top of page

Megnyitottam a boltomat!


Annyira régóta készülök erre a bejegyzésre, hogy már totál elfelejtettem mit is kellene írnom. Jelenleg itt ülök pizsamában, bad hair day-em van, és megy mellettem valami fura sorozat, közben pedig reggel óta az Etsy shop véglegesítésén dolgozom. Azt hiszem boldog vagyok. Ez a mondat annyi mindent tartalmaz, hogy talán leírni sem tudom összeszedetten. Ma végleg befejeztem a bolt kísérletezésének szakaszát, minden készen áll arra, hogy az érdeklődők elé tárjam a termékeimet. Azokat a termékeket, amelyekbe annyi szeretetet, gyakorlást, küzdelmet és boldogságot tettem, ami nagyjából körülöleli az egész életemet. Ezek számomra nem csak rajzok, hanem ezek az én teremtményeim, és ha holnap meghalnék, akkor büszkén tenném ezt, mert ezek a "lányok" megszülettek. Nem akarok túl érzelgős lenni, de én tényleg rohadtul boldog vagyok, hogy most ezt a bejegyzést megírhatom:D Már csak azért is, mert életem egyik legőrültebb nyarán sikerült ezt megejtenem, amikor minden hasonlít egy igazi hullámvasútra.

Az univerzum mindig arra terelt, ahol nekem a legjobb. Minden pillanatban ott voltam, ahol lennem kellett, és ezt onnan tudom, hogy mikor szerelemre vágytam, akkor hagyott álmodni, amikor erőre vágytam, akkor hagyott szenvedni, és amikor sikerre vágytam, akkor hagyott gyakorolni, és sosem adta nekem ingyen a dolgokat. Pontosan ezért érzem azt, hogy ami ma megszületett, az 100%-osan a saját teherbírásom bizonyítéka, mert bizony voltak nagyon off napjaim. Minden off nap ellenére mérhetetlen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen dolog lehet a hivatásom, és hogy ezzel foglalkozhatok reggel hattól este hatig. Azt hiszem mostmár el kell engednem a boltom kezét, mármint ami a csinosítást illeti, és átléphetünk egy izgalmasabb, nehezebb, de mindenképpen kielégítőbb szakaszba. Remélem ti is olyan boldogan használjátok majd fel a tárgyaimat, amennyire én most érzem magam, mert igazából ezért is jó alkotni.

Nem akarok nagy Oravecz Nóra lenni, de komolyan mondom teljesen igaz, hogy ha egy ajtó bezárul, akkor több másik nyílik helyette, és a nyaram valóban erről szólt eddig. Néha elsőre nem érezzük igazságosnak ezeket a dolgokat, sőt az egónk is sérül jócskán, de vannak pillanatok - mint mondjuk a mostani - amikor az ember azt érzi, hogy így van rendjén, minden a helyére került. Én is azt érzem, hogy bár fontos emberektől kellett búcsút intenem, és nem mindig jó érzésekkel váltunk el, olyan személyek léptek az életembe, akiktől szeretetet, bátorítást és megbecsülést kapok, és ők azok, akik inspirálnak. Rengeteget köszönhetek azoknak, akik hasonlóan pozitívan tekintenek a jövőre, és akik nem félnek a kudarcoktól, mert tudják, hogy az is fejleszt és tanít. Mióta foglalkozom az önfejlesztésemmel, valahogy egyértelmű volt számomra, hogy több ilyen embert kell bevonzanom az életembe. Ahogyan ez megtörtént, én is sokkal motiváltabb és produktívabb lettem.

Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon jól érzem magam, és izgatottan várom a következő elém tornyosuló feladatokat! Eddig az otthon érzését másokban kerestem, most viszont érzem, hogy megtaláltam azt a helyet, ahova mindig tartottam, és amit nem leszek rest alakítgatni. Minden pontosan úgy és akkor történik, ahogyan, és amikor történnie kell, így a boltnak is ma kellett megnyílnia, mert most érzem azt, hogy minden tudásomat belepakoltam:D

Köszönöm, ha a rajzaimmal színesítenéd otthonodat, nagyon sok örömöt kívánok velük, és ne feledd követni az Etsy shopot, még több használati tárgyat fejlesztek és tesztelek jelenleg is, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt!:)

Több ezzel kapcsolatos bejegyzést a rajzos oldalamon látható Blog menüpont alatt olvashatsz, ide azok már nem kerülnek be.

Szép napot!♥


bottom of page