top of page

Zoella Beauty Haul part 1


Nem tudok nem elfogult lenni ezzel a lánnyal, mert nem csak a személyiségét érzem magamhoz közel, hanem az egész életszemléletét. Már évek óta követem a munkásságát, és nagyon sokat segített akkor, amikor akár nem voltam a helyzet magaslatán. Láttam, hogy kemény munkával mennyi mindent lehet elérni, és most, mikor a kis produktumait fogom a kezemben, érzem, hogy részese vagyok a tevékenységeinek. A könyvéről már írtam, most pedig itt vannak a szépségápolási termékei, és szörnyen sokat vártam rájuk, pár dolgot máshol kellett beszereznem, mert a feelunique.com oldalról nem mindent szállítanak ki ide, de az ebay a barátom volt szerencsére. Na de lássuk is.

Zoella Blissful Mistful és Let's Spritz! body mists

Már több, mint egy éve ácsingózom értük, talán azért is, mert Zoella személyiségét nagyon közel érzem magamhoz, és sejtettem, hogy olyasmi illatokkal rukkol elő, amik engem is rabul ejtenek. A későbbiekben írok róla, hogy a legújabb test permetéjért miét is leszek oda, ha az is megjön, de beszéljünk most a meglévő kettőről. A Blissful Mistful egy virágos illat, ami nem az a tipikus rózsa vagy mainstream scent, amit megszokhattunk, bár én hatalmas rózsa vagyok, örülök, hogy ez egy fokkal különlegesebb. Mindig ha megérzem, akkor a nyugodtság jut róla eszembe, a báj, a finomság, nem az a végzet asszonya parfüm. Szerettem volna egy ilyet is, mert nem hordhatom mindig Paco Rabanne Black XS-sét, amit végtelenül imádok, mert az annyira karakteres, hogy nappalra nem illik hozzám nyári időszakban. Ez a kis virágos éppen olyan egyszerű, de izgalmas, mint én. (Ezt nem én mondtam.) A Let's Spritz! üvege nekem 10/10, ha én tervezhettem volna ilyesmit, akkor pontosan ilyen lenne. Hihetetlen szép, tökéletes. Az illata gyümölcsös, mert ez nem az original kollekció egy tagja, hanem a Tutty Fruttié, és bár nekem semmi extra, nem mondanám, hogy kellemetlen viselni, mert kis csajos és magával ragadó. Nem az az idegesítően friss, ami már geil és felfordul az ember gyomra, hanem szolíd, visszafogott és tartózkodó. Kicsit olyan színházas illatoknak mondanám őket, de mégse. A Sweet Inspirations pedig teljesen elüt ezektől, később kifejtem miért, és tök érdekes, hogy ez a kicsit macaronos, kicsit édes illat mennyire különbözik ezektől. Mindháromnak más a karaktere, és nem tudom miért, de az összes telitalálat számomra. Ezek az én illataim, végre megtaláltam a tökéleteset.

Zoella Wonder hand kézkrém

Nem használok sosem kézkrémet, és ezt sem azért vettem meg, mert annyira szükségem lett volna rá, csak ki akartam tölteni a keretet, amettől ingyenes a szállítás:DD Nem bántam meg, mert a csomagolása fantasztikus, és az illata ugyan olyan, mint a Blissful Mistful parfümé. Ez egy viszonylag gazdag és testes krém, ami többé kevésbé hamar felszívódik. Télen látom inkább hasznát, de olyan csodálatosan szép, hogy mindig magammal akarom vinni, és kenegetni magam akkor is, ha nem szükséges. Ahogy így ránézek, nekem kicsit a hideg téli esték jutnak eszembe, ahogyan ülök az ágyamban a takaró alatt, nézek valami filmet és forrócsokit iszom (milyen elcsépelt amúgy, de kit izgat) és kenegetem a kis cserepes kezeimet ezzel. Hát, van fél évem és utána meglátjuk!

Zoella Solid Fragrance és Zoella Kissy Missy Lip Balm

Soha életemben nem hallottam még a szolíd parfümökről, és elképzelni sem tudtam hogyan működhet ez, de kíváncsi lettem, így hát megrendeltem ezt is. Teljesen Blissful Mistful illata van, ami azért jó, mert így nem kell magammal vinnem az egész hóbelevancot, hanem csak ezt a picike tégelyt, simizek kettőt ebben a kis krémben, és már olyan illatom is lesz. Marha praktikusnak gondolom, azt nem tudom tartós-e, de így eleve a testpermetek sem maradnak olyan sokáig a bőrön, hiszen ezek nem parfümök. Meseszép a csomagolása, az összes cucca kurva szép, de ennek megvan az a "búcsús" bája. Mondhatni ez az egyik kedvencem, és mindenhol velem lesz az tuti.

A Zoella Kissy Missyt nem azért rendeltem, mert nincs rahedli ajakápolási cuccom, hanem mert ugye volt egy keret, de kicsit kíváncsi is voltam, hogy vajon hogyan szuperál egy ilyen ajakbalzsam. Nekem viszonylag szárazak az ajkaim, ha rúzst kenek rá, akkor főleg, és nem lenne rossz aláhidratálni egy kevésbé krémes cuccal. Tényleg kevésbé krémes, de színét nem tudom megszeretni. Nagyon édes a csomagolása, ez is Tutty Frutty kollekciós, de a benne lévő terméktől nem ájultam el. Kicsit a Barbie újságos korszakomat látom magam előtt, csak most huszonkettő vagyok. Jobban izgatna a karácsonyi limitált ajakbalzsam szett, de még nem találtam őket ebayen normális áron.

Ez volt a szerzeményeim első fele, a második részben inkább fürdéssel kapcsolatos dolgok lesznek, de megéri várni arra is. Már most tudom mit szeretnék még, de egyelőre kiélvezem ezeket, ha már ennyire vártam rájuk.

Szép napot!

bottom of page