Ha valaki megkérdezné mi az, amivel legszívesebben leélnék egy életet, mint hivatás, akkor rávágnám a divatillusztrálást. Mióta az eszemet tudom rajzolok, kezdve onnantól, ahogyan anyukám telefonkönyvébe torz figurákat kanyarítottam, folytatva azzal, amikor beírattak mindenféle szakkörre, bezárólag a mostani tanulmányaimat. Nekem a rajz mindig egy kifejező eszköz volt, a gondolataim kivetülése. Néha nem szerettem, mert magányosnak éreztem magam általa, ültem a szobámban és csendben alkottam, ma viszont már felüdülés, mert megtaláltam azt az ágat, amit el tudok viselni. Nem vagyok egy nagy művészlélek azt hiszem, nem igazán érdekel a képzőművészet annak ellenére, hogy jártas vagyok benne, ugyanis művtörit tanultam már általános óta, érettségiztem, vizsgáztam belőle, de kiállításokra eljárni sosem volt motivációm. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, mert a viselettörténet iránt viszont olyannyira érdeklődtem, hogy általa megszerettem csomó olyan dolgot, amit azelőtt nem. Már nem volt unalmas a történelem, nem volt idegen az anyagismeret, és bevallom tágítani is tudtam az ismereteimet a híres emberek terén. Anyukám varrónő, én pedig divattervezőnek tanultam, így minden ismeretem megvan hozzá, hogy komolyan űzzem az ipart. Miért nem a divattervezés?
Jó kérdés, de tudom a választ. Mikor az ember leül rajzolni, akkor nincsenek külső behatások, kitalálja mit szeretne látni, aztán lerajzolja. Nem hallgat senkire, nem mondják meg mi alapján csinálja, nem vár el senki semmit, hiszen ez az ő stílusa, az ő gondolata. Ha ruhát alkot az ember, akkor van egy nagyon fontos tényező, vagyis a pénz. Manapság nem éri meg csak a szemnek készíteni a különleges kreációkat, mert abba pénzt ölünk, időt és energiát pazarlunk, és nem mindig hozza vissza az árát. Habár én valahogy mindig így képzeltem el, mármint, hogy csak varrni, és gyönyörködni benne, azért a divattervezés úgy az igazi, ha az emberek fel is veszik. Egyszer talán ez is meglesz, de az a felnőtt Fanny élete, az anyagválogatás, a kollekció tervezése, a beszerzés, a megjelenések. A húszon éves Fanny most csak lazulni akar, nyugodtan ellébecolni, és közben valami szépet létrehozni. Nem tudom mennyire emlékeztek rá, de A százegy kiskutyában a nő (bocsi, de most nem jut eszembe a neve) is divattervező volt, és én illusztrációkkal ott találkoztam életemben először. Nagyon csodáltam már akkor is ezt az életet, de leginkább azóta, amióta megismertem Hayden Williams és Paperfashion munkáit.
Karakter, stílus
Az a jó, ha egy illusztrátornak saját stílusa és karakterei vannak. Nagyon nagy emberismeret kell ehhez, de főleg képzelőerő, hogy lelki szemeink elé vetítsük azokat a helyzeteket, ahol az alak áll, guggol, ül, fekszik, ásít, nyújtózik, csacsog vagy nevet. Először ez nyilván nem megy, de egy kis gyakorlással már könnyebben jön, és itt példának felhozom azt, amikor először sablon által készítettem kifutón lépdelő sziluetteket, majd a tizedik után már fejből is ment. A stílust illetőleg még nem találtam meg a legoptimálisabbat, de Hayden Williams rajzait elnézve -akit én mélyen csodálok- nincs min szégyenkeznem, habár még az évekkel ezelőtti rajzai is zseniálisak. Tapasztalatok és gyakorlás árán érkezik el az alkotó a kvázi végleges állapothoz. Addig csak mendegélek és csapongok. Mostanában nagyon rámentem a félig manuális, félig digitális szerkesztésre, mert sokkal könnyebb és gyorsabb szabad kézzel színezni, megrajzolni, gépen viszont retusálni és a vízfestéket rátenni. Mivel amúgy nem tudok festeni, így ezt kompenzálom a kis programommal, de erről az úristen sem tud már lebeszélni.
Kezdetektől máig
Nagy utat jártam be a képzőművészetnek ezen ágával, kezdve a fejetlen testekkel, át a fejes, de arc nélküli modelleken és végül az arccal és háttérrel ellátott rajzokig. Ezt nem iskolában tanultam, hanem szabadidőmben leültem, megmakacsoltam magam, és ha tudtam, hogy valami nem megy, akkor direkt azt erőltettem. Néha nagyon kiborultam és bénának éreztem magam, de azt hiszem erre mondják, hogy Róma sem egy nap alatt épült, hát még a tudásom, ami néha hol előre vitt, hol hátráltatott. Rengeteg energiám van benne, de ez egy olyan dolog, ami csak az én javamat szolgálja, és ha valaki a nyomdokaimba lépne, az készüljön fel, hogy ugyan ennyit kell tennie érte. Minden nagyobb művész kezdte valahol, majd a saját akaraterejétől függően haladt valamilyen irányba. Tavaly határoztam el, hogy a fejlődésem érdekében beiratkozom grafikára, hátha a számítógépes tudásom gyarapodik, de be kellett látnom, hogy nemhogy előrébb vitt volna, nagyon le is húzott, de erről később. Egy nagyon kedves ismerősöm mondta, hogy ne iratkozzam be megint feleslegesen iskolába, üljek le, írjam be youtube-ra mit keresek, és egy óra alatt megtanulom ami valóban kell, minden felesleges szarakodás nélkül. Teljesen igaza van, és otthagytam a sulit. Inkább szenvedek azzal, hogy magam rájöjjek az egészre, minthogy még több időmet, energiámat és motivációmat pazaroljam valamire, ami totál felesleges.
Jövő
Nagyon szeretnék megélni ebből, azért is, mert egy gyönyörű hivatásnak érzem, illetve azért is, mert ez egy végtelenül nyugodtés kiegyensúlyozott munka. A divatvilág azoknak való, akik tudnak pörögni, agyalni, csinálni, és azt hiszem erre én is képes vagyok, de semmiképpen sem most. Az tuti, hogy egyszer híres tervező leszek, és minden beképzeltség nélkül mondom, mert a ruhák iránti szeretetem olyan erős és intenzív, hogy egyszerűen nem tudok lemondani róla senki kedvéért sem, és ha csak egy ember veszi meg amit összerakok, akkor már megérte. De az utcára kerülés kikerülése érdekében kicsit olyat is csinálok amire nagyobb a kereslet. Szóval míg Fanny cseperedik és felnő, addig "nyugdíjas" állásával segíti elő a berobbanást, ami majd megtörténik, ha tényleg készen állok rá. Büszke vagyok az eddigi ruháimra, mert teljesen engem képviselnek, de ez az ország olyan csőlátású, hogy nem állnám meg a helyem. Amúgy ez teljesen érthető, hiszen a kereslet a basic cuccok iránt sokkal magasabb, mint a látványruhák iránt, viszont nem látok annyi fantáziát ebben, mint egy nagyon részletesen összerakott, elborult kreációban. Ez a szubjektív véleményem és később ezt is kifejtem, de legyen annyi elég egyelőre, hogy nem a minimál tervezésre buzdítanám a mostani tanulókat.
Jó, ha az ember megtalálja a számításait, ha végre rájön mit akar az életben, és főleg ha a munkája a hobbyja is, és nem úgy megy be minden reggel, hogy már megint hétfő van.
Szép estét!:)
