A mai feladatom az, hogy leÃrjam az e havi kedvenceimet. Nos még csak július 16 van, szóval elvileg lenne még egy fél hónapom, de megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében.
Kedvenc zene
Azért ez a zene a mostani kedvencem, mert olyan hangulata van, mint amilyen zenéket a barátom szeret. Na jó ez elég furcsa indok, de képvisel egy olyan világot, amiért én nagyon odavagyok. Vannak zenék, amiket meghallok, és ez a világ jut róla eszembe, ez pedig valahogy különleges a többi között. Tetszik a csajszi hangja amúgy, nem az a tipikus nyávogós amcsi szépséges kislány hang, hanem teljesen egyszerű, tárgyilagos. A klip is király, bár böngészés közben nem szoktam figyelgetni őket, de egy párszor azért átfutottam rajta. A hangszerezés is nagyon tetszik, kicsit Kygo beütése van, de ennek ellenére nem mondanám utánzatnak. Meghallgatom még párszor:D
Kedvenc sorozat
Nem mondom, hogy most fedeztem fel, hiszen a második évad feléig már megnéztem azt hiszem tavaly, de ma újra rátaláltam, és tudom, hogy ez az a sorozat, ami most le tud kötni. Nem új keletű, nincs benne semmi olyan, amit egy átlagos amcsi tini sorozatban még nem láttunk, viszont imádom benne a poénokat, és a nézéseket. A homoszexuális srác szerintem nagyon jó szÃnész, és most jöttem rá, hogy a transzszexuális csávóka benne, az Orange is the new blackben is benne van:D Amúgy nekem Loren a kedvencem, mert tipikus fontoskodó iskola népszerűsége, viszont hatalmas szÃve van, és nagyon érzékeny a lelke. Meg hát a beszólásai...:D
Kedvenc youtuber
Obviöszli látszik, hogy én nagy Zoella rajongó vagyok:D Nem a tini értelemben, nincsenek pósztereim és Zoellás ágyneműm, de követem a munkásságát, szeretem a termékeit, szeretem amit képvisel. Most felvirágoztatta a vlogját, MoreZoella néven mutatja be a mindennapjait, és komolyan mondom sokkal igényesebb, mint bármely magyar vlogger, akik teleteszik timelapse-sel a videójukat, Å‘ pedig csak beszél és cselekszik. Nincs bajom sem a magyarokkal, sem a felhÅ‘k vonulásának bemutatásával, de kicsit kezdem azt érezni, hogy a sok effekt a tartalom rovására megy. Nyilván nem szabad összehasonlÃtani magunkat a külföldiekkel, de pl Karin Dragos egy magyar lány, és mégis közel olyan igényes a csatornája, mint bármely amerikainak. Alfie vlogjait is elkezdtem többet figyelgetni, és mivel Å‘k ugye együtt is élnek, Ãgy tök jó látni, hogy egy napot hogyan örökÃt meg egyikük, mint másikuk. Számomra az este egyik legszórakoztatóbb pillanatai, mikor megnézem a videókat.
Kedvenc játék
Van egy pár játék a gépemen, és eddig könnyű szÃvvel nyögtem volna be egy Assassins Creed 2-t, de mióta ismét működik a gépemen a Sims 4, azóta ki sem lehet robbantani. Különösképpen a Get to work kiegészÃtÅ‘t szeretem, kb az összes rajta van, de ebben érzem azt, hogy van kihÃvás a dologban. A csajszika akivel játszom doktor, vagyis ezzel a hivatással próbálok karriert elérni, mielÅ‘tt jönne a baba. Megterveztem egy alap sztorit nekik, és most kicsit a karrierre próbálok összpontosÃtani, és mivel elég izgalmas megcsinálni a napi feladatokat, Ãgy szerencsére már nem is olyan uncsi munkába küldeni Å‘ket. Ez a kiegészÃtÅ‘ nagyon király ötlet volt, ezt élvezem a leginkább. A srác rendÅ‘r, de nála azt érzem, hogy nem éppen Ãgy képzeli el az életét, szóval azt el is hanyagoltam, és nincs is olyan magas szinten.
Kedvenc termék
A bal oldali parfüm még nincs birtokomban, de jövÅ‘ héten remélhetÅ‘leg megérkezik, addig is Zoella Le Fizz kádfürdÅ‘ pezsegtetÅ‘je az abszolút mindenem. Azt az illatot nem tudom körülÃrni. És tök frankón érzÅ‘dik a kádban, nem az a humbuk kis termék ami sokat Ãgér, de nincs benne semmi több. Istenem bárcsak mindenem ilyen illatú lenne. Valahogy tényleg az egyik barátnÅ‘m kiskori ruháinak az illatára emlékeztet, és már akkor is nagyon különlegesnek tartottam, most pedig egy illatra visszajönnek az emlékeim vele kapcsolatban. Szerintem egyébként megéri az árát az összes Zoella termék, én legalábbis nem csalódtam, sÅ‘t, ahhoz képest, hogy a vártnál olcsóbb, még igényesek és jók is. Csak annyi a bajom, hogy a szállÃtási költség elég magas, és közben pedig jobban megérné azt a pénzt termékekre fordÃtani. Kár, hogy nem rendeltem meg a Bath Lattet, mert ha annak, és a testápolónak is ilyen illata van, akkor szÃrÃöszli kell minden belÅ‘le. Ajh, hogyan zúghattam bele ennyire ebbe az illatba?:(
Nos ennyit szedtem össze e havi kedvencnek, ha mindent felsorolnék, akkor nagyon sokáig ülhetnénk itt, de inkább Simsezzünk srácok.
Holnap!