top of page

Ki korán kel, aranyat lel!



Az ember élete (főleg ha suliba jár és dolgozik) egy bizonyos ritmus szerint működik, a napunk egy bizonyos rutint követ amiben benne vannak a kötelező, és a fakultatív dolgok. Sokszor ez a napi rutin egy igazi mókuskeréknek tűnik, és csak azt vesszük észre, hogy felkelünk, dolgozunk, haza esünk, főzünk, alszunk. Valahogy a hétköznapokba nehéz belecsempészni a szórakozást és a pihenést, ami valamilyen szinten érthető, ugyanakkor fontos lenne nem csak egy szükséges rossznak tekinteni a kötelező elfoglaltságokat.


Én világ életemben morning person voltam, amikor iskolába jártam akkor könnyebben tanultam hajnalban. Nem hinném, hogy a tudás milyenségét feltétlen a napszaknak megfelelő bebiflázás jelentené, mert ha az ember nem használja azt, amit elsajátított, akkor mindegy mikor seggelted be. Tehát mikor reggel felkeltem, akkor mindig volt egy fílingje annak ahogyan a sötétben mennek a klipek a tv-ben, vagy a rádió szól, és jó volt mindenkinél előbb kelni. Később felnőtt koromban is jobban élveztem hamar elkezdeni a napom, mert akkor azt éreztem, hogy több időm van élni, és nem cseszem el alvással. Noha az alvás végtelenül fontos, és a lehető legnagyobb hiba, ha erre nem figyelünk, nem mindegy mikor és mennyit alszunk.


A következő bejegyzésemben írok pár olyan indokot, ami miatt megéri megszokni a koránkelést, és ami hosszútávon is bizonyítottan lendületessé és energikussá tesz. Ha éjjel bagoly vagy és ennek hangulata miatt szeretsz későig kukorékolni, akkor valószínűleg nem neked szól majd a az írásom.



Korai ébredés - Több idő


Egy felnőttnek átlagosan 7,5 óra elegendő idő, míg kipiheni magát. Az alvásunk pontosan 1,5 órás ciklusokból áll, és ha jól számoljuk és nem törjük meg a ciklusokat, akkor képesek leszünk kipihenten kelni. Nem elég időben felébredni, fontos, hogy azonnal ki is pattanjunk ha van rá lehetőségünk, hiszen az ágyban eltöltött idő még egy kis lustálkodásra invitál, ami plusz akár egy órás időveszteség is lehet. Márpedig az idő pénz, és az idő mindenkinek a legfontosabb tulajdona az egészségen kívül ( és remélem még sokszor írom le az idő szót, hogy mindenképpen szóismétlés legyen - a szerk.). Ha sikerül korán kelned, akkor a lefekvésig lesz egy tartalmas reggeled, egy bő napod, és egy kis hangulatos estéd is. Minden napszak más-más tevékenységekre jó, így ha elvesztegetsz egy reggelt a déli keléseddel, akkor egy fontos időszak esik ki. Jól kell gazdálkodni a nappal, mert így az összes eltervezett tevékenységünkre jut idő, és nem lesz hiányérzetünk.



Tipp: Próbáld ki milyen ha korán, és ha későn fekszel. Meglátod, hogy míg az első esetben energikus leszel, a második esetben csak sodródsz az árral és kevesebb kedved lesz elkezdeni a napod.



Ha nem megy, akkor találd meg az okát


Ha valaki nehezen kel reggel és nyolc órás alvás után is fáradtnak érzi magát, akkor valami egészen más lehet a háttérben. Érdemes megvizsgálnunk, hogy az alvásunkat mi zavarja leginkább. Egy nyomasztó érzés, amit a holnappal kapcsolatban érzel? Valaki megbántott és nem tudsz nem a sértettségre figyelni? Esetleg annyira stresszes az életed, hogy teljesen leszív az egész életed? Fontos foglalkozni az alvás minőségével, mert ez alatt az idő alatt kapcsol ki a tested és az elméd is, ilyenkor töltöd fel magad, és ilyenkor dolgozol fel egy rakat infót. Nem csak a telefont kell csurig tölteni, hanem magadat is, hogy ellásd a fontos feladatokat. Ha nem alszol normálisan, akkor az emberekkel is teljesen más lesz a viszonyod.


Tipp: Ha a telefonod olyan (nekem Iphone-om van és csak ezt tudom) és van olyan opciója, hogy Night Shiftbe tudja tenni a kijelződet, akkor használd már egy órával az elalvás előtt. Ez kiiktatja a kék fényeket, ami serkenti az éberséget és nem enged álomba zuhanni. Én magam is érzem, hogy a Night Shift-tel már két perc alatt álmosabb leszek, és sokkal könnyebb már akár 21.45-kor elaludni.


Az első egy óra


Az első egy óra határozza meg az egész napos hangulatodat. Ez olyan, mint egy tiszta lap, amelyet életed kalandjával tölthetsz meg, és nagyon fontos a bevezetés, hogy a sztori további része is rendben legyen. Ha teheted, akkor kelj fel egy órával hamarabb a szokásosnál és találd ki mi az a rutin, ami jó kedvvel tölt el. Az én ideális reggeli rutinom eképpen néz ki:


6.00 - Felébredés, kis relaxáció közben hálát adok az Univerzumnak, hogy annak ellenére, hogy ma sem Paris Hiltonként keltem, azért elég fasza életem van, és elég jól alakul a sorom. 6.15 - Bekapcsolom Balázsék műsorát, nevetek egy sort, aztán kipattanok, elvégzem a reggeli teendőimet, majd egy nagy bögre latteval beülök az íroasztalom mögé. 8.00 - Míg kitalálom mit rajzoljak aznap, eszem valami egyszerű dolgot, hiszen nem szeretek a konyhában tökölni már kora reggel. 8.30 - Mehet a rajzolás egészen 14.00- ig, utána más munkáim vannak. 18.00 - Kutyaséta, podcast előadás hallgatása/tanulás 20.00 - Megszerkesztem az instagram képet plusz pontosan 21.00 -kor feltöltöm/ esetleg live-olok, ha úgy jön ki. 22.00 - Lefekvés, kis meditáció, majd alvás


Természetesen közben táplálkozom, zuhanyzom, fogat mosok, úgyhogy nem vagyok droid:D


Ez nekem abban segít, hogy kiegyensúlyozottan minden menjen a maga útján, és a lehető legtöbb dolgot tudjam megcsinálni aznap. Reggel mindig fontos számomra összegezni az aznapi teendőket, tehát eltervezem mit mi után lenne érdemes megcsinálnom, majd felspannolom magam, hogy ezt lépjem is meg, és ne csak sorozatozzak egész nap.


Tipp: Hogy patent legyen az első egy óra, először is beszélgess kicsit az Univerzummal, magaddal, Yodával. Képzeld el milyen király napod lesz, minden sikerülni fog, és még az emberek sem olyan idegesítőek. Este tekints vissza a napodra és nézd meg milyen volt. Hasonlítsd össze azzal a nappal, amikor ezt nem tetted meg. Na?



Én és a többiek


Probléma szokott lenni, hogy az emberekkel való kommunikáció hogyan oldódik meg, ha te reggeli, mások viszont esti emberek. Nekem is a barátaim többsége későig dolgozik, én magam meg inkább itthon dolgozom és millió ágazatát érintem a dolognak, de ha van lehetőségem akkor azért pár hetente összefutom velük, vagy reggel válaszolok ha már este nincs időm. Párkapcsolat szempontjából nem túl kényelmes ha te korán, a másik pedig későn fekvő, viszont szerintem nem esik le a karikagyűrű a kisujjadról, ha kompromisszumot kötsz a másikkal. (Vagy mégis? )

Ilyenkor mindig érdemes elgondolkodni egy elég fontos dolgon. Ha ez a te életed, és a te javadat szolgálja az egyensúly megtalálása, akkor nem megéri?:D Mármint kifogások mindig vannak, de magadnak azért a lehető legjobbat szeretnéd adni, és úgy teszel magadnak jót, ha megtalálod a balanszot.


Tipp: Ha mások nem alkalmazkodnak a ritmusodhoz, csak csináld amit szeretnél. Mindenki a maga életének kovácsa, és más nem fogja helyetted megkovácsolni a megkovácsolandót.


Miért éri meg korán kelni?


- Mert mindenre van időd és nem lesz hiányérzeted. - Az első egy óra csak rólad szól, azért nem kéne kapkodással eltölteni azt, sokkal kecsegtetőbb egy finom kávé vagy tea, egy kis zene, és a gondolataid összeszedése. Ekkor érdemes vizualizálni is a vágyaidat, mert az agyad üresebb, jobban koncentrálsz és sokkal izgatottabb is leszel. - Kihasználod az összes napszak nyújtotta előnyt, tehát nem maradsz le semmiről. - Hallgathatod Balázsékat, akik tutira jól indítják a napod! (Próbáld ki csak egy napig) - Lesz időd reggelizni, ami mint tudjuk baromi fontos. Ha nincs kedved szenvedni a konyhában, akkor vágj össze pár zöldséget, tedd tortillába és csapasd be. - Lesz energiád reggel edzeni! - Egy kis idő múlva kiegyensúlyozottabb és energikusabb leszel.


Remélem kicsi kedvet adtam ahhoz, hogy elkezdj korábban ébredni. Ha szerinted ez mind egy bullshit volt, akkor bizonyára még nem próbáltad egyik tippemet sem, mert ha megtetted volna, akkor igazi függő lennél. Én mégis bíztatlak arra, hogy adj egy esélyt ennek is, hiszen az életben mindent ki kell próbálni (Nem mindent!).


Szóval keljünk korán, legyünk energikusak, hiszen ha jól érezzük magunkat, akkor mágnesként vonzzuk a jó dolgokat is, és ha felkerültél erre a vonatra, nincs kiszállás!


Szép napot♥


bottom of page