top of page

Vegán életmód, mint tolerancia gyilkos

Elég hatásvadász címet adtam, és persze akinek nem inge ne vegye magára, de már egy ideje nagyon kezdi szúrni a szemem ez a téma, és mikor még a blog csak kósza ötlet volt, már akkor tudtam, hogy ezt muszáj leírnom. Szeretném magam toleráns embernek vallani, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor sajnos be kell látnom, hogy nem minden helyzetben megy az elfogadás. Felőlem mindenki azt csinál amit akar, engem tényleg nem sok minden érdekel, de az utálkozás néha eléggé felhúz, főleg olyan dolgokban, amik jogtalanok. Ismertem eddig vegánokat, de mostanában egyre többen térnek át a pure életmódra, és komolyan csodálom őket, hogy ennyire kitartóak. Bár nekik ez nem kitartás, inkább csak könyörületesség az állatok iránt. Sok vita van az ember húsevőségével kapcsolatban, és nekem nem tisztem ebben állást foglalni, azt tudom, hogy hús nélkül én nem tudnék élni, vagy tudnék, de egyáltalán nem akarok. Tudom mi történik szegény kisállatokkal, tudom, hogy miattam halnak meg, tudom milyen körülmények között élnek, és ha majd tudatosabb és hát keresőképesebb leszek, akkor majd ellenőrzött körülmények között tartott állati húsokat vásárolok majd, egyelőre az van, amit anya vesz. Nem is ez a lényeg, hanem a tolerancia. Nem is tudom elmondani hány helyen futottam bele abba, hogy vegánok porig oltják azokat, akik húst kívánnak enni, és mennyire durván és undorítóan becsmérlik őket. Ha átjönne hozzám egy vegán, akkor főznék neki olyan kaját, amiben nincs semmi állati eredetű dolog, finom, gusztusos. Ha én mennék át egy vegán emberhez, akkor nem várnám el, hogy állatot főzzön nekem, megenném azt, amit ő készít. Szerintem sokan vagyunk még így, azért figyelnénk arra, hogy a másik ne érezze magát rosszul, és itt most nem azt mondom, hogy a vegánok erre nem figyelnek, de egy nagyon radikális réteg kezd kialakulni, aki már annyira warrior, hogy nem hagyja békén a másikat élni. Nem az a baj, hogy védik az állatokat, isten ments, hanem az, ahogyan képesek viselkedni. Húsevő társaim között is van rengeteg tapló, mondhatni teljesen egálban is lehetnénk, de mégis mást tapasztalok.

Mondok egy példát, imádom Zoella videóit, és hát nyilván a sütésnél tojást használ, ami mind tudjuk mi, de mégis teljesen normális, hogy az életünkben van. Freelee the Banana Girl youtube-on található meg, és készített egy reakció videót a sütős videó láttán. Én nem tudtam végignézni, mert az még hagyján, hogy kínzott állatokat tett be, ami jogos, de... hanem azért, mert annyira arrogánsan és kioktatóan beszél, hogy ezt nemhogy mástól, de még az ismerőseimtől sem viselném el. Nem tudom mi joga van bárkinek ahhoz, hogy ennyire belemásszon más életébe. Miért nem fogadjuk el, hogy vannak ilyen, meg olyan emberek? Vannak saját döntéseink, saját tapasztalataink, és úgy élünk, ahogyan mi szeretnénk, ebbe kár is belemenni. Megértem, hogy a vegánok mi mellett harcolnak, megértem, hogy ez egy nemes dolog, de hogy mondjam, több szerénységgel is lehet ezt művelni. Nem hiába születnek mémek belőle amúgy.

Vegán ismerőseim és barátaim. Tudom, hogy felháborító, hogy oly sok ezer év után az emberek még mindig húst esznek, bűnösök, gyilkosok, de kérlek, hagyjátok békén azokat, akik még nem tudnak lemondani róla. Lehet, hogy ma holnap én sem fogom megenni a húst, lehet, hogy más visszatér rá, ennek ellenére senki nem érdemli, hogy úgy bánjanak vele, mint ahogyan néhányan képesek kezelni embertársaikat. Hagyjátok rájuk. Ne hangoztassátok lépten-nyomon, hogy ti vegánok vagytok, legyetek rá büszke, de hagyjátok a másik oldalt. Húsevő barátaim, ismerőseim, fogadjátok el, hogy vannak, akik inkább életben hagynák az állatokat, és ne illessétek méltatlan mondatokkal őket. Mindenki csendben legyen az, ami, így is becsülendő mindenki így, vagy úgy.

Jó éjszakát!

bottom of page