Gyerekek én hulla fáradt vagyok. Küszködöm az álmosság és a tényleges fáradtság kettősétől, és nem tudom miért vagyok ennyire lestrapálva, mikor tudom mit jelent fesztiválozni. Bevallom őszintén idén nem vertem nagy dobra, nagyon lightosan mulattam, és nem is igazán érzem jónak az ideit. Voltak emlékezetes pillanatok, és rengeteg kellemetlen is, azt pedig nem tudom melyikbe soroljam, hogy 70%-ban egyedül fesztiváloztam. Talán egy jó önismereti tréning volt, vagy csak egy balszerencse, hogy idén nem volt akkora társaságom, de inkább azt mondanám, hogy ez így jött ki. Ledarálom a maradék napokat, és inkább ne lepődjetek meg rajta, hogy hét napból csak hármat voltam kint, higgyétek el ez nekem bőven sok volt.
Szombaton ugye társult hozzám egy ismerősöm is, de az első Bring me the horizon koncerten egyedül voltam. Már írtam róla, hogy mennyire szerettem ezt a bandát egy jó négy- öt évvel ezelőtt, azóta pedig elvesztettem az érdeklődésemet egy kicsit, ennek ellenére a dalaikat továbbra is imádtam. A koncert maga nagyon jó volt, hihetetlen pörgős és durva, de hát ez van, ha a Mosh pit mögött áll az ember. Nekem nem volt nagy csalódás vagy ilyesmi, de azért van egy-két szám, ami nagyban meghatározta az életemet régebben, és nagyon vártam őket, hiszen sokat jelentenek. Ezeket nem játszották le, de mivel csak kb egy órás volt a buli, így nyilván ez érthető. Nem mondom, hogy életem bulija volt, de azt sem mondom, hogy nem élveztem, mert dehogynem.
Ezen a napon nem sok helyen voltam bulizni, sokat chilleltünk a többiekkel és megnéztünk olyan dolgokat, amiket eddig még nem sikerült, tehát roppantul élveztem a Lumináriumban való sétát, vagy a Magic Mirrors varieté előadást, meg valami indokolatlan hintán is voltam. Megnéztük a Muse koncertet is nagyon messziről, de be kell vallanom pozitívan csalódtam. A látvány nagyon szép volt, és szinte mindenki énekelte azokat az ikonikus dalokat, amiket még én is ismerek. Összességében jó volt, de nekem a Muse soha nem volt a kedvencem, mert ha lehet kategóriába sorolni, akkor nekem ez az elvont indie/britpop, elektronikus zene sosem jött be, és ennek a bandának van egy tipikusan sajátos, misztikus imidzse. Still better than Rihanna. A nap végén még a Sziget Beachen chilleltünk, de én hihetetlen fáradt voltam, így másnap sem mentem.
Utolsó napomon nagyon sok mindent láttam és talán ez is volt a legintenzívebb. A Years and years-zel nyitottunk, ami számomra az egyik legjobb koncert volt, ugyanis a frontsrác annyira kis megilletődött és meghatott volt, hogy ezt az egész koncerten éreztem rajta. Szerintem nem mérték fel, hogy délután négy órakor mennyien lesznek kíváncsiak rájuk, mindenesetre nagyon sokan voltunk. Imádtam látni azt a szenvedélyt, amit beleölt a fellépésébe, és minden dalt tökéletesen átszellemülve adott elő. Ez tényleg egy családias és meghitt koncert volt, és még több ilyen kellett volna idén.
Átrobogtam a The Neighbourhood koncertjére az A38-as sátorba, amit bevallom csak időhúzás miatt néztem meg. Churches volt utána, és ezért nyilván meg kellett várnom ezt is, de ismerem a bandát és rengetegszer hallgattam a számaikat. A koncert hangulata nagyon tetszett, sötét volt, melankolikus és sejtelmes. Alig láttuk a bandatagokat, csak a sziluettek körvonalazódtak, azonban a srác hangja nagyon adta, és hát... elég jó bőr még így sötétben is:D A számaikat nem tudtam élvezni, mert nyilván a Sweather weathert mindenki ismeri akinek van füle, de ezen kívül a többi dal elég egyforma, ugyan olyan szenvedős, sejtelmes, lassabban ütemes. Meghallgatva olvasás mellé oké, de nem gondolom, hogy így koncerten nekem ez elég lenne.
Churches. Gyerekek a Churches kurva jó volt. Ha valaki ismerő őket, és a számaikat is hallotta már, az ezt szorozza be kétszázzal. Isteni volt a mély basszusra táncolni és közben hallgatni a csajszit. Eszméletlen látványos volt, egy igazi buli. Tudtam, hogy le kell lépnem Sia-ra, de nem bírtam otthagyni őket, mert minden számuk olyan király. Sajna a Mother we share-t nem hallhattam, hiszen akkor már nem voltam ott, de a Recover-t még eltolták nekem uccsóra. Remélem, hogy egyszer megélek egy nagy színpados esti koncertet, simán belefér szerintem.
Sia előtt már hihetetlen fáradt voltam, mert délután négy óta 20 percre ültem csak le a mocsokba a színpad előtt, és ekkor volt még csak fél 10. Rengetegen voltak, alig fértünk el, és persze nem éppen a tapintatos emberek vettek körbe. Nagyon vártam Sia-t mert hihetetlen jónak tartom azt az attitűdöt, amit a művészetének választott. Sejtelmes, kicsit elvont, háttérben megbújó. Pontosan ilyen volt a koncertje, és hagy ragadjam meg az alkalmat, hogy kinyilvánítsam vele kapcsolatban is a tapasztaltakat. Tény, hogy lehet, hogy a kivetítőn előre felvett jelenetek mentek a táncosaival és vele, de a színpadon ugyan az volt előadva, tehát ha már az ember választhat, és tudja pontosan, hogy ugyan az zajlik a színpadon, akkor inkább egy profibb felvételt néz a kivetítőn, mint a szarul megoldott kameraállásokat. Viszont ha ez tényleg így volt felvéve élőben, akkor le a kalappal. Konkrétan minden számnál egy igazi videófelvételbe csöppenhettünk, olyan volt, mint amit a tv-ben lát az ember. Sokan azt gondolják, hogy playback volt, de én ezt nem gondolnám, mert komolyan tisztán énekelt, és semmi Rihanna féle csalás nem volt benne. Elénekelte a Diamonds-t amit ugye ő írt, és azt hiszem ezen a ponton nem kell semmit mondanom, hisz ezen a fesztiválon már egyszer hallhattuk. Sia koncertje eszméletlen volt, egy életre szóló élmény, egy páratlan előadás. Tökéletes volt és nagyon remélem, hogy fent lesz valamikor, mert ezt mindenkinek látnia kell.
Haza érve tudtam, hogy ezt a Hardwell bulit én már nem élem túl, így nem mentem többet, és így elbúcsúztam ettől a héttől. Remélem jövőre picit máshogy alakul, nem voltam maradéktalanul elégedett, főleg azért sem, mert hihetetlen sokan voltunk, és én nem emlékszem, hogy ez eddig is így lett volna. Szép volt, jó volt, de nekem ez elég is volt.
Rohadt fáradt vagyok:(
