Valamilyen voltam, de már nem vagyok, vagyis dolgozom rajta. Valami ilyesmi a feladat. És nekem fogalmam sincs mit és hol kezdjem, mert azt hiszem nagyon sokat változtam egy év alatt, de nem is csak személyiségileg, hanem inkább máshogy tekintek a világra. Először is picit talpraesettebbnek gondolom magam, mert eddig nem igazán tudatosult bennem, hogy én már nem az a 16 éves gyerek vagyok, akinek az anyukája bemegy fogadóra, és lezsírozza a tanárral, hogy ne bukjak meg matekból (anyám sosem csinált ilyet, de lehet kellett volna:DD). Még mindig néha fura nekem, hogy ha megyek egy iskolába, akkor nincs szülői, nem kell az ő aláírása, nem kell őt bemutatnom a munkahelyemen és a többi. Azt tudni kell rólam, hogy én nagyon gyerek vagyok:D Nem tudom mikor leszek igazán az a felnőtt, aki a saját gyerekeivel éli az életét, de én ezt kb 30 utánra tenném, ami nem túl menő, mert nem leszek amolyan barátnő/anyuka feltétlen. Lehet önző dolog, de nem tudnám megosztani most a figyelmem köztem, és a gyerekeim között. Még én magam is sokkal több figyelmet igénylek magamtól, mint mástól. Mindenesetre meg kellett tanulnom magamnak intézkednem, és teszek is érte, hogy minél önállóbb legyek, hiszen egyszer mindenkinek elkezdődik a nagy betűs élete, és függetlenül attól, hogy nekem elég komoly kapcsolatom van, nem tehetek fel mindent erre.
A másik az, hogy nagyon szar életmódot éltem, abszolút mozgásszegényen és egészségtelenül. Gyűlölök mozogni, maradjunk annyiban, de valahogy társasággal elviselhetőbb. Na már most, ezzel az a baj, hogy közben nem szeretek beszélni, szal olyan emberre van szükségem, aki csendben marad, de velem van. Tudom, hogy kifogásokat gyártok, de igyekszem leküzdeni ezt a mééérhetetlen nagy lustaságom. A cukrot igyekszem elkerülni. Nem vagyok fóbiás, de tök felesleges számomra. Sokkal több gyümölcsöt és zöldséget eszem, valamint inkább ezekre a természetesebb kajákra megyek rá, mintsem chipset öntsek magamba. Viszont én egyenesen leszarom más mit eszik. Nem én leszek az, aki majd megjegyzi, hogy Jaaaj az hízlal ááám. Nem érdekel:D Mindenki a saját boldogulására cselekszik, én is, és éppen ezért nem viselem el, ha a vegánok jönnek a hittérítésekkel, mert én sem mondom meg másnak, hogy mi a "szerintem" jó.
Valamint, az életfelfogásom is kicsit másabb. Szoktam panaszkodni, hajaj de még mennyit, de nem állandóan. Vannak napok, amikor rámjön, hogy minden rossz, semmi nem jön össze, én magam nem érek semmit, nem fogom semmire vinni. Aztán vannak napok, amikor mindenkinek én kellek, minden összejön, minden megy szépen. Azt hiszem ez így van jól, és ezért nem értem azokat, akik állandóan panaszkodnak. Nyilván van, akinek nagyon szívás élete van, és tényleg nem rajta múlik, hogy jobb legyen, de az esetek többségében a saját életünket mi irányítjuk. Nem szeretem, ha valakinek semmi nem tetszik. Nem is érdekel ez a fajta hozzáállás. Viszont ha valaki elfogadja amije van, törekszik a változtatásra és hajlandó tenni valamit, akkor azért pár dolog elég szépen összejön.
Szóval kitartást nekünk!
