top of page

Blogmas 2017 - 13. nap: Év végi booktag


Ma egy pár kérdésből álló Tag-et hoztam nektek, ami az év végi olvasásokat boncolgatja. Személy szerint nagyon szeretem olvasni, főleg önfejlesztő és életmód témákban, de megfordult a kezemben mostanában ifjúsági irodalom és memoár is. Igazából sajnos elhanyagolom ezt a tevékenységet, és időszakosan tör rám az olvashatnék, akkor viszont egymás után végzem ki a könyveket. Idén nem álltam olyan rosszul, de lényegesen kevesebbet tudtam elővenni az új megjelenéseket, mint előző években. Ennek köze van a munkához, ahhoz, hogy új elfoglaltságokat találtam, és hogy pár könyvem annyira lassan haladós volt, hogy időben sem jöttem ki rendesen. Ennek ellenére szuper volt az idei felhozatal, rengeteg új dolgot tanultam belőlük. Lássuk a kérdéseket.

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

Nos lesnem kell a Moly.hu-ról, de a Tervezd meg az életed William Burnett-től és David J. Evans-től az első ami eszembe jut. Ezt mindenképp be szeretném fejezni, mert nagyon szuper könyv, viszont vannak benne írásos feladatok, emiatt pedig csak akkor sikerülhet ha le is ülök és megcsinálom.

Pam Grout E² c. könyve is ott hever az ágyam mellett, viszont félek tőle, hogy félbe kell hagynom, ugyanis gyakorlatsort tartalmaz, amit a közeljövőben tuti nem fogok bevállalni. Rengeteg ilyen könyv van, amiben hét vagy harminc napos ,,terápia" van, és sokszor nem összeegyeztethető az ember életével. Míg Rhonda Byrne A varázslat c. könyve zseniálisan van megkomponálva hasonló koncepció alapján, addig Pam írománya gyengének tűnik nekem, de azért szeretném végigfutni.

Van még itt egy Zoe Sugg Girl Online – A turné c. könyv is, aminek az első részét nagyon szerettem és a végére teljesen belezúgtam, ám a második már rosszul kezdődik és így elment a kedvem. Minden spoiler nélkül annyit árulhatok el, hogy tőlem végtelenül messze áll egy pasi agyon ajnározása, és oldalakon keresztül annak boncolgatása, hogy miért nem ír vissza a ,,pasim". Szóval ezt sanszos, hogy idén nem fejezem be, de el akarom olvasni, úgyhogy még tartogatom.

Na viszont amire nagyon kiváncsi vagyok, az Fa Nándor Magad, uram. c. könyve, amit ajándéknak szánok, viszont előtte nem történhet meg, hogy ne olvassam el. Balázsék beszéltek róla egy csomót és mivel elég hasonló az életfilozófiánk, így mindig hallgatok rá könyveket és programokat illetően, éppen ezért csaptam le rá. Ezt nyilván be KELL fejeznem idén.

2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

A kérdést nem igazán értem, mármint nem tudom egyáltalán van-e olyan ember, aki ilyenekben gondolkodik. Nekem talán a Szent Johanna Gimi a tipikus sulikezdős olvasmányom (sajna már nem járok), és Zoe Sugg Girl Online c. könyve is pont karácsony körül játszódik, de ezeken kívül nálam nincs ilyesmi.

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Hát kifejezetten nem várok semmit. Főleg azért, mert nem szoktam YA könyveket olvasni, márpedig ezek elég gyakran kerülnek a polcokra. A kedvenc kiadóim egyike az Édesvíz, és vártam volna, hogy megjelenlen a Moonology Yasmin Boland-tól, vagy esetleg a Raise your vibration Kyle Gray-től, de tájékoztattak affelől, hogy ezt nem tervezik kiadni. Éppen ezért egy rendelést jövőre mindenképpen leadok a Bookdepository-ra, mert szeretném kiolvasni ezeket, ha nem magyarul, akkor majd angolul. (Hátha felkészít jobban az angol felsőre)

4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Azt hiszem erre válaszoltam, hiszen elég hasonló az első kérdéshez. Fa Nándor könyvét nagyon el szeretném olvasni, mert eléggé felkeltették az érdeklődésem. Eleve nem szoktam ilyeneket kézbe venni, a vitorlázás sem az én asztalom, viszont van egy erős lélektani fejlődés benne, ami talán sokakat érdekelhet. Aztán lehet nem olyan jó, mint elvárom, ennek ellenére kicsit élvezni fogom, hogy színesítem a repertoáromat, és nyitok egy új irány felé.

Természetesen a Tervezd meg az életed c. könyvet mindenképp elolvasom még idén, nem szeretném vinni a következőre. Főleg azért mert nagyon erős érzésem van azügyben, hogy ez egy remek alapozója lehet egy új évnek, ezért a benne lévő feladatokat mihamarabb meg akarom oldani. Talán ezzel segítek a legtöbbet magamnak.

Az utolsó pedig vagy Pam Grout már említett könyve, amit tuti csak átfutok, de a feladatokat most nem végzem el, vagy pedig Pamtől szintén az Adj hálát és gazdagodj. Nem hinném, hogy erre lesz még időm, de ki tudja két süti között lecsúszik-e ez is.

5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?

Itt is lesnem kellett Molyról, de egyértelmű választ nem tudok adni. Sok kedvenc könyvem lett idén, többek között a Hygge Meik Wikingtől és a Big Magic Elizabeth Gilbert-től, Rhonda Byrne összes könyve zseniális ezek mellett, viszont év könyve nincs nálam. Nem is igazán lehetne kijelölni egyet, mert annyi témában választottam, annyi mindent tanultam, hogy lényegében nem lenne fair egyiket vagy másikat kiemelni a másik helyett.

6. Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?

Ha tervezni nem is, de azt megfogadni mindenképpen, hogy többet olvasok. Ugye említettem ezt a Bookdepo-s rendelést, ebből van vagy tíz könyv, amit szeretnék letudni (letudni, inkább tényleg érdekelnek és kivégezni), valamint az Édesvíz és HVG kiadóktól is van egy-kettő, amit be szeretnék szerezni. Mellesleg ember tervez, Isten végez, szokás mondani:D

Ezek voltak az én válaszaim erre a Tag-re. A kíhívást köszönöm az Építőjelleg blog írójának, az ő bejegyzését IDE kattintva olvashatjátok. Ő Alexát és engem hívott ki, én pedig Neverhood, azaz Erna barátnőmet és Neverletmego, azaz Virágot hívnám ki. Ha van kedvetek, akkor készítsétek el, én nem ragaszkodom semmihez csajok:D

Képek forrása: google.com

Szép napot♥


bottom of page