Üdvözöllek az oldalamon, amelyet a fannydebreczeni_illustrations instagram oldal számára készítettem, és amelyen egy átfogó képet kapsz a portfólióm darabjairól. Szerettem volna egy picit személyesebb hangvételt adni ennek a hivatalos honlapnak, így beiktattam egy blog részt is, ahova hetente két bejegyzést illesztek, különböző témákkal kapcsolatban. Fontos tudnod, hogy ez nem egy webshop, hiszen az még fejlesztés alatt áll, ám addig is készülnek a termékeink, erről pedig bővebben picit később olvashatsz. Most inkább kezdjünk velem!:)
Debreczeni Fanny vagyok, Budapesten láttam meg a napvilágot 23 évvel ezelőtt. Már nagyon kicsi korom óta szeretek rajzolni, de mindig ambivalens érzéseim voltak ezzel kapcsolatban, mert mondjuk míg ruhákat és embereket imádtam ábrázolni, addig utáltam csendéleteket és tárgyakat alkotni. Egy teljesen áltagos gimibe vitt a sors, pedig az általános iskola utolsó évében dönthettem volna valami művészeti suli mellett, de valahogy úgy láttam azt az életemet, mint egy teljesen idegen ember a sok művészpalánta között, akiknek a hajában ecset, és a kezükben valami drága kávé van. Inkább máshova indultam, és milyen jól tettem, ugyanis a gimis éveim voltak a legszebb éveim. Persze itt azonnal rajz faktos lettem utolsó két évben, és nagyon élveztem a külön órákat az ott összejött társasággal, ám a művtörit nem vettem túl komolyan, és ezért csak négyes lett az érettségim. Egyetemre abban az időben két dolog miatt nem mehettem. A rajztanárom megmondta már az elejétől fogva (persze jogosan, hisz ez így van) hogy nem vesznek majd fel sem a Képzőművészeti Egyetemre, sem az Iparművészeti Egyetemre, mert oda inkább többszöri próbálkozás és megannyi gyakorlás után kerülnek be a diákok, így válasszak valami biztosabbat, ami esetleg kevésbé körülményes. Nos az egyik dolog ugye a lustaságom volt, mert bár gyakorolhattam volna és rajzolgathattam volna non-stop a szebbnél-szebb csendéleteket és embereket, de valahogy sosem ez tetszett ebben az egészben, így meg sem próbáltam ezt az opciót. A másik dolog pedig a pénz akadálya, hiszen ezek az egyetemek rengeteg anyagi ráfordítást igényelnek, én pedig nem hittem benne, hogy beváltom a reményeimet, tudván, hogy lusta vagyok ilyen esetekben, így a Budapesti Kommunikációs Főiskolára sem mentem el felvételizni.
Később bebizonyosodott, hogy nagyon jól tettem, mert elmentem a Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájába egy okj-s képzésre divattervezőnek, és életem második legszebb évei voltak. Az első egy év nem ment jól, mert akkor még nem azok a tanárok tanítottak minket, mint akik az utolsó két évben, itt most inkább a tervező és kivitelező oktatókról beszélek. Naná, hogy itt is hű cimborám volt a művtöri, és a végére annyira megszerettem, hogy mai napig egy csomó dolog eszembe jut, ha épületekre vagy festményekre nézek, hiszen kézenfogva a viselettörivel remekül bejöttek nekem. A rajz oktatás is szuper volt, sosem voltunk semmire rákényszerítve, megvolt a választás lehetősége. A következő két év tényleg nagyon jó volt, rengeteg barátot szereztem és azóta is tartom velük a kapcsolatot, mert bár a gimiből vannak a legkedvesebb pajtásaim, akiket nem lehet felülmúlni, azt hiszem mindenki megfér a szívemben. Tehát ebben a két évben nagyon sokat fejlődtem, megtanultam varrni, rendesen ábrázolni, kicsit komfortzónán kívül gondolkodni, és persze szembesülni azzal, amivel később sokkal jobban, hogy mennyire idegen is tud lenni ez a szakma. Persze itt ismerkedtem meg a divatillusztrálással, ami azonnal magával ragadott és tudtam, hogy ebben annyira nagyot lehet fejlődni, és ezt nem hagyhatom ki. Elkezdtem próbálgatni a kedvenc illusztrátorom stílusjegyeit, megannyi technikát megtapasztaltam, rengeteg ötletem támadt. Itt még nem ismertem a kevesebb néha több elvét. Ekkor nyitottam meg a facebook oldalamat Fanny's sketches néven, és még álmodni sem mertem nagyobb jövőt ennek. Szuperül végeztem a suliban, a kollekciómra igazán büszke lehettem, és nagyjából annyi dícséretet zsebeltem be, amelyek kicsit vígasztaltak a nehezebb napjaimon.
Ugyanis azt találtam ki, hogy ha már fejleszteni szeretném a számítógépes ismereteimet, akkor elmegyek egy grafika képzésre, egy teljesen másik suliba. Nem tudom az élet miért sodort ebbe az irányba, de itt igazán megtapasztalhattam mennyire hatalmas a szakmai irígység tanár-diák, diák-diák, tanár-tanár között, és egy kezemen meg tudom számolni mennyi számítógépes tudást szedtem magamra. Ez az alig egy év kegyetlen rossz volt, holott imádtam az osztálytársaimat, ott is nagyon sok emberrel találtam meg a közös hangot.
Ott is hagytam az iskolát és elkezdtem dolgozni, közben pedig folyamatosan illusztráltam. Szerencsére annyira kiábrándultam a szakmából, hogy jelenleg nem tudom magam tervezőnek elképzelni, viszont illusztrátornak annál inkább, és hatalmas erőbedobással csak ezzel foglalkozom azóta is. Azt tudnotok kell, hogy közben elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot, ami annyit lendített az egészen, hogy talán szavakba sem tudom önteni. Szó szerint minden megvalósul, amit csak elképzelek, és lehet, hogy néha nehezen jön a megoldás, de az biztos, hogy szomorúság és lemondás helyett inkább megyek tovább és próbálgatom máshogy.
Akik olvasták az előző blogom, azok az egy teljesen más felfogást ismerhettek meg, most viszont talán csodálkoznak, hogy mi történhetett? Nos ez, és ez életem leghasznosabb döntése volt, mármint maga az agykontroll, mert nem volt elég megtanulni, használni is kellett.
Most itt vagyok, tele reménnyel és célokkal, de egy valamiben biztos vagyok, az a kép, hogy egyszer a hazai magazinokban legyenek a rajzaim, talán nem is olyan elérhetetlenek így, hogy ennyire hiszek benne. Éppen ezért arra jutottam, hogy a blogommal nem azt szeretném közvetíteni, hogy mennyire kilátástalan a divatszakma, és mennyi nehézség vezet el a célig, hanem azt, hogy mennyi jó dolog történik azokkal, akik képesek kitartani és menni előre akkor is, ha a harmadik könyvelő mondja, hogy nem lehetséges az elképzelésem. Ez csak egy példa, de éppen elég nagy akadály ahhoz, hogy mosolyogva ugorjam meg én is, és remélem ti is.
Úgyhogy bízom benne, hogy elkísérsz az utamon, és ha te is arra vetemednél, hogy ebben a szakmában, másik szakmában, teljesen másik és ismeretlen szakmában helyezkedj el, akkor majd én is tudok neked segíteni, akár csak egy kis bíztatással. Szóval örülök, hogy itt vagy, és találkozunk a következő bejegyzésemben!:)
Szép napot♥