyen. Mondanom sem kell, enélkül én már nem tudom elképzelni a napjaimat. FelfrissÃt és egészséget kölcsönöz.
Sikerek
Sokszor az ember letörik, ha valami nem jön össze, rossz dolog történik vele, valami az elvárásai ellenére nem történik meg. Nos én is küzdöm ezzel, de szerencsére rátaláltam Domján Laci youtube csatornájára, ahol emberek mesélik el tapasztalataikat és sikereiket az agykontrollal kapcsolatban. Bennük az a közös, hogy már ahogyan a múlt rossz eseményeirÅ‘l beszélnek, a nézÅ‘ érzi, hogy mennyire helyén kezelik a dolgokat, mennyire boldogan tekintenek vissza. ElképesztÅ‘ gyógyulások, pénz bevonzása és álmok elérése, ez az, mit mindenki titokban szeretne. És elmondok egy titkot, ennek akadályozója csakis te vagy. Te intézed el, hogy minden rosszul süljön el, te vagy az, aki a boldogágod útjában vagy, és csakis te lehetsz az, aki ezt megváltoztatja. Akkor nincs mit tenni, ha szeretsz szenvedni, hiszen ha szereted, akkor nem gond számodra. Viszont ha hozzám hasonlóan örömöt és boldogságot képzelsz el a jövÅ‘dbe, akkor merÃtkezz embertársaid boldogságából. Hidd el, te is képes vagy rá, te is boldoggá teheted magadat, és másokat is. Te vagy saját sikereidnek kovácsa. Ezek a videók nekem hatalmas energiát adtak, belém kódolták azt az érzést, hogy erre én is képes vagyok, ha eddig nem voltam, akkor az csak az én saram volt. Kezembe vettem az életem és elindultam. Minden idÅ‘, amit magamra fordÃtok az a hasznomra válik, hiszen szeretem magam, becsülöm magam, jóban vagyok magammal, és magamnak a legnagyobb jót szeretném adni. Agykontrollos modnásként: Napról napra egyre jobban, és jobban vagyok. Befogadom magamba a legnagyobb bÅ‘séget.
Ezek voltak az én kis szeptemberi kedvenceim, garantáltan az októberem sokkal jobb lesz, mert rájöttem a titokra, amiért az elmúlt időszakom olyan sikertelen volt. Nem mások és nem egy technika oldja meg, hanem én, aki az életem főszereplője.
Csodás hétvégét!