Emlékeztek ti még arra, hogy elkezdtem anno egy sorozatot, ami összeszedte a havi kedvenceket? Nos, ezt elfelejtettem vezetni, mert adódtak olyan hónapok amikor tényleg semmi érdemleges nem történt. Most az a gondolat hasított belém, hogy talán érdemes lenne ismét leírnom a havi élményeimet, hiszen jó érzés lesz majd később visszaolvasnom ezeket. A nyárral van egy se veled, se nélküled kapcsolatom. Vagy nagyon jól sül el és tele van új lehetőségekkel, vagy szenvedősen lassan telik az egész és inkább csak egy rakat tanulságot hordoz magában, amit fel kell ismernem. A tavalyi nyaram pont az utóbbi volt, irtó sokat okultam a hibáimból, és bizony meg kellett tanulnom új alapokra helyezni az egész életemet, hiszen volt bajom elég a felfogásommal. Egyszerűen gatyába kellett ráznom magam, na!
Az idei nyaram marha nagy leckéje az, hogy meg kell tanulnom sodródni az árral. Erről írtam egy picit, de tényleg nem tudom kifejezni az egészet, mert éppen annyira kaotikus, amennyire néha semennyire. A lényeg az, hogy kapok az élettől hideget is, meleget is, de mind a kettő kapcsolódik a komfortzónám határainak feszegetéséhez. Erről is írtam. Szóval eleve az van, hogy a szülinapommal átléptem a számmisztikai ötös évbe, éppen ezért hatja át irtóra az életemet a spontaneitás és maga a sodródás, és aki ismer az tudja, mennyire nem vagyok ilyen ember. Régen bele tudtam volna halni abba, ha valami nincs jól megtervezve vagy letisztázva, most viszont sorra történnek olyan dolgok, amiket senki nem láthatna előre. Június, mi volt ez?
Június a bulizásé és a felfedezésé volt
Ebben a hónapban nem dolgoztam annyit, mint májusban, akkor ugyanis meg akartam halni a sok teendőben. Az előző-előző hónap stabil volt bizonyos szempontból, és éppen ezért volt szöges ellentéte a június, ami meg mozgalmas volt, viszont fárasztó is. Hiszen mi is történt? Szinte minden hétvégén voltam valahol, hol elutaztam, hol a barátaimmal mulattam, hol pedig a családdal. Minden hétvégének megvoltak a szépségei és hibái. Renegeteg régi ismerősömmel vettem fel a kapcsolatot újra, és lettem jóba velük. Általában baromi kínos, ha az ember régen nem látott cimbikkel találkozik, mert nem tudnak miről beszélgetni és mizujson kívül, viszont nekem van egy fantasztikus (áldom az eget érte) tulajdonságom. Az, hogy bárkivel el tudok beszélgetni bármiről, mert tökre érdekel mit mond. Szóval sokszor pont az a bukta a kommunikációban, hogy csak arra figyelünk amit MI akarunk mondani, és nem figyelünk arra, amit a másik közöl. Nálam ez nincs, nyitott vagyok minden témára, ezért szívesen beszélget velem a legtöbb ember.
Új helyeket fedeztem fel, és új hobbijaim lettek. Azt nem mondanám, hogy új barátaim, de az biztos, hogy a reunion minden esetben jól sikerült, és szerencsére jól éreztük magunkat mindig. Nem foglalkoztam azzal, hogy ki mit gondol, vagy kivel KELLENE beszélnem, végre nem éreztem a nyomást.
Júniusi ráeszmélések és problémák
Ha belegondolok milyen jónap volt ez, akkor rá kell jönnöm, hogy vannak dolgok amik zavarnak, viszont nem érdekel a megoldásuk. Ritkán panaszkodom csak úgy magamtól, úgyhogy ezt se vegyétek annak, csak mint érdekesség megosztom. Én tök szívesen ott vagyok mindenkinek, meghallgatok mindenkit, sőt segítek is ha szeretné. De basszus, egy kezemen meg tudnám számolni mások mennyire csinálják ugyan ezt. Félre ne értsétek, én a világért nem várnék semmit cserébe, hiszen magamtól is tudom mi a megoldása a nyűgjeimnek, viszont direkt figyeltem a többieket.
A legtöbb ember IMÁD panaszkodni és órákon át a problémákon csámcsogni, majd ha mondasz valami megoldás félét, akkor úgy nekedtámad, mint a szar. Ekkor én úgy vagyok vele, hogy inkább hátrálok és nem mondok semmit, holott a legnagyobb jószándékomat bevetve szálltam a beszélgetésbe, és inkább felveszem a védekező mechanizumusom. Tehát az egyik ez, hogy elég sokszor érzem azt, hogy kuss a nevem mikor próbálok valakit rávezetni arra, hogy irtó feleslegesen drámázik valamin. Ez mindig akkor kerül elő, mikor egy nagyobb társaságban beszélgetünk, és általában azért beszélgetünk, mert érdekel a másik véleménye is. Ellenkező esetben érdemes már az elején leszögezni, hogy srácok mondok valamit, de nem érdekel mit reagáltok, mert nem tudtok meggyőzni. Én akkor azt válaszolom, hogy nyugi tesó, akkor nem válaszolok semmit, és tényleg így teszek. Viszont ez, hogy többen beszélgetünk és azt érzem, hogy nekem nincs jogosultságom beleszólni, mert nem értek egyet... hát sorry tényleg:D
A másik gondom pedig az, amit már felvezettem. Szóval én tényleg hallgassak meg mindenkit, legyek cuki és jófej, de ha én szeretnék értelmesen kommunikálni másokkal és megosztani valami irtó nagy sérelmemet akkor az a válasz, hogy ja, én is voltam ebben a helyzetben. REALLY?:DDD Szóval én értem, hogy ez már néha deep, de ez a baj, hogy kevés emberrel tudok mélyen, értelmesen és sokáig beszélni számomra fontos dolgokról. Van, hogy én is nehezen megyek bele ilyenekbe, de csak akkor, ha érzem, hogy a véleményem vitát szül. Én nem vagyok olyan, aki minden szerért kiveri a balhét, tehát nyugodtan lehetne forgatni a beszélgetést és nem kiszállni azzal, hogy I know what you feel, bro. Mert ez így kevés. Mindenhez.
Júniusban azt imádtam, hogy...
... hogy mindent. Nagyon jó hónap volt abból a szempontból, hogy mozgásban voltam, mindig történt valami. Rengeteget, de komolyan irtó sokat voltam a barátaimmal, és szinte az összessel. Ezért igazán hálás vagyok, mert mindig láttatja a sors velem, hogy mi vagy kik az igazán fontosak, és ezért nagyon nagyon nagy köszönet jár neki.
Viszont baromi fáradt vagyok. Olyan, mintha egy fesztivál lett volna ez a június, és megviselte kicsit az energiaszintemet, a lelkiállapotomat, meg így mindent. Azt nem mondom, hogy júliusban nem megyek sehova, de az biztos, hogy egy napirendet nem ártana felállítanom. Van nekem, csak valahogy elkavarodott a hónap bejáratánál és nem találom őt.
Plusz pozitívum egyébként, hogy látom az életem szakaszait, és fel tudom mérni mi után mi jön. Ezt nem baj, ha az ember felismeri, mert úgy könnyebb a nehezebb időszakokat végigvinni. Én pont abban a stádiumában állok, ahol sodródom az árral, tárt karokkal fogadom azt, ami jön, és nem teszek elhamarkodott tervezgetéseket. Ennek a hátránya pont az, ami az előnye is, nem tudok tervezni. Nincs egy stabil pontom, nincs ami állandó. Mert minden össze meg vissza van. Értitek ezt? Nem azt mondom, hogy ez rossz, de azt igen, hogy váratlan. Nem tudtam, hogy ez egyszer elragad és a tervezgetős életem felfordul.
Hát nem tudom mit várjak a júliustól. Ha előző hónap elején kellett volna megsaccolnom, akkor biztos pont az ellenkezőjét szerettem volna, de hogy így alakult, ez sem rossz. Inkább csak megvárom mit tartogat számomra az élet, hiszen eddig is vitt valamerre, és valljuk be, elég jó irányokba fújt a szele. Csak lehetne egyel konkrétabb, mert sokszor érzem, hogy nem tudom mi történik körülöttem. Ez volt a júniusom.
Szép napot♥
